Teszt |

Honda Varadero 125 - Felnőttnek látszani

2011-12-28 , Írta: Zomborácz Iván, Képek: Honda, Zomborácz
Címkék:	honda , varadero , xl125 , használt motor

Tíz éve a piacon van, és még mindig nem tervezik a leváltását – műszakilag kiforrott modellről van szó, vajon van típushibája azonfelül, hogy kinézete alapján többet várnak a 125-ös, V2-es motortól?

hirdetés

A 2001-ben bemutatott Honda Varadero kecses vonalaival és nagyköbcentis motorokat idéző méretével és formájával hamar sikeres lett – Európa azon részén, ahol B kategóriás jogosítvánnyal is lehet 125-ös motorkerékpárt vezetni. Elsősorban Franciaországban és a spanyoloknál adtak el belőle rengeteget, sok nálunk futó modellt is ezekről a piacokról hoztak be. Mivel árát a nyugati pénztárcákhoz lőtték be, itthon csak minimális mennyiséget értékesítenek évente, hazai viszonyok között kevesek hajlandóak megfizetni a két tárcsaféket, a központi rugóstagot, az alumíniumkerekeket és a többi igényes részletet.
Elsősorban praktikussága, nagyobb motorokat idéző formája, kényelme miatt esik rá a választás. Ugyanakkor éppen a méret miatt – ránézésre akár lehetne egy négyszázas is – sokan csalódnak a menetdinamikában. Ugyan a jobb dinamikáért rövid váltóáttételeket választottak a mérnökök, az uniós szabályok által meghatározott tizenöt lóerőtől nem várhatunk csodákat.
A 90 fokos hengerszögű, nyolcadliteres V motor műszaki ínyencség, hiszen a többi gyártó ebben a kategóriában megelégszik egyetlen hengerrel. A japánok a sablonok helyett a pörgős karaktert és a sima járást alkalmazták, a szekunder levegőrendszerrel ellátott erőforrás már bemutatása évében teljesítette az Euro-1-es károsanyag-kibocsátási normát.

A vékony vázat és villaszárakat leszámítva nagymotor benyomását kelti

Az első ráncfelvarrásra 2004-ig kellett várni, ekkor a katalizátornak köszönhetően már az Euro-2-es szabványnak is megfelelt. Ekkortól a hűtővíz elvezetése már a karburátort is fűti, ezzel a megoldással a blokk gyorsabban bemelegszik, még hideg időben is. Érdekesség ennél, hogy ezt a rendszert már a korábbi szervizkönyvekben lévő ábrák is tartalmazták, csak információ és cikkszám nem tartozott hozzá – vagyis már a kezdetektől betervezett fejlesztésről van szó. A műszaki újításon túl a megjelenésen is frissítettek a Hondánál, új fényszórót és színezett szélvédőt kapott a motor, illetve ekkor került fel a vészvillogó a felszereltségi listára.

Műszaki különlegesség az apró, kéthengeres motor

Az öt-hat éves átlagos modellciklus után a még mindig sikeres modellt nem vették le a palettáról, hanem 2007-ben egy komolyabb facelift következett. Ekkor a karburátort leváltotta a PGM-FI befecskendezés, amelyet új, hatékonyabb katalizátorral egészítettek ki, így már az Euro-3-as szintnek is megfelelő károsanyag-kibocsátásra volt képes. Ezenfelül az olcsón előállítható, műanyag részeken változtattak annyit, hogy még pár évig frissnek hasson: módosították az idomokat és a fényszórókat, az irányjelzőket színtelen, integrált bura alá rejtették, átszabták a visszapillantó tükröket és a hátsó világítótestet. Tavaly a gyártást és az összeszerelést a spanyoloktól Olaszországba költöztették, az egykori üzemben már csak az idomok készülnek.

A hővédő lemez nélkül szinte láthatatlan lenne a kipufogó

Futóműve egy felnőtt ember súlyával nagyon puhává válik, kisebb terheléshez állították be. A központi rugóstag előfeszítésének variálásával javíthatunk a helyzeten. Földutakon és kátyús-murvás utcákba befordulva viszont megdöbbentően finoman teszi a dolgát, az egyenetlenségeket szépen kivasalja. A kéthengeres blokk kizárólag a fordulatszám felső tartományában él, a folyamatos haladáshoz nem szabad hét-nyolcezres percenkénti fordulat alá engedni. Cserébe villanymotorokat idézően halkan és vibrációmentesen jár, illetve nem utolsó szempont, hogy ráülve teljesen nagymotor érzetet nyúlt, valamint óriási homlokfelülete ellenére is eléri a 110 km/h körüli végsebességet. A nagy kerekeknek és a merev váznak köszönhetően még ennél a tempónál is stabil marad. A fékek nyomáspontja közel sem érezhető annyira, mint amilyenekkel az elmúlt egy-két évben bemutatott európai kategóriatársaknál találkozhatunk. Méretei miatt a két sisak befogadására képes hátsó doboz sem néz ki rajta ételfutárosan, és ha ehhez hozzávesszük az ülés alatt elhelyezett rakteret, egy pár napos túrának bátran neki lehet vele vágni.

A lágy hangolású futómű rossz aszfalton és földutakon teljesít a legjobban

Mivel az itthoni viszonyokhoz költséges volt, a legtöbb példány külföldről érkezett – sok esetben törötten. A drága műanyag elemek javítása nem ront a motor használati értékén, de sajnos sokszor a szintén borsos árú futóművet nem pofozzák helyre megfelelően, a csere helyett inkább az egyengetést választják. A vékony teleszkópszárak sérülékenyek, egy esetleges balesetnél könnyen deformálódnak – ezért vásárlásnál érdemes ezzel kezdeni, ellenőrizzük, hogy egy nyomon fut-e a két kerék. Hasonló a helyzet az első féktárcsával, ezt is meg kell vizsgálni, hogy nem üt vagy pulzál-e. Érdemes beszerezni hozzá bukócsövet, még az utángyártott alkatrészektől irtózó márkakereskedések szerint is kiváló minőségű német és olasz védőkereteket lehet kapni harmincötezer forint körüli áron.

Nem túl harapósak a fékek, de határozottan lassítják a motort

Ennél a típusnál is igaz, hogy a legnagyobb ellensége a tulajdonos. A tapasztalatok szerint, ha betartjuk a 12 000 kilométeres szervizciklusokat és 8000 kilométerenként megnézzük a légszűrő állapotát, sokáig nem kell meghibásodásra számítani. Sajnos ez nem mindig valósul meg, hiszen belépő modell lévén többnyire ideiglenes jelleggel veszik – a továbblépés szándékával –, emiatt nem feltétlenül kapja meg azt a figyelmet, mint egy hosszú távra szánt nagymotor.

Olvasói levél - Brányi Rudolf

2010 januárjában jutottam hozzá a 2004-es évjáratú Varaderómhoz. Azóta
körülbelül 5500 kilométert tettem meg vele, és ebben szinte mindenféle
használat volt. Amikor tehettem, suliba is motorral mentem, de leginkább
túráztam vele. A nagy méret, a négyütemű 125-ösöktől elvárható, maximális
15 lóerő és az ésszerű tulajdonságok miatt választottam ezt a típust. Nagyon
megbízható, már szinte igénytelen, akárcsak a nagytestvére. A kényelme
agyon jó, órákat tudok ülni a nyeregben, és az utasnak is jó dolga van.
Körülbelül hatvankilós útitárssal már eléggé lomha lesz, de végsebességre
még így is mentem 105-öt, ami nem rossz, pár 125-ösnek papíron alapból
ennyi a vége. A nagy kedvencem a 17,5 literes tank, amely mellé 3-3,5-ös
fogyasztás társul, több mint 500 kilométeres hatótávolságot eredményezve.
Főként azoknak ajánlom, akik csak A1-es jogsival rendelkeznek és egy szinte
mindenre alkalmas motort szeretnének, legyen az laza terepezés vagy akár
egy kis szerpentin.

A Honda XL125V rászolgált a nagytestvér által megalapozott, jól csengő Varadero névre, hiszen minőség és tartósság terén nincs miért szégyenkeznie. Aki kéthengeres túraenduróra vágyik, nem igazán talál mást magának; ellenben ha eltekintünk a V2-es erőforrástól, a Derbi Terra Adventure még jó opció lehet.

Közösség |

Hozzászólások

Köbcentijében ez tényleg egész kívánatos egy példány. De a 125-ös ETZ mindent visz!

Már bocsi a megjegyzésért, de egy 35mm első villa miért vékony egy 125-nek , én 13000 km-nél járok vele, majd mindennapos használattal budapesti pocsék utakon, és nem vettem észre, hogy a váz vagy a villa gyenge lenne, főleg az én "csöpp" 130 kilómhoz, valójában ezért is esett rá a választás, mert vagy 10 év kihagyás után A1 jogsival ez volt amelyik 125-ös kategóriában már nem akkora mint egy bicikli, és nem majom a köszörűkövön esete áll fenn , és kényelmesen elfértem rajta, valóban puhára van hangolva a futómű, de ezeken a sz@r utakon nem is baj, hogy nem egy erőgép az is igaz , de mindennapi ingázásra nagyon megfelel, az éves biztosítás rá baleseti adóval 3300 ft, és a fogyasztás 2,5-3 liter között van (ez már befecskendezős), még hosszabb túrákon is kényelmes (500km+) persze városon kívül megtanít a türelemre legalább van idő élvezni a táj szépségét . A bukókeretből és a középállványból (amelyik barom kitalálta hogy spóroljuk le majdnem mindegyik új motorról a középsztendert azt innen is csókoltatom ) az sw-motech jó minőségű és pontosan van elkészítve én azt vettem rá.
Összességében nagyon megbízható, nagyon pontos váltó ami itt nélkülözhetetlen, kipróbálva "monszun" esőben is, ami hátrány egy kissé lusta a szentem , de hát végülis ez egy 125-ös (tudom vannak kétüteműben sokkal erősebb " rakéták", de ezeket már a környezetvédelem miatt nem nagyon erőltetik), kezdőnek újrakezdőnek, főleg nem átlagos testmérettel megáldva ideális választás, csak az új ára nem ide van kalkulálva, persze ha így "szabadságharcolunk" tovább már lassan egyik sem .