2010-01-25 , Írta: Égő Katalin, Képek: Égő Katalin
Címkék:  honda , crf , 450 , r , 2010 , teszt
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

A 2010-es modellév első fecskéi, a krosszmotorok már a hazai márkakereskedésekben várják leendő tulajdonosaikat. Így van ez a Honda off-road gépeinek királyával, a néhány apró módosításon és finomításon átesett CRF450R-rel is, amelyet már élesben teszteltünk a sóskúti krosszpályán.

A Honda off-road fejlesztő mérnökei legnagyobb kapacitásukat idén a 250-es krosszgép teljes átalakítására fordították, de a munka közti szünetekben csak rápillantottak a tavaly gyökeresen megújult nagytestvérre, a CRF450R-re is. A karburátort az elmúlt évben felváltó befecskendezőrendszer új beállításokat kapott, átprogramozták a vezérlőelektronikát és lecserélték az automata dekompresszor rendszert is – mindezt tették az eddigieknél könnyebb indíthatóság végett. A 250-es fejlesztéseiből is átcsöpögött valamennyi a nagyobb motorba, főleg a futómű tekintetében. Hogy a változtatások mennyiben érintették a CRF450R-t, arra Nádor István, enduró-krossz versenyző segítségével kerestük a választ.

Motorok Honda CRF450R 2010

Alapvető probléma minden négyütemű krosszmotornál az indítás. Míg a kétüteműeknél jó messziről belerúgunk egy határozottat, a négyüteműeknél általában a nagy, végigvezetett rúgás a megoldás. Kíváncsian vártuk, hogy a CRF450R elsőre hogyan fog indulni hidegen, hiszen a módosítások java épp ezt a tulajdonságát érintette. Kis apró rúgásokra nem, de a határozott nagy rúgásra szépen elkezdett pöfögni. Most is csöndes, lágy hangú motort csinált a Honda, ami illik a blokk karakterisztikájához. Nem pörög fel, mint a karburátoros társak - ne felejtsük el, hogy a 450-es már tavaly óta injektoros -, hanem beáll egy szép egyenletes alapjáratra, amit nagyon jól szabályoz az elektronika. Nem szabad hozzányúlni a gázhoz, akkor szépen tartja a fordulatot. A CRF450R teljesen jól vizsgázott indításból.

Motorok Honda CRF450R 2010
Az UNICAM vezérlésű egyhengerest temperáló hűtő sarka esetlenül kilóg a műanyag elem alól

A rugózás a második sarkalatos pont, amire a fejlesztések során fókuszáltak. Már tíz éve is csináltak jó teleszkópokat, de azért mégis előre halad a világ. A 48 mm vastag belsőcső-átmérőjű első teleszkópok szimmeringjét módosították, valamint a villaszárakban az olajmennyiséget, és átszelepelték a csillapítást. A Hondának ezzel végre sikerült olyan teleszkópot kifejlesztenie, amely már az egész érzékeny mozdulatokra is reagál. A finom, apró kis lyukakra is megmozdul, de ettől függetlenül progresszív a rugózás, és ahogy durvul a pálya, egyre keményebb lesz. A végső határát nem is érezzük, az első teleszkóp mindent elnyel. Erre eddig csak a meglehetősen drága Öhlins teleszkópokkal szerelt versenymotorok voltak képesek, sem a Honda, sem a Yamaha, sem a Suzuki nem tudta megcsinálni azt, hogy az elején ne szoruljon. Egy krosszversenyen nem biztos, hogy ez annyira zavarná a pilótát, de akkor is leveri a kezét, hogyha nagyon ramplis a pálya.

Motorok Honda CRF450R 2010
A kis humplikon finoman meginduló teleszkóp az ugratás utáni földet érést is megfelelő erővel, bekoppanás nélkül kezeli

A hátsó rugózás esetében nincsenek nagy különbségek az egyes márkák között. Mindenki a keménységet és a kifele-befele csillapítást is be tudja állítani magának. Egy picit ezen is módosított a Honda, a hátsó rugóstag új dugattyút kapott és a nyomócsillapítás állító-mechanizmusát is átdolgozták. Maradt a bonyolult himbarendszer, amelynek egyetlen hátránya, hogy néhány év után lógni fog, és az alkatrészek cseréje sem lesz olcsó mulatság.

A Honda féke régen is jó volt, és továbbra is elég hatásos. A hullámos peremű féktárcsa többek között amiatt is igen hasznos, hogy könnyebben kidobja a sarat.

Motorok Honda CRF450R 2010
Hullámos féktárcsa és féknyereg védő

 Apró, de a mindennapi használat során értékelendő dolog, hogyha szétszedjük a motort, csak egy marék csavar marad a kezünkben. A műanyagok rögzítése nincs túlbonyolítva, nincsenek különböző alátétek, hézagolók stb. Bár a speciális csavarok valamivel drágábbak, hogyha netán cserélni kell, de súlyban és precizitásban is előnyös ez a megoldás.

Immár az ötödik generációnál tart a Honda CR váza. Az alumínium hídvázon valamit mindig változtatnak, hol a súlyponton, hol a billenthetőségen, de mindenképpen meg kell említenünk egy nagyon ügyes dolgot, az okosan a rajtlap mögé rejtett kormánylengés-csillapítót. A kormány nem szitál, és bár nehéz eldönteni, hogy a futómű ennyire jó vagy a HPSD-nek nevezett progresszív kormánylengés-csillapító, a lényeg, hogy ez együtt telitalálat. Az viszont sajnálatos, hogy nincs kormánykiemelő – bár a váz kialakítása révén magasabbra került a kormány –, de ez egy mai krosszmotoron már elvárható. Nincs mese, utólag majd megveszi, akinek igénye van rá. Ezt a területet érinti másik gondunk is: a fölső villahídon nincs állítási lehetőség, hogy magunkhoz közelebb vagy távolabb helyezhessük el a kormányt, arról nem is beszélve, hogy komolyabb gyártók repertoárjában a változtatható villaszög is szerepel. A kormány gumiágyban rögzített, ez picit nyúlósabbá teszi tartását, viszont sokkal kevesebb rezonanciát visz át a pilóta kezéhez. Az alumíniumvázzal sikerült a tankot jól lenyomni, ezzel az ülés hajlatának nagyon kicsi a meredeksége. Ugye minél közelebb ülünk a kormány forgáspontjához, annál stabilabban tudunk fordulni, a Hondánál már ott tartunk, hogy a tanksapkáig be tudunk csúszni. Nagyon jó, hogy a tankbetöltő nagy és jól meg lehet fogni, emiatt könnyű bele tankolni. Aki a kétóráson megy, az tudja, milyen fontos ez.

A CRF dizájnja kicsit furcsa, amelyet vagy megszokik a szemünk, vagy nem. A legtöbb kritika a vaskos első sárvédőt érte, de hát ennek köszönhető merevsége. A ducisabb jelleg a motor közepéig tart, emiatt kaphatott a hátsó gátló is kövérebb tartályt. A hátsó sárvédő már szép karcsú, lassan a gumi szélesebb, mint a sárvédő, ezért jól besarazzuk a hátunkat.
Messziről nézve szép az összkép, látszik rajta, hogy tervezték.

Összegzés:

A 2010-es CRF450R egy csomó meglepetéssel szolgált. Jól indítható hidegen és melegen is, a rugózása végre finom, de ha berugózott, kőkemény, mint egy krosszmotor. Hiányzik viszont néhány olyan extra, amelyek az európai modelleken már régóta az alapfelszereltség részei, például a kormánykiemelő, a kónuszos kormány vagy a fémházas fékcső.

Tesztpilótánk: Nádor István enduró-krossz versenyzőnk tanácsa



Arra mindenképpen figyelnie kell a CRF450R tulajdonosának, hogy indítás után nehogy hidegen meghajtsa motorját. Míg egy karburátoros motoron hiába húzzuk hidegen a gázt, leböffen és megáll, addig az injektoros gépekben az elektronika nagyszerűen beszabályozza az alapjáratot, és már hidegen is ad neki annyi benzint, hogy meg lehessen küldeni. Nem szabad! Nagyon fontos a melegítés, legalább a henger meleg legyen, mielőtt elindulunk.

Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

2010-01-30 22:59:31

azlenne a jó ha ilyen meg olyan is meg mindenféle lenne ithon

2010-01-29 22:17:52

De még mennyire lényeges a kisebb tömeg, meghát az XT600-as jó gép, de ezek kemény, üzemórás versenygépek.

2010-01-28 21:32:35

ha sokkal nem is de egy picivel biztos, meg gondolom könnyeb is vezetni és az sem elhanyagolható szempont

2010-01-28 21:13:54

Egy ilyen bringát én is kipróbálnék szívesen! Utoljára egy XT600-assal mentem 20 éve, az nem volt rossz, de ezekben talán több a kraft!

2010-01-28 19:55:50

nem vagyo kegy kimondott endurós de kiprobálnám

2010-01-26 20:32:27

zotya13, köszi szépen!

2010-01-26 16:27:18

figgol, a CRF450R videótesztjét megtalálod a videók menüpont alatt

2010-01-26 13:42:26

Szerintem kedvezően hatottak a változások a CRf-re,nem mintha eddig nem lett volna jó!!
Az injektor,vajon hogyan befolyásolja a fogyasztás?
Összességében,szerintem jó,mondjuk nem is nagyon várhatunk mást egy Hondától!!
UI:anno az XR600R is kaphatott volna egy önindítót,amit manapság nagyon értékelnék,de végül is rúgásra is jól indul,csak végig kell játszani egy procedúrát!

2010-01-26 13:18:33

Én nem is találtam videót! Hol van?

2010-01-26 13:17:51

Ebben a minusz 11 fokban is könnyen indul vajon? Kipróbálnám!

2010-01-25 20:46:17

Jó kis játékszer lehet. A videó is élvezetes volt. 5másodperc sötétség és néma csend

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Honda CRF450R 2010

Márka: Honda

Adatok

Lökettérfogat: 449,7 cm3

Névleges teljesítmény: 55 LE (41,5 kW) 8500/min-nál

Max. forgatónyomaték: 50,3 Nm 7000/min-nál

Fékek elöl: 240 mm átmérőjű, tárcsafék kétdugattyús féknyereggel

Fékek hátul: 240 mm átmérőjű tárcsafék egydugattyús féknyereggel

Gumik elöl: 80/100 21

Gumik hátul: 110/90 19

Száraz súly: 106,9 kg (menetkész tömeg)

Motor-Presse Online: PC GURU / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest

Legutóbb keresett kifejezések: ruha teszt daytona kipufogu supermoto szett yamaha dx romet pony személy keresés bp-bamako krossz iskola gsxr felni momo motoros bolt pit bike pitbike yamaha trz féktárcsa elofizetes krossz gumi euromotor pit bike royalenfieldenfield henger sportmotor amigo honda safety mofaker új robogók cagiva motoros csizma ára dob p yamaha wma pro jamahaogpolini yamaha vino izzó jopper polimobil yamaha dx honda deauville honda safety skoda honda safety honda cabs teszt bukósisak budapest yamaha x city jetforcetsdi motoport kupa motorostalálkozó furygan verone suzukirm cros yamaha xvs aprilia sbk suzuki gsf jopper givi

Legnépszerűbb motorok: Yamaha Vmax 2009- Aprilia RS 50 Yamaha XT 660 Z Ténéré Honda CBR 125 R Kawasaki Ninja 250 R Honda VTX 1800 Aprilia RS 125 Kawasaki KLR650 / R Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda CBF 600 S 2008- Honda XL700V Transalp Aprilia SR 50 LC - 1997 Yamaha TDM850 1996- Moto Guzzi V7 Classic 2008 Suzuki Intruder C 1800 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Yamaha YZF-R1 2009 Honda CB 1000 R Yamaha SR125 1997- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Suzuki SV650 2003- Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki B-King Yamaha YZF-R125 Suzuki DL650 V-Strom Honda VTR250 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 Honda CBF125 2009 Harley-Davidson XR 1200 2008 Kawasaki ER-6n Suzuki GSR 600 Honda CBR600RR 2005-2006 Aprilia SMV 750 Dorsoduro BMW F800GS 2008 Yamaha XV535 Virago Husqvarna SM 450R (SM510R) Kawasaki ER-6n 2009 Honda VFR 800 2003- Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Suzuki GSX-R600 2006-2007 Honda CB600F Hornet 2005- KTM 990 Supermoto T 2009 Yamaha BT1100 Bulldog Yamaha XJ6 2009 Suzuki Intruder M1500 2009 Suzuki GSF1250/S Bandit 2007- Aprilia Sportcity One 50 Ducati Monster 1100 \ 1100S 2009 KTM 990 Super Duke Suzuki SFV650 Gladius 2009 Triumph Daytona 675 Suzuki GSF650 Bandit 2005- Kawasaki Z750 2008 Honda CB 1300 2008 Honda XRV 750 Africa Twin 1998 Honda Gyro Canopy Kawasaki ZX-6R 2009 Ducati Desmosedici RR Ural 750 (2003) Yamaha FZ6 (S2) 2007- Bimota DB7 Honda CBR600RR 2009 Yamaha WR 250 X Suzuki GSXR-750 1985 Honda CB600F Hornet 2007- Neander 1400 Turbo Diesel Yamaha FZ1 Yamaha XVS 1300 A Midnight Star Yamaha YZF-R6 2008- BMW K 100 RS 16V BMW G 450 X BMW R1200GS 2007 Triumph Thruxton Ducati 1098 Racing BMW R 1200 GS 2008- Derbi GPR125 Racing Harley-Davidson Cross Bones Piaggio MP3 250 Aprilia SL750 Shiver 2007- Moto Guzzi Griso 8V Honda CBR1000RR 2006- Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Aprilia NA 850 Mana / ABS Aprilia Tuono 1000 R 2007 Aprilia Scarabeo 50 Four Stroke Gilera Runner 200 VXR Kawasaki VN 800 Classic Benelli TnT 1130 Café Racer Kawasaki ZZR1400 2009 Aprilia Pegaso 650 Strada 2005- BMW F 800 R 2009 Kawasaki Z1000 2003- Honda CBF600S Honda CBF250 2006 Yahama Rhino 700 Aprilia Atlantic 500 Aprilia Atlantic 125 Aprilia RSV4 Honda CB500 1997-2003