hirdetés
2010-12-12 , Írta: Zách Dániel, Képek: Mező János
Bookmark and Share

hirdetés

Akár egy tinédzser is vezetheti, ha van A1-es jogosítványa. A Polaris Ranger RZR S mégsem gyerekjáték, bár mindenkiből játszadozó gyereket farag, aki egyszer kipróbálja.

Eleinte még a rosszul szintezett kereszteződésekben is félünk. Mi lesz, ha felborul a kis fehér gyösz és teljes lendülettel ránk ront a mögöttünk nyomuló, hatalmas Suzuki Swift? Néhány kilométer után már sokkal jobb a helyzet. Megszokjuk, hogy a Polaris Ranger RZR S nem hétköznapi jármű. A viselkedése végképp nem az.

Motorok Polaris Ranger RZR S
Ki ne nyúlna kétkézzel egy ennyire kívánatos játékszerért

Hogy a négykerekű élménymotor pontosan melyik kategóriába tartozik, azt nehéz megmondani, mert hivatalosan négykerekű motorkerékpár, mely A1-es és B kategóriás jogosítvánnyal vezethető, nem közlekedhet a buszsávban, a hajtáslánca pedig az ATV-kre emlékeztet. A hétszázhatvan köbcentis, soros kéthengeres motor fokozatmentes szíjautomata váltóhoz kapcsolódik, tehát csak nyomni kell a gázt a kétüléses, bukókerettel védett kabinban és már lódul is a gép.

Elinduláskor kicsit leül a feneke és megemelkedik az orra, majd hatvanig egészen fickósan gyorsul. Mivel ballonos, terep-aszfalt gumik vannak rajta, akár minden sarkon képes kitenni a farát, ha gázzal provokáljuk és alárántjuk a kormányt, de ezt nagyjából minden igazi terepjáró így csinálja. Szerpentinezéshez nem tökéletes a Polaris csúcsmodellje, mert országúti tempónál már szívszaggató mechanikus hangok jönnek a bonyolult hajtásláncból és előzésnyi erő sem marad a motorban. Nem, nem felejtettük felezőben a váltót!

Motorok Polaris Ranger RZR S
A rugóstagok előfeszítése percekig tekergethető a két végállapot közt. Köztük jól látható a differenciálmű

Az importőr szerint felborulni szinte lehetetlen, mert az amerikai játszóautó nyomtávja húsz centivel szélesebb, mint az S betű nélküli, polgári, vadőröknek szánt változaté, és az is elég stabilan fut.

A sportos, de nem különösebben kagylós ülésekben sokáig tanakodunk. Miközben a menetszél már ötvennél is alaposan összeborzolja a hajat, azon tűnődünk, hogyan kérhetnek ezért a kis gnóm terepjáróért ennyi pénzt. A válasz nagyon egyszerű. A több mint ötmillió forintos vételárból egy a tág határok között állítható Fox Podium rugóstagoké, de a távoli gyártási hely miatt válik igazán nehezen emészthetővé a végösszeg. Aszfalton esetlenül mozog, az utastér olcsó, és helyenként alpári alkatrészeit látva pedig hihetőnek tűnik, hogy a kétszázezer forintos audiorendszerrel együtt simán kislagozható, miután átkeltünk vele egy gallytörőig érő sárfolyamon.

Motorok Polaris Ranger RZR S
Nagyon robosztus az utastér berendezése. A váltókarral kapcsolható az üres, a parkoló állás, a felező és a direkt hajtás

Harminccentis hasmagassága, brutálisan masszív független kerékfelfüggesztése és direkt kormányreakciói ellenére nem nagy élmény vele csak úgy közlekedni, úgyhogy irány a terep. A felázott, nyomvályús ösvényeken megértjük, hogy miért csak bekötött biztonsági övvel szabad hasonló kalandokba keveredni az RZR S-sel. Hasznos, ha beszállás után mindkét oldalon becsatoljuk a kilógó végtagokat védő hálókat is, mert állítólag az ember reflexből kitámaszt a kezével, amikor elkezd borulni a négyszázhatvan kilós bódé és akkor néhány hónapra biztosan vége a kalandnak.

Motorok Polaris Ranger RZR SValójában nem borul és még csak nem is nagyon mászik oldalra a partfalakon a kis négykerekű, ha nem vesszük le a gázról a lábunkat. Amikor igazán nagy terepszögeket kell áthidalni, mert mondjuk az RZR orra belemegy egy vízmosásba, jól jönnek az elöl és hátul is védelmező vascsövek. Ezek is csak néha érnek le, mert a teleszkópok mindent bőségesen kirugóznak. Harminc centi a tartalék és a rugó-előfeszítéssel is lehet játszani. De mi történik, ha padlógázzal csörtetünk? A közúton unalmas totyogás az aszfaltot elhagyva veszedelmes száguldásnak tűnik. Abban a tartományban, ahol még van valamennyi a hatvannégy lóerőből, egy-egy gázfröccs is komoly adrenalinlöketet küld az agyba.

Már egy sima földúton is egészen jó játékszerré változik az RZR S, ráadásul bármilyen irányba fejleszthető a gyári extrák segítségével. Mielőtt gondolatban zárt kabinos, fűtött városi járgányt kreálunk belőle, nézzük, tényleg tud-e repülni! Lininger Patrik quadversenyző szerint ez nem probléma, és alighogy átadjuk neki a vízmentesített gyújtáskulcsot, máris a levegőbe emelkedik a Rangerrel a sóskúti off-road pályán.

Tesz néhány kört bemelegítésként, és nekünk a pálya szélén máris ralihangulatunk támad. Kívülről egészen szép és szolid hangot hallani, de érdemes félreugrani, ha a turcsi fehér orr felbukkan a kanyarban, mert Patrik szeret keresztben közlekedni.

Megáll, a pulzusát mutatja a mellkasára tett kézzel. Legalább száz. Ez a futómű egyszerűen csoda – szuszogja. Mindent elsimítanak a gátlók, még akkor is, ha olyan, tipikusan motorok nyomán kialakuló rumplik követik egymást, mint a teszt idején.

Ha a műszerfalon lévő kapcsolóval zárjuk a differenciálművet, még jobb trükkökre képes a gép, és tényleg nem is kellene hozzá más, mint motorerő vagy valamivel kisebb tömeg. Patrikon látszik, hogy lenne egy-két ötlete, amivel ütősebbé tehetné az RZR-t. Mindenekelőtt nem találja az okát a négyszázhatvan kilónak, ami szerinte nagyon lefogja a gépet kigyorsításkor. Tiszta Amerika, mondjuk ki szinte egyszerre a további egyszerű megoldások láttán.

A motort mindenesetre alaposan fel lehetne piszkálni. Én a gyári prospektusban lévő sportkipufogó rendszerre szavazok, de Patrik már látja a blokkon a turbószettet, amivel a nyolcszázas motor közel kétszer olyan erős lehetne, mint most. Közben egy nagyon meredek lehajtón gyorsítunk, és én már nem is sürgetném annyira a motortuningot. A gázpedál trepnit ér Lininger lába alatt, majd jön a siratófal, és mivel elég szép tempóra tettünk szert, komoly kormánymunka következik a kanyar előtt.

Motorok Polaris Ranger RZR S
Csak gáz és fék. Ha sáros a lábtér, jöhet a nagynyomású mosó

Megállunk. Patrik a négykerék-hajtást kapcsolja a műszerfalon, és egyből padlógázzal indulunk. A motor most egészen máshogy szól. Valahogy a helyükre kerülnek a korábban kórosnak gondolt zajok és csak a sorkettes üvöltése hallatszik. A kezemből majdnem kiesik a fényképezőgép, ő pedig átkiabál a jobb egybe, hogy ez a hajtási mód további tartalékokat vesz ki az RZR-ből. Tolja az orrát, de ugratni és nagyon hirtelen irányt váltani így is tökéletesen tud.

Három kör után mindkettőnknek gyöngyözik a homloka. A quadbajnok gondban van, mert nem fogja könnyen elfelejteni ezt a néhány laza kört Sóskúton, én pedig meghasonlottam, mert már megint találkoztam egy négykerekűvel, ami elrabolt egy kicsit a megingathatatlannak hitt motoros meggyőződésemből.

Motorok Polaris Ranger RZR SLininger Patrik

Már 1980-ban is versenyzett, igaz, akkor még kétkerekű terepmotorokkal. Az utóbbi években quados versenyzői pályafutása miatt ismerhetjük Liningert, aki 2006-ban krossz, endurókrossz és szupermotó kategóriában is megnyerte a magyar quadbajnokságot. Hatalmas sérülés következett, több mint háromszáz csontszilánkot operáltak ki az egyik lábából, de ő nem adta fel, sőt egy évvel később lábgéppel indult egy Európa-bajnoki futamon. Szenvedélye ez a sport, hisz az egyedi technikai újításokban, így egy blokkcsere vagy vázátépítés nem lehet gond, ha a cél az ideális versenygép.

Címkék:  polaris , ranger rzr s


2010-12-23 08:31:02

Vagy annak a fele. Felezve.

2010-12-13 22:11:33

csak egy picit ocsobb lenne mondjuk minimum a fele

2010-12-13 20:33:51

Se ez se az, de nagyon király játék lehet.

2010-12-12 18:50:36

nagy buli lehet, főleg ha rálehet szerelni a lánctalpakat is amit a múlt télen mutattak be

2010-12-12 17:48:59

Ha egyszer kalandor leszek...Tenerét veszek...
De most a hóban nagyon jó lenne ökörködni.

2010-12-12 17:44:31

Ha egyszer kalandor leszek....

2010-12-12 11:12:47

Szívesen kipróbálnék egy ilyet

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár