hirdetés
2011-01-13 , Írta: Zomborácz Iván, Képek: Yamaha
Bookmark and Share

hirdetés

Két év – ennyi egy szupersport motor modellciklusa. Ez azt jelenti, hogy ebben a szegmensben csak a legfrissebb csúcstechnológiával lehet talpon maradni. A Yamaha YZF-R1 már tizenkét éve az élbolyban van, miközben nem lépést tart, hanem tempót diktál.

Az első generációt 1997-ben Milánóban, az EICMA-n mutatták be. A 998 köbcentis, négyhengeres blokk az akkori yamahás szokások szerint hengerenként ötszelepes, legnagyobb teljesítménye 150 lóerő, forgatónyomatéka pedig 108 Nm volt. A megfelelő keveréket négy darab 40 mm-es Mikuni karburátor biztosította, az egy tömbből faragott erőforrást teherviselő elemként építették be az alumíniumvázba. Az R1-ben minden benne volt, amit a Yamaha akkor tudott, és ezen a hozzáálláson azóta sem változtattak. A konstrukció annyira jól sikerült, hogy ’99-ben csak a festés és a váltó lett más, valamint a benzintank tartalékát 4 literre csökkentették.

Az ezredfordulóra elkészült a következő generáció, ami radikális újítások helyett az apró csiszolásokról szólt: ránézésre nincs eltérés, valójában 250 ponton módosították a korábbi szériához képest. Ezek közül a legfontosabbak a jobb aerodinamika, az új ülés és üléspozíció, a hosszabb egyes fokozat, a titán kipufogódob, a magnézium oldalelemek és a könnyített önindító voltak. Ezeken felül átalakították a porlasztók beállítását, így egyenletesebb lett a nyomatékleadás: ezzel orvosolták az első sorozat veszett hírét, amit a sok baleset miatt özvegygyárnak csúfoltak.

galéria Yamaha YZF-R1 használt

Az utolsó csavarig új, 2002-es modell már injektorral készült. Bár a teljesítmény csak minimálisan tért el, a nagyobb furatnak és a kisebb löketnek köszönhetően a korábbiaknál pörgősebb lett motorja. A blokkban egyébként komoly tartalékok voltak, 152 helyett akár 170 lóerőt is ki lehetett volna hozni belőle, de a fejlesztésnél az irányíthatóság volt a fő szempont, az ezres motorok erejét a hatszázasok kezelhetőségével akarták kombinálni.

A következő lényeges változtatásokra 2004-ig kellett várni. Ekkor jelent meg az ülés alá húzott kipufogó és a torlólevegő (ram air) nyílás. Variáltak a vázgeometrián és a súlyponton, így megszűnt a korábban sokat kifogásolt egykerekezési hajlam – még annak ellenére is, hogy a teljesítmény 172 lóerőre nőtt. A fékeket radiálisan rögzítették, ezzel megszüntetve az előző széria nyúlós, üveges érzetet keltő fékhatását. A korábbi fejlesztési elvek ekkorra értek be: a tesztelők egyetértettek abban, hogy a keskeny tank miatt a vezethetősége a hatszázas motorokéval azonos.

galéria Yamaha YZF-R1 használt

A 2006-os YZF-R1 SP egy izgalmas, de jelentéktelenebb kitérő a modell történetében: a teljesen állítható Öhlins futóművel, a Marchesinitől származó, Y küllős felnikkel és a különleges, füstszínű fényezéssel ellátott gépből mindössze ötszáz darabot hoztak Európába. Nem is feltétlenül kelt volna el ennél sokkal több, hiszen még ebben az évben bemutatták a kölni Intermot kiállításon a 2007-es típust, amit már elektronikus gázkarral, változó hosszúságú szívócsövekkel és a korábbiaktól eltérően hengerenként négyszelepes hengerfejjel láttak el. Ez utóbbinak köszönhetően alacsony és közepes fordulaton jobb lett a motor nyomatékgörbéje. További újítás volt a hatdugattyús első fék, a széria kormánylengés-csillapító és az anti-hopping kuplung. A maximális teljesítmény forrástól függően 180 és 189 lóerő volt, amihez 177 kilogramm száraz tömeg tartozott.

galéria Yamaha YZF-R1 használt
A befecskendező-rendszer egy hajszálnyi késéssel reagál
az elektronikus gázkar parancsára

Az utolsó nagy durranás, ami még most is zeng, az a 2009-es modell, amelyben bemutatkozott az egyenetlen gyújtáskiosztású és módosított gyújtássorrendű motor (működési elvéről a 2009/3-as Motorrevüben olvashat). Ezen a szérián találkozhattunk először az egyszerűsített első villabeállítással, amin a baloldalin csak a nyomófokozati, a jobbon csak a húzócsillapítást kalibrálhatjuk. Mivel teljesen új kiadásról van szó, a váz is friss fejlesztés: a nyaknál, valamint a blokk- és lengővilla-felfogatási pontoknál erősebb, míg egyéb részein rugalmasabb a Deltabox alumíniumváz, ez elméletileg több visszajelzést biztosít. További újdonság a D mode kapcsoló, amellyel az elektronikus gázadagolás három különböző üzemmódja közül találhatjuk meg a legmegfelelőbbet.

galéria Yamaha YZF-R1 használt
Az egykerekezési hajlamot a vázgeometria változtatásával és a súlypont módosításával szüntették meg

Az R1-nek nincs jellegzetes típushibája, de néhány dologra érdemes odafigyelni. A 2004-től 2006-ig gyártott modelleknél volt egy visszahívási akció, ami a gázállás-érzékelő TPS szenzort érintette. Azokon a motorokon, amiken a beavatkozást elvégezték, egy pontozóval pöttyöt ütöttek a vázszám mögé.

Ezenfelül még érkezett panasz a gyújtáselektronikára és a gyújtásjeladóra. A meghibásodás első jele, hogy ha a motor elkezd melegedni, a gyújtás néha kihagy. Ilyenkor nincs más út, cserélni kell a jeladót és az elektronikát – ez sajnos százezer forint feletti tétel, javítani tulajdonképpen lehetetlen.

galéria Yamaha YZF-R1 használt
A műszerfal egyszerű és könnyen áttekinthető.
A váltófény pályán hasznos kiegészítő

A régebbi és sokat futott példányoknál előforduló olajfogyás megszüntethető az ásványi olajra való átállással. Az ásványinak általában jobb a kenőképessége, cserébe rosszabb az időtállósága és kevésbé őrzi meg viszkozitását a hőfok növekedésével. Azoknak való a szintetikus kenőanyag, akik versenypályán, határon használják a gépet, utcai üzemben a régebbi típusoknál érdemes megfontolni az ásványi olaj alkalmazását.

A sportmotoroknál általában az esések okozta sérülések jelentik a véget, és a legtöbb hiba is ezekre vezethető vissza. A váz állapotára nagyon kell ügyelni. Előfordul, hogy az első teleszkóp sérülését kiegyengetik, de már nem figyelnek a villanyakra. Ez ellenőrizhető, ha erős fékezésnél lenézünk: a fékezés egyenesbe hozza a motort, ilyenkor meg kell állapítani, hogy a villanyak és a kormányvégek egyenesen állnak-e. Mivel az R1-eseket sokan pályán, pályaidomokkal gyűrik, ezért a sérüléseket inkább a kormányvégeken, a fékmunkahenger tetején és a villaszárakon kell keresni.

Fontos a kerekek állapotát is megvizsgálni, és kipróbálásnál elkerülhetetlen, hogy nagyobb tempót menjünk, hiszen sok hiba csak 100 km/h felett jelentkezik. Az R1 futóműve nagyon jó, a szitálás tehát mindenképpen rossz jel. Állapítsuk meg, hogyan reagál a gázelvételre 100-nál, 150-nél és 180-nál. Ha nincsenek rossz vibrációk, a futómű rendben van. A fékeket is érdemes megnézni, a tárcsák állapota árulkodó lehet. Noha a gyári fékbetét ára tizennyolcezer forint felett van, ragaszkodjunk hozzá. Ezek nem eszik meg idő előtt a tárcsát és kellő fékhatást biztosítanak – ez az YZF-R1 esetében különösen fontos, hiszen egy szupersport gépnek nem kihívás 200 km/h felett menni.

galéria Yamaha YZF-R1 használt
Az ülés alá húzott kipufogó városban néha megpörkölte az utast

A töréseken kívül a nem kellően hozzáértő szerelők ténykedése okozhat műszaki problémát, ezért a csavarokat is vegyük szemügyre, mennyire van elnyíródva a fejük. Fontos a tömítések állapota is. Ha a gyári tömítés helyén különféle pasztákat találunk, inkább álljunk el a vásárlástól. Ezeket kuplungdeklin ajánlatos megnézni, hiszen azt minden lamellacserénél el kell távolítani. Ha ilyenkor a nem gyári tömítőanyag belekerül az olajba (erre akkor van esély, amikor a szerelők nem várják meg a kötési időt), eltömítheti az olajjáratokat. Az R1-en nincs olajnyomásmérő, csak olajszintjelző – így akár bemaródhat a vezérműtengely, ami ennél a típusnál érzékeny pont, hiszen magasan van és csak hengerfejjel együtt cserélhető.

Tízéves modellt már hat–hétszázezer forint körül lehet kapni, másfél–két milliótól pedig 2005 utáni, megkímélt példányokból lehet válogatni.

Összegzés:

Vásárlás előtt a kiszemelt példányt különösen ajánlott szakszervizben átnézetni, ezzel minimalizálva rejtett hibákat, hiszen a nagy igénybevételre tervezett alkatrészek a szokásosnál drágábbak – cserébe egy megbízható és időtálló szupersport motort kapunk, ami közúton és pályán is megállja a helyét.

Címkék:  yamaha , yzf-r1 , használt motor


2011-01-29 13:55:23

Fekete - aranyban se lenne csúnya.

2011-01-14 21:23:56

Hát, tudod, ahogyan az öreg üvegfújó is fúj! Mikor már felforrósodott eléggé az üveges fék, na, akkor el kezd nyúlani, falusiasan mondván.

2011-01-14 19:43:40

A fék hogy lehet egyszerre nyúlós is, meg üveges is???

2011-01-14 09:32:14

FeR1 nem kell mindig újban gondolkozni

2011-01-13 17:56:15

Óh, a drága R1, a kedvenc sportmotorom. De még milyen drága, főleg a most futó széria...

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Yamaha YZF-R1 2009

Yamaha YZF-R1 2009

údaje

Hengerűrtartalom: 998 cm3

Max. teljesítmény: 182 LE (134 KW) 12500/min-nál

Max. forgatónyomaték: 115 Nm 10000/min-nál

Fék elöl: 310 mm-es dupla tárcsafék, dugattyús

Fék hátul: 220 mm-es tárcsafék, dugattyús

Gumi elöl: 120/70 ZR17M/C

Gumi hátul: 190/55 ZR17M/C

Hossz: 2070 mm

Végsebeség: 294 km/h

Yamaha
Yamaha YZF-R1 2007-
Yamaha YZF-R1 2007-

Yamaha YZF-R1

údaje

Hengerűrtartalom: 998 cm3

Max. teljesítmény: 180 LE (132 KW) 12500 /min-nál

Max. forgatónyomaték: 112,7 Nm 10000 /min-nál

Fék elöl: 310 mm-es dupla tárcsafék, radiális, 6 dugattyús féknyereg

Gumi elöl: 120/70 - 17

Gumi hátul: 190/50 - 17

Tengelytáv: 1415 mm

Hossz: 2060 mm

Végsebeség: 292 km/h

Yamaha
Yamaha YZF-R1 2004-
 Yamaha YZF-R1 2004-

Yamaha YZF-R1

údaje

Hengerűrtartalom: 998 cm3

Max. teljesítmény: 172 LE (128 KW) 12500/min-nál

Max. forgatónyomaték: 107 Nm 10500/min-nál

Fék elöl: 320 mm-es úszóágyazású dupla tárcsafék, radiális, 4 dugattyús féknyereg

Fék hátul: 220 mm-es tárcsafék, 2 dugattyús féknyereg

Gumi elöl: 120/70 ZR 17

Gumi hátul: 190/50 ZR 17

Tengelytáv: 1395 mm

Végsebeség: 289 km/h

Yamaha
Yamaha YZF-R1 2002-2003
 Yamaha YZF-R1 2002-2003

Yamaha YZF-R1

údaje

Hengerűrtartalom: 998 cm3

Max. teljesítmény: 152 LE (111 KW) 10500 /min-nál

Max. forgatónyomaték: 105 Nm 8500 /min-nál

Fék elöl: 298 mm-es tárcsafék, 4 dugattyús féknyereg

Fék hátul: 220 mm-es tárcsafék, 2 dugattyús féknyereg

Gumi elöl: 120/70 ZR 17

Gumi hátul: 190/50 ZR 17

Tengelytáv: 1395 mm

Végsebeség: 284 km/h

Yamaha
Yamaha YZF-R1 2000-2001
 Yamaha YZF-R1 2000-2001

Yamaha YZF-R1

údaje

Hengerűrtartalom: 998 cm3

Max. teljesítmény: 150 LE (110 KW) 10000 /min-nál

Max. forgatónyomaték: 108 Nm 8500 /min-nál

Fék elöl: 298 mm-es dupla tárcsafék, 4 dugattyús féknyereg

Fék hátul: 245 mm-es tárcsafék, 2 dugattyús féknyereg

Gumi elöl: 120/70 ZR 17

Gumi hátul: 190/50 ZR 17

Tengelytáv: 1395 mm

Hossz: 2034 mm

Végsebeség: 282 km/h

Yamaha
Yamaha YZF-R1 1998-1999
 Yamaha YZF-R1 1998-1999

Yamaha YZF-R1

údaje

Hengerűrtartalom: 998 cm3

Max. teljesítmény: 150 LE (110 KW) 10000 /min-nál

Max. forgatónyomaték: 108 Nm 8500 /min-nál

Fék elöl: 298 mm-es dupla tárcsafék, 4 dugattyús féknyereg

Fék hátul: 245 mm-es tárcsafék, 2 dugattyús féknyereg

Gumi elöl: 120/70 ZR 17

Gumi hátul: 190/50 ZR 17

Tengelytáv: 1395 mm

Hossz: 2034 mm

Végsebeség: 280 km/h

Yamaha
Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár