hirdetés
0000-00-00 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

hirdetés

Észbontó kanyarvadász Már neve is azt jelzi, hogy valami őrült alkotás. De az új Bimota naked bike teljesen józan mércéknek is eleget tud tenni. Például, hogy nagyon jól hangolták

Bimota. Ez a név mindig a különlegesen finoman kidolgozott sportmotorok és a különleges műszaki megoldások szinonimája volt. Aztán eltűnt, és nemrég ismét felbukkant. És azóta rendszeresen jönnek a szebbnél szebb újdonságok az olasz gyártótól.

Bimota DB6 Delirio

Rimini déli csücskén található az a gyár, ahol a 70-es években több világbajnok motor futóműve épült, majd 1987-ben itt készült a korszakalkotó YB4, amivel Virginio Ferrari TT-F1 világbajnok lett, majd egy évvel később benzinbefecskendezéses változatával Davide Tardozzi uralta a Superbike világbajnokságot - az utolsó, végzetes futamig, amikor egy egész év fáradozása semmibe veszett. Ezután olyan egzotikus gépek következtek, mint a függőcsapszeges Tesi, vagy a benzinbefecskendezéses, kétütemű V-Due, ami igaz, páratlan volt, de csődbe vezette azt a céget, amit még a legendás Massimo Tamburini alapított két barátjával.

De ez mind a múlt, a gyár udvarán menetkészen áll a jövő, illetve már a jelen, a vadonatúj DB6 Delirio. Nem sportmotor, hanem naked bike, viszont a Bimotára jellemző formatervezési rafináltsággal és olyan kidolgozással, amit az olasz motoros szív, és biztos nem a gazdasági tanácsadó hagyott jóvá. Filigrán, rafinált, elegáns, kihívó. Kihívó leginkább egy kanyargós országúton, olyan szép időben, mint ami most, a főszezon előtt az Adria partját kora nyári hangulatba borítja. Alberto Strada főmérnök nem beszél sokat, a kezünkbe adja a kulcsokat, és Marcelloval, a tesztpilótával útnak ereszt bennünket.

Mélyen zöld tuják és vékony kérgű nyárfák között tekereg az út a dombok felé. Lekanyarodtunk a főútról, itt már sokkal ritkább a forgalom. Valahogy szokatlan ez a motor. Az erőforrása pedig ismert, a sok ezerszer bevált és jó tucatnyi modellbe beépített Ducati 1000 DS blokkot fogja köré a Delirio finom csőváza, a kicsit kemény kuplung kivételével tudjuk, hogy ennél a motornál minden lágyan és simán megy. Az üléspozíciónak is ismertnek kellene lennie, hiszen már annyi sportmotorból csináltak sportos naked bike-ot az idom levételével és széles, kónuszos kormánnyal. Valami mégis más, szokatlan. Egyszerűen nem tudok mozogni ezen a motoron, olyan, mintha hozzá lennék rögzítve. A keresztcsontomat meg valami fura ülésdarab nyomkodja. Az első megállásnál meg is nézem, vajon rosszul rögzítették fel a háttámlát, vagy mi lehet még a baj. De semmi rendhagyó, egyszerűen itt van vége annak az üléstámlánk, ami arra rendeltetik, hogy kitámassza a pilóta ülepét kigyorsításnál. Ahogy rákérdezek, Sergio Robbianora, a Bimota formatervezőjére, azonnal fel is világosít: "Azt akartuk, hogy a pilótának ne kelljen választani, belekényszerül abba a pozícióba, ami az irányíthatóság és a súlypont szempontjából a legkedvezőbb." Tehát előre-hátra semmi tornázás, ficánkolás. A velem együtt elindult olasz kolléga megjegyzi: "Meg kellene kérjem Robbianót, hogy tervezzen egy széket a kislányomnak az étkezőszoba asztalhoz…"

Bimota DB6 Delirio

Na jó, viccen kívül: szokatlan ez a kényszerhelyzet, és hosszú távon biztos elzsibbad így a pilóta ülepe, viszont ahogy a kanyargós utakon kiderül, tényleg a lehető legjobb helyre került a pilóta ahhoz, hogy lazán, dinamikusan tudja irányítani a motort a széles kormányon keresztül. De nemcsak ez van nagyon jól eltalálva: a vadonatúj 50 mm belsőcső átmérőjű Marzocchi R.A.C. teleszkópvilla és a hátsó rugóstag igaz feszesre lett hangolva, mégsem bünteti az embert fölösleges keménységgel. Finoman reagál, és nagyon tiszta visszajelzést ad az első gumi tapadásáról. Egyáltalán: minél többet megyek vele, annál inkább játékszernek érzem ezt a motort. Egy olyan játékszernek, amivel legszívesebben az egész nap eljátszanék. Mert mindent azonnal megtesz, amire csak gondolok. Kemény féktáv: a radiálisan rögzített Brembo monoblokk nyergek beleharapnak a hullámos tárcsába, és nagyon pontos visszajelzés mellett óriásit lassítanak. Könnyedén elsőkerékre áll a Delirio, még ilyenkor is nagyon finoman adagolható az első fék. 

De a motorozás felhőtlen élményét a DB6-on mégis az erőforrásnak köszönhetjük. Annyira ismerős, mégis más. Alberto Strada meg akarta tuningolni a Ducati 1000 DS blokkot, viszont a Ducati csak úgy vállalt rá tejes körű garanciát, ha belül teljesen széria marad. Így Stradának a teljesítménynövelés érdekében nem maradt más lehetősége, mint a motormenedzsment térképét átdolgozni. Ez viszont annál jobban ment neki. Amellett, hogy példásan, rángatás nélkül veszi a Delirio a gázparancsokat, rendkívül eleven. Sokkal elevenebb, mint ahogy ezt a DS blokktól megszoktuk. A Ducati Monsterben szép semleges ez a motor, a Classic Sport modellekben lágy, a DB6-ban robbanékony. Így érthető, miért is használják ennyi különböző gépben ezt a szép, formás, léghűtéses erőforrást. Hogy könnyebb a Monsternél legalább 15 kilóval a Bimota, az is biztosan szerepet játszik, de szinte hihetetlen, mennyire könnyedén bánik el vele ez a nem éppen brutális erejéről ismert V-kettes. Alberto Strada tökéletes munkát végzett.

Megállunk, egymás után fotózzák a kollégákat, Bimota DB6 Delirioelkezdek beszélgetni Marcellóval. Motorozni jobban tud, mint angolul, de azt el tudja mondani, hogy régebben az Apriliánál volt, majd a Malaguti 125-ös GP motor futóművét fejlesztette a kezdeti időszakban, legutóbb a Moto Morini Corsaro fejlesztéséért volt felelős tesztpilóta. Innen vette őt fel Strada. Hát igen: érezhető, hogy tudta, mire van szükség egy sportos, V-kettes naked bikenál. Azt is elárulta, hogy szinte ugyanazokat az utat használta erre a célra mindkét motornál. Majd megmutatja. Ahogy később kiderül, Cattolica és Pesaro között húzódik el, SP 44 Strada Panoramica Adriaticának hívják, és a neve mindent elárul. Kanyargós, csodálatos kilátással a tengerre. Itt van igazán elemében a DB6. Érezhető, hogy itt született, ide való. És ha nincs is mindenhol ilyen kilátás, szűk kanyarok szerencsére nálunk is akadnak, azokat szinte falja magába ez a motor. Hullámos aszfalt a féktávon? Mindegy, a Marzocchi villa eltűri. Maximum egy pillanatra pattan meg az első gumi egy nagyobb egyeletlenségen, azután szépen rugózik tovább és leköveti az aszfalt domborulatát.

De sajnos minden kanyargós útnak egyszer a végére érünk. Megérkeztünk ismét a gyárban. Strada és Robbiano érdeklődve fogadnak. Na, milyen? Alig várják, hogy hallják, hogy vélekeznek mások legújabb alkotásukról. És Robbiano elkezd mesélni a formákról. A Bimotánál nem lehetett egyszerűen levenni az idomot és mindössze magas kormánnyal ellátva új modellt alkotni. Ennél sokkal igényesebb munkára volt szükség. Ha végigszaladunk a gépen, szinte minden ismerős a DB5 sportmotorról, de mégis más. Pontosan elhelyezett vonalak és sarkok, játékos részletek. Például a DB5 kipufogó dobjai oválisak, a DB6-nál háromszög alakúak. És hogy jobban illjen hozzá, az ülésidom kapott egy kis plusz spoilert.

Bimota DB6 Delirio

De minden szépség és finomság mellett mégis maradt egy másik régi Bimota jellemző is. Hogy a legutolsó konzekvencia mégis hiányzik. Mit ér a csodálatosan filigrán, kimart alumíniumlemez a műszerfal körül, ha rajta keresztül olcsó kábelcsatlakozókra tekintünk? És mit ér a legszebb formatervezés, ha beleér a térdük egy formatervezett sarokba? De ezek apróságok, könnyen kijavíthatók.

Viszont a Delirióval egy olyan motort hoztak össze, ami tényleg észbontó. A kanyargós, napos országutakra vágyik, ott tökéletesen kiszolgálja a pilótáját, és sok örömet okoz. Csak az árcéduláját ne kellene soha megnézni…

Bimota DB6 Delirio - Műszaki adatok

Motor                               

Lég/olajhűtésű, négyütemű, kéthengeres V-motor, hengerszög 90 fok. Hengerenként egy, fogasszíj hajtású  felül fekvő vezérműtengely és két, kényszervezérelt szelep hengerenként. Nedves karteres olajozás, elektronikus benzinbefecskendezés, 45 mm torokátmérővel, motormenedzsment, kettős hatású katalizátor, generátor 520 W, akkumulátor 12V/10Ah, önindító.

Furat x löket: 94 x 71,5 mm
Lökettérfogat: 992 cm3
Sűrítési viszony: 10,0:1
Névleges teljesítmény: 92 LE (68 kW) 8000/min-nál
Max. forgatónyomaték : 91 Nm (9,3 kpm) 6000/min-nál

Erőátvitel

Primerhajtás fogaskerekekkel, hidraulikus működtetésű, többtárcsás, olajfürdős tengelykapcsoló, hatsebességes váltó, szekunder hajtás O-gyűrűs lánccal


Futómű

Térhálós acélcső hídváz mart alumínium oldallapokkal. Elöl fordított teleszkópvilla 50 mm belsőcső átmérővel, hátul térhálós acélcső lengővilla, himbarendszerre szerelt központi rugóstag. Elöl 320 mm-es dupla tárcsafék négydugattyús féknyergekkel, hátul 220 mm-es tárcsafék kétdugattyús féknyereggel. Alumínium öntvény kerekek.

Rugóút elöl/hátul: 120/130 mm
Kerékméret elöl/hátul: 3.50 x 17 / 5.50 x 17
Gumiméret elöl/hátul: 120/70 ZR 17 / 180/60 ZR 17

Méret és tömeg

Tengelytáv: 1430 mm
Villaszög: 66 fok
Utánfutás: 101 mm
Ülésmagasság: 820 mm
Száraz tömeg (gyári adat): 177 kg
Tank: 16 l

Ár: 5 399 000 Ft (KM művek)

Címkék:  bimota , db6 , db6 delirio


A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

 Bimota DB6 Delirio

Bimota DB6 Delirio

údaje

Hengerűrtartalom: 992 cm3

Max. teljesítmény: 92 LE (68 KW) 8500/min-nál

Max. forgatónyomaték: 88 Nm 4500/min-nál

Fék elöl: 320 mm-es úszóágyazású dupla tárcsafék, 4 dugattyús Brembo féknyereg

Fék hátul: 220 mm-es tárcsafék, 2 dugattyús Brembo féknyereg

Gumi elöl: 120/70 ZR 17

Gumi hátul: 180/55 ZR 17

Tengelytáv: 1425 mm

Bimota
Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár