Teszt |

KTM tesztnap - Narancs

2009-05-04 , Írta: Janti, Képek: Mező János
Címkék:	ktm , tesztnap

Kellett egy motor. Nem azért mert földúton járok dolgozni, és nem azért, mert nem férek el autóval a fák közt – motor kellett, és az narancs. Ennyi akkor elég volt. Vajon most is elég lenne? Hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz, elmegyünk megnézni Jebuval az idei modelleket, mit mutat a színük egy teszt-túrán.

hirdetés

Ezek most még újak, és csillognak, bár számomra kicsit bután állnak itt, horzsolások és horpadások nélkül. Mint egy kiállításon. Kerülgetjük őket, keresem bennük a ismerőst…

KTM 990 SMT

Aztán felsorakoznak, és mi megtaláljuk az elsőt, SMT. Három betű az oldalán, de ebből még nem látszik a színe.
Átlépek felette, és alám fekszik. -Hozzatok egy Mikszáth-ot, meg a pipámat! Így képzeltem el öregkorom csendes estéit a dolgozószoba sarkában álló fotelben. Jebu felül mögém, megérinti a combomat – ő is OK, mehetünk. Lassan indul a sor, kis gáz… még egy kicsi… böfff. Ideges gázreakció, de ráfogom a bennem lévő feszültségre. Kigyorsítunk. Mondom kigyorsítunk! Már 3000-et forog, várom, hogy hátba vágjon a 110 ló, de lassan támad. 4000… itt van, de kicsit már késő, mintha ő sem lenne tisztában a teljesítményével, és csak lassan ismerné be maga előtt is saját tudását. Ez az álszerénység kicsit megzavar, nem értem őt. 90-nél a menetszél is lecsapja a fent felejtett sisakplexit, pedig a fejidom elvileg védene. 130 – 140. Rángatja a fejemet a szél, már Jebu is átkarol egy-egy kigyorsításnál. Tudom, hogy nincs gáz, de ő is érzi a szelet.

A tesztelt KTM-ek

Rákanyarodunk egy mellékútra, és ez jót tesz mindenkinek. Tempósan megyünk, a forgalom sem tart fel minket. Hagyja, hogy irányítsam a térdemmel, így jó szórakozás kerülgetni a kátyúkat, bár szinte meg sem érzi. Azt sem bánja, ha áthajtok rajtuk; magabiztosan nyeli be a gödröket. Jebu mögöttem egybeforr a motorral – megfogom a térdét, biztos ami biztos, megvan még. Azután megfordul a csapat. Durván másfél sáv széles az út. - Ne szúrjatok ki velem, utassal vagyok! Azért koppanásig fordítom a kormányt, és én lepődök meg a legjobban, hogy csont nélkül fordulunk a csapattal. – Na, milyen? –Ez sárga cimbora, világossárga.

Most, hogy egy kicsit ráéreztem, nehéz szívvel ülök át egy újabb jószágra. Nem én akarom, de rákerülünk. Ettől az R betűtől valamiért tartok, de legalább megértem az előző modell érthetetlenségeit. Hiszen minden ezért volt, már a zavarodottságom is eloszlik. Nem próbálok alulról gyorsulni, mivel nem túramotoron ülök. Előzés előtt kettőt simán vissza lehet pakolni, még meg is köszöni. Az első idom kicsit sem hiányzik, sőt! Így, hogy már nem várom a szélvédelmet mintha nem is zavarna annyira. De azért nem olyan kezes. Szép lassan felnyúl alólam és felőrli az egómat. Minden hibát büntet. Azonnal, és kíméletlenül. Precízen, de zaklatottan teszi a dolgát alattunk. Csak szélsőségekben hajlandó gondolkodni: vagy gyorsulunk, vagy lassulunk. Jebu is csúszik mögöttem, ha csak ránézek a fékre betol a kormányba. Féklámpa előttem. Megállunk. Fáj a csuklóm. Visszanézek rá, és vörösnek látom. Vad, égető vörösnek.

KTM 990 Adventure

Majd újabb motor kerül alánk, amin már a felülés pillanatában megcsapja az orromat egy jól ismert szag. Nem tudatosodik, csak amikor ráteszem a kormányra a kezem, és elindulunk. Ez a narancs. 5 métert gurulunk, és már kiállok a nyeregből. Megszorítom a térdemmel a tankot, és terelem a földúton egyik keréknyomból a másikba. A teleszkópok kedélyesen nyelik a gödröket. Megy velünk alázatosan, tudja mit várunk tőle. Jobbról ránk kacsint a friss szántás, de ez most csak gondolatban folytatódhat… A csapat kimegy a műútra. 1-2-3. Sima váltások. Alulról támad, és hanggal hálálja a fordulatot. Kanyar előtt vissza egy – határozott, de kíméletes motorfék. Vigyorgok a sisakban, és érzem, hogy mögöttem Jebu is átengedte magát a motornak. Kezdünk megbízni egymásban így hárman. Jön egy gyorsabb szakasz, de a menetszél nem bánt, stabilan haladunk nagy sebességgel is. Mindig van egy kis erőtartaléka a gyorsításhoz, de nem erőlteti ránk a sebességet. Ha 120 az utazó, akkor annyi. Tartja és kész. Visszaérve nehezen szállunk le róla, és így porosan, csatakosan már ismerősként nézünk rá mi is. Mert amit látunk, az a motor igazi színe: a szürke por.

Közösség |