hirdetés
2009-04-10 , Írta: Grillmayer Gábor, Képek: Grillmayer Gábor
Bookmark and Share

hirdetés

A kiskategóriás négyüteműek megjelenése óta rengeteg téveszme termett az MX2-es motorokkal kapcsolatban. Elsőként mindenki a motor élettartamát becsülte alá, majd a szükséges javítási költséget fölé. Ennek utánajártunk, és kaptunk egy lehetőséget Tarsoly Zsolttól, a TS-Integrál tulajdonosától, hogy egy teljes szezonon keresztül használhassunk egy ilyen versenymotort, és a közben szerzett tapasztalatokkal gazdagabban írhassunk róla.

Az első métereket még Lővey Ádám tette meg vele, majd több enduró és krossz versenyzőhöz is eljutva, nálam fejeződött be az éves menetpróba.

Hiába a téli időszak, az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a reggeli ködöket leszámítva remek idő van motorozásra. A pálya pedig Piliscsév, ahol a magyar motokrossz született többek szerint.

Honda CRF250R

A megszokottól eltérően három kedvenc tanítványom is segédkezik a tesztelésben, hogy ne csak az én véleményem legyen a döntő. Elsőként egy kis kanyaros edzőpályán rójuk köreinket felváltva a saját, majd a Honda CR250F-el. Itt a mély nyomos, homokos fordulók, a mandínerek és a fékutak dominálnak, amelyekből akár már mindent is tudhatnánk. Ugyan nem a motorerő a lényeg, viszont a gép kezelhetősége és fordulékonysága rögtön kiderül. Ezekből a tárgyakból kitűnően vizsgázott, ugyan az én méreteimhez - 185cm, 90kg - kissé alacsony volt a kormánymagasság és az első féket éreztem az én ízlésemnek kissé gyengének. Hugyecz Erik és Firtosváry Gábor is hasonlóan értékelte a motor kezelhetőségét és Solymosi Gyuri még az első fékkel is elégedett volt, csak a kuplung holtjáték-változását nehezményezte. Ez a tulajdonság az elhasználódás utolsó előtti stádiumát jelzi, ami a legtöbb esetben a túlzott kuplunghasználat eredménye. Sajnos sokan szidják motorjuk ezen részét, pedig attól, hogy bőg a motor, még nem vagyunk gyorsak is, ha a gázhúzással egy időben még a hátsó féket és a kuplungot is használjuk.

Honda CRF250R

A nagy tesztelés a teljes pálya nyomvonalát járva kezdődött, ahol több szakaszon fel lehetett kapcsolni ötödik fokozatba. Ennél a tempónál a motor rugózásáé lesz a főszerep, bár fontos marad a kanyarképesség is , de a fékek és az egyenesfutás viszi el a pálmát. Piliscsévi krossz-centrumot 2009-ben üzemeltető család tökéletesen karbantartott pályával fogadott, így a teljes nyomvonalon róhattuk köreinket. A szükséges egyenetlenséget szerencsére az előttünk motorozók már beépítették, nem kellett gyorsasági stílusban mennünk. Ilyenkor már fontos a rugózás és motorerő összhangja is. Érdekes volt, hogy a fiatalok mind hasonlóan jó köridőket produkáltak a tesztmotorral, mint a saját versenyre felkészített gépeikkel, csak mindenki azt állította, hogy ezzel a motorral többet kellett sebességet váltani. A karburálást érte a legtöbb kritika, mert a hideg időjáráshoz érzésünk szerint nagyobb főfúvóka illett volna, és a nagy ugratások utáni földet éréseknél a tipikus belefulladás volt zavaró. A hátsó abroncs is inkább kemény talajra lett volna ideális, de a fiatalok lelkesedését ez nem befolyásolta. A kuplung és egy korábbi bukásnál megsérült gázmarkolat volt leginkább ellenszenvük oka, és a 65 kg-os versenyzőknek az első futómű is keménynek bizonyult. Erre talán a finomabb olaj lehetne a megoldás, vagy puhább rugó. Az én súlyomhoz viszont majdnem tökéletes volt a csillapítás. A remek fordulékonyságnak azonban van ára, ez pedig a meredekebb villaszög, ami miatt a motor egyenesfutása romlik, és a kijárt pályán beszitálásra hajlamos a kormány.

Honda CRF250R

A motor év közben a kötelező olajcserékre visszakerült a TS-Integrál szervizébe és elmondhatjuk, hogy amennyiben nem feledkezünk meg szűrőtisztításokról, szelephézag-állításokról és az olajcserékről, akkor egy éven keresztül nem kell különösebb szervizeléssel foglakoznunk.

Összegzés: Az apró hibákat leszámítva megállapíthatjuk, hogy kisebb átalakításokkal a napjainkban gyártott krosszmotorok bármelyike alkalmas versenyzésre, a hobbizáshoz pedig a kis négyüteműek ajánlottak, mert ezekkel sokkal bátrabbak leszünk és összességében biztos vagyok, hogy biztonságosan gyorsabbak is.

Címkék:  honda , crf250r , tartósteszt


2009-11-26 12:20:50

Szép motor, Japán motor, jó motor. Kis törődéssel hosszú évekig lehet vele játszani.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Honda CRF250R 2007

údaje

Hengerűrtartalom: 249,4 cm3

Max. teljesítmény: 43 LE (31 KW) 11000/min-nál

Max. forgatónyomaték: 29,3 Nm 8500/min-nál

Fék elöl: 240 mm-es tárcsafék, 2 dugattyús féknyereg

Fék hátul: 240 mm-es tárcsafék, 1 dugattyús féknyereg

Gumi elöl: 80/100 21 (51M)

Gumi hátul: 100/90 19 (87M)

Tengelytáv: 1477 mm

Hossz: 2170 mm

Végsebeség: 130 km/h

Honda
Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár