| 2010-02-24 , Írta: Tóth Ferenc (FeR1), Képek: Tóth Ferenc (FeR1) | |
| Címkék: | yamaha , ybr , 250 , olvasói teszt |
|
|
A Yamaha 2006-ban mutatta be az YBR125 duplájára hizlalt változatát. A motorkiállításokon nem került a középpontba, hiszen voltak nála nagyobb és izgalmasabb motorok. Azonban az igény egyre nagyobb az olcsón fenntartható és megbízható gépekre, ez a motor pedig pont ilyen.
A kettőötvenes kategóriát itthon sokan lenézik, nem becsülik. Pedig városba ez egy jó alternatíva, ha nem a legjobb. Egy átlagos autónál fürgébb és nem úgy járunk vele, mint egy kis robogóval, ami csak addig gyorsabb, amíg áll a sor. Ha megindultak az autók, akkor is gyorsabbnak bizonyul náluk. Olyan, mint a kisegér. Minden lyukba belefér. Köszönhetően a kis méretének és alacsony tömegének, ami szárazon mindössze 138 kilogramm. Sorok közötti motorozáshoz elég keskeny, nem túl hosszú, könnyen manőverezhető, az alacsonyabbaknak sem kell tartaniuk tőle, a 805mm-es ülésmagasság biztonságérzetet nyújt minden megállásnál és lassú haladásnál.
|
| Egyszerű, letisztult formavilág |
|
| A hajtómű a hagyományos, dupla, acél bölcsővázban |
|
| Szépen szól a gyári dobbal is |
|
| Szimpla tárcsa, kétdugattyús nyereggel, a 138 kilót könnyedén megállítja |
|
| Kényelmes ülés, lovasnak és utasának egyaránt |
|
| Klasszikus körműszerek, a lényeges információkat megtudhatjuk könnyedén |
|
| A világítás hatásos, gyújtásra automatikusan bekapcsol |
Összegzés:
Bátran ajánlom ezt a motort minden kezdőnek és újrakezdőnek, de akár régi motorosoknak is. Azoknak lehet jó választás, akik önmaguk öröméért motoroznak és nem kivagyiságból. Aki villogni akar, az úgysem ezt a típust választja, de akinek fontos a megbízhatóság és a gazdaságos üzembentartás és nem utolsó sorban az élvezetes motorozás, az nagyon jól jár vele. Ellenfele a Honda CBF250-es lehet, de az YBR mind kinézetével, mind a hangjával nagyobb motort sejtet. Nagy különbség nincs a kettő között, ki-ki a szája íze szerint választ a kettő közül. Én ezt választottam, sok boldog kilométert tettünk meg együtt, nem csalódtam. Elsősorban városi motorként tekintenek rá, de nekem túrázásra is tökéletesen megfelel, jól pakolható. Sokan nagyobb motornak nézik és elcsodálkoznak, hogy csak kettőötvenes.
![]() |
Fürge a városban, kis tömeg, könnyű manőverezhetőség
Nagy hatótávolság Olcsón fenntartható Kényelemes üléspozíció Nem szaladgál belőle sok az utakon |
![]() |
Magas ár
2 személlyel érezhetően gyengébb Bizonyos fordulaton kellemetlen vibrációk Kevés kiegészítő |
jó cikk,gratula
Vártam a cikket, és nem nem csalódtam.
Nagyon jó a minősége, és van tartalma is.
A képek is jól sikerültek. Nekem eddig fel sem tűnt a két nagy óra. Most nagyon megtetszett.
250-es kategória mindig is a legjobb igás ló választás a városi forgalomhoz.
Városon kívül pedig ne az autópáláyt keresse a motoros. Alsóbrendű utakra és magyarországra teljesen megfelel ez a gép, és ezt a fenti cikk is nagyon jól alá támasztja.
Gratula FeR1!
Ha egyszer lesz más motorod, arról is írj majd hasonlót mindannyiunk örömére 
Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot és végig olvasta
Hangszoro! Ezt már nem magyarázod ki!
Ha lenne kalapom, most levenném előtted! Jó lett! Mit jó, nagyon jó! Jó volt olvasni, szépen, hovatovább tematikusan fel van építve, nem csapong, könnyű olvasatú, gördülékeny. Szóval tetszett a mű. A motor is.
Tudnék még szép és hízelgő jelzőket írni, de nem szeretném, ha rám ragasztanák a "mániákus
nyaló" titulust, ezért mély férfias hangon csak annyit a végére, hogy : egész jó.
Ami a fokozatosságot illeti, teljesen egyetértek donquijote-vel ! A mai fogyasztói társadalomban a giga-mega dolgok a trendiek, normál értékrenddel már alig találkozni!
Sajnos, vannak olyanok, akik tényleg a Babetta után azonnal -kis túlzással - Hayabusára ülnek, mert 250 - 500- 750 cc már cikinek tűnik a haveri körökben. Csak az R1, RR, Gixxer1000 a menő...
Persze vannak olyanok is, akiknek nem szivacs van az agyuk helyett és átlátják, hogy a magabiztos gépkezeléshez, az egyre gyorsabb reakciókhoz hozzá kell szoktatni nem csak magunkat -értsd fizikai kondíció !! - hanem a reflexeinket is! Teljesen másként kell megülni egy 125-ös MZ-t, egy 250-es Yamahát, egy 600-as CBF-et, de az 1250-es Bandikát is.
A legszerencsésebb kis kamaszként egy 50-es masinával hegyi dűlőutakon, vagy terepen megtapasztalni a motorkerékpár kezelésének alapjait, hogy beleivódjon a rider vérében, mikor mihez kell nyúlnia, hogy a " kovászos" helyzetekből épp bőrrel kikerüljön. Ilyenkor még belefér egy-két apróbb perec is, mert nem akkora a tempó, de a tanulópénzt jobb ilyenkor kicsengetni.
Aztán ahogy nő a sofőr -és vele együtt a paripák is - már csak az élményre kell figyelni és élvezni a fejlődés által kapott többlet erőt!
Kis lépésekkel lehet a csúcsokat magabiztosan meghódítani, ez igaz a hegymászásra éppúgy, mint a motorozásra!
( Ezért sem értek egyet azzal a jogszabállyal, hogy egy negyven évesen jogsit szerzőnek megengedi, hogy bármilyen mocira azonnal ráülhet, míg egy 16 éves kis srác, 8 éves motorozási tapasztalattal csak max.250-es gépre kap engedélyt. )
De a fej a legfontosabb tartozék a folyamatban, mert a lépcsőfokokat betartva is lehet nagy marhaságokat művelni a motoron, aminek legtöbbször egy márványkő a " jutalma".
Aki ésszel motorozik és átlátja, megérti a fent leírtakat, az remélhetőleg nagyon sokáig hódolhat a világ legszebb szabadidős tevékenységének, a MOTOROZÁSNAK!!
a fokozatoság nem rossz dolog 125-ös etz volt öt év kihagyás után vettem FZ6-ot eddig megusztam esés nélköl, nem kell eszetlenkedni meg tiszteletben kell tartani ennyi az egész
ez a cikk tuti jó lett mintha egy ujságíró csinálta volna 
én csak a fokozatosságra utaltam, de ahogy látom nem értetted, tudod robogó után ide a hayabusát utána meg a sírkövet.
Mondjuk a pancsit ezekkel a gépekkel összehasonlítani elég merész.
Sok olyat ismerek, aki pannónián kezdett, de balesetük mégis volt, kisebb nagyobb.
Gratulálok a teszthez, jó lenne több ilyen alapos tesztet olvasni a "hozzáértőktől" is.
A motor is nagyon jó tudjátok mint régen a lada reklám Túlzások nélkül...
itthon sajnos a divat miatt már nemcsak ezt az osztályt hanem már 600-as alatt is kicsinek meg pöcsköszörűnek tartják(nekem egy kis varaderom van 125-ös én is mindig megkaptam hogy hülye vagyok hogy ezt vettem de miután kipróbálták más volt a vélemény), pedig alaptalan és ha többen ilyen gépeken tanulnának talán nem lenne annyi durva baleset.
Tetszik a cikk! Átgondolt, részletesen kidolgozott, szóval nekem átjött, hogy szereted a gépedet! Gratulálok hozzá és még sok baleset -és műszaki hibáktól mentes utat hozzá! ( Ja, meg óccsó benzint...
)
Köszönöm a kimerítő többszörös megnyugtatást! Az enyémben jelenleg 12000 körül van kilométer, és nincs vele gond. (Az enyém is fekete.) Egyszer kicsit elhagyta az ereje pár hétre (nagyon sok esőt kapott), de aztán a probléma magától megszűnt. (Senki nem tudott rá értelmes magyarázatot.) Tatát imádom. Jobbak az arcok, mint Pesten. Úgyhogy még megyek arra motorozni, talán vásárolni is egyszer..
Jani!
Nnics semmi probléma, nekem nem gond, hogy bemenjek a "szent helyre" ahol a kedvenc újságomat írják
Nagyon szívesen megyek oda, akár többször is
Áh, na igen, ez így pontos volt!
Ja és még valami.A kiállított motorok cserélgetik egymást,mert ugyanúgy eladók,mint a többi.Mondjuk YBR-ből nem sok fogyott akkor éppen és az is lehet,hogy a donor szürke volt...
Aki kérdezte a nyitott dobot:nagyon jó,tényleg legalább 200 köbcentivel nagyobbnak tűnik a hangja alapján.Teljesítménytöbblet nem lesz tőle.Akinek jobban tetszik a markánsabb hang,az úgyis rárakja.A lényeg,hogy Feri Ybrahimjában van lambda-szonda,ami a nyitott dobtól folyton szegénynek fogja érezni a keveréket és plusz benzint dobál rá.Nem 2-3 év alatt fog jelentkezni a motoron,de ettől még megadhatnánk a gépnek az esélyt egy szép,csillogó öregkorra.Nem akarok hazudni,mert én is szeretem a mély,gátlás nélküli hangorkánt,de ennek megvan az ára,amikor az ember kiborítja a blokkot.Mindegy,nem rizsázok.
Az se aggódjon,aki szintén Tatán vette az YBR-t!Mivel mindenki(tulajdonos és márkaszerviz) a leghamarabb szeretné,ha a motor újra használható állapotba kerülne,ezért a legegyszerűbb,ha egy ugyanolyan,kiállított darabból kölcsönveszünk néhány alkatrészt.Ferinek mákja volt,mert azért egyszerre nem szokott két 250-es lenni,mivel sajnos nem elég népszerű.Egy gyújtáselektronikára egyszerű szervizkörülmények között nem könnyű rámérni,ezért cserélgettük ki próbaképpen azt és az összes hozzá tartozó alkatrészt.Azért szép látvány ám,két új YBR vázra szétszedve egymás mellett...Amikor Feri bátyja motorja feltámadt,a hibás alkatrészt lerendeltük és amikor megérkezett,az került a kiállított motorba vissza.Feri ettől még ugyanolyan új cuccot kapott a motorjába,mert kiállított motor csak null-kilométeres szokott lenni.A csere-bere lényege,hogy mire lejött az új cucc a donorgépbe,addigra Feri már motorozhatott a sajátjával.Senki ne aggódjon,ha új Yamahát vesz,nem lesz benne használt alkatrész!
Kedves FeR1!
Ezért a valóban szép tesztért megkapod a kövemet. Nem vese, nem is epe, marokkő, akarom mondani marokkói kő...
Már zsebre is vágtam nehogy harmadszor is hiába gyere be érte... Még egyszer elnézést, azért a bizonyos esetért....
Nagyon szép összeszedett teszt. Gratulálok. Tapasztalatból én is ezeket írtam volna le. Az új ára valóban borsos, amire a Honda le is csapott nyomban, viszont mellette szól, hogy a használt példányok már lényegesen megfizethetőbbek. Nekem kicsit gyenge azért a hátsó dobfék, a tároló rekeszt pedig szívesen hizlalnám még egy cseppet, de a városi dugóhúzóban ideális választás.
Nem hiszem, hogy a tiéd lett volna a donor, ugyanis nekem 2009. júniusában lett meg a jogsim, akkor kezdtem volna hajtani, a probléma is akkor jelentkezett. Te addigra már nagyban gyűjtötted a kilométereket vele. Amúgy az enyém is 2008. októberében lett forgalomba helyezve
Úgy, hogy nyugi, nem szedték szét a gépedet, mielőtt eladták volna. Különben is, a tatai Yamaha nem olyan!
Most tudatosult bennem, hogy én 2008 őszén vettem az enyémet a tatai márkakereskedésben. Ez volt a mintadarab. Tehát akkor ez volt a donorkerékpár?!
Nem tesz jót a motornak, mert nincs hozzá típusspecifikus dob, legalábbis itthon, az univerzális meg tönkrevghatja a szelepeket, meg hasonlók.
Jól mondtam motorturkasz?
FeR1!
miért beszéltek le a tuning dobról?
Hát Laci, azaz motorturkasz, örülök, hogy tetszett. Amúgy már kíváncsi vagyok a tavaszi szerviz akcióra
Meg egy jó fórummotorozásra is vágyom
Olvastam az új YS250Fazerről, meg láttam is a képeit...szerinte elég randa szegény azzal a fejjel
Viszont a tárcsa jó ötlet hátra is, már csak a dizájn miatt is
Ja és még egy darabig maradok az Ybrahimnál, nem csalódtam benne
"Azoknak lehet jó választás, akik önmaguk öröméért motoroznak és nem kivagyiságból."
Ez nagyon tetszett. Szép lett a teszt, és ez az egy mondatt megfogott. Sok igazság van benne, amiről szerintem mindannyian tudnánk beszélni!
Gratula! 
Feri,ez még az én Hondát kereső szememből is könnyet csalt.A szerviz büszke rád!
Köszönöm szépen! Örülök, hogy kikerült az oldalra. Igen, sajnos kissé túl van árazva, mint szinte mindegyik Yamaha, ha most vásárolnék, lehet nálam is a VTR lenne a nyerő, bár az utasülés miatt lehet mégsem
Vártam ennek a motornak a tesztjét! Jó lett. Sokat megtudtam róla. Csinálhattál volna egy képet az ülés alatti tároló rekeszről is. Szép gép. Nekem tetszik. Nekem is 250-m van. És valóban rengeteg pozitívuma van. Igaz hogy ez jóval könnyebb.
Nagyon pozitív a nagy tank! majd 20L!!! Ilyen fogyasztás mellett ez igen csak jónak mondható!
Használt motor ára, 2 éves mivolta miatt kedvezőbb! Hátha használtan többen döntenek mellette.
Újonnan viszont egy VTR250 Honda igen csak keresztbe tesz neki.Főleg hogy még olcsóbb is!
Nagyon tetszik a motorod. Jó a cikk is. Remélem tavasszal motorozunk egyet együtt!
üdv
Kobra
Csinos verda, lehet hogy nemsokára nálunk is fészernek hívják majd:
http://totalbike.hu/hirek/2010/02/24/kiskiralysag_250-bol/
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >
Elolvastam ezt is meg a véres hétvégét is, egész ügyesen írsz, további témának ajánlanám a hazai járművezető képzés és ezen belül a motoros képzés elemzését.
Üdv:
Kadét