2010-01-13 , Írta: Uwe Seitz, Képek: Peuker/Harley-Davidson
Címkék:  harley-davidson , xr , 1200 , x , teszt , 2010
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Némi felár ellenében még inkább európai változatban vásárolható meg az öreg kontinens piacaira kifejlesztett XR 1200. Hála az új futóműnek!

Igazi európai szabású motort követeltek az Újhaza Harley-márkakereskedői. 2008-ban jött el a nagy pillanat, akkor készült el Milwaukee-ban a kimondottan az ottani piacra szánt XR 1200. Egyszerre volt sajátja az a fajta könnyedség és sportosság, amire senki nem tartott igényt a tengerentúlon – legalábbis úgy hitték a Harley-Davidson értékesítési stratégái. De tévedtek. Rövid időn belül akkora igény mutatkozott odaát is az újdonságra, hogy kénytelenek voltak párhuzamosan megkezdeni az értékesítését. Most remélhetőleg megint időben kapcsolnak majd, hiszen 2010-ben piacra kerül az XR tökéletesített változata, amelynek bemutatását az előd gyenge futóművére hivatkozva harcolta ki magának a kritikus európai vásárlótábor.

Motorok Harley-Davidson XR 1200X 2010

Az új XR 1200 X pont abból a szempontból fejlődött, amiből szükséges volt. Motorja tökéletesen egyezik az alap XR-ével, komplett fekete fényezésében, valamint teljesen állítható kivitelű teleszkópvillájában és hátsó rugóstagjaiban azonban különbözik tőle. Valóban megéri 1000 euróval többet áldozni rá, új teleszkópvillája ugyanis fölényesen kiküszöböli azt a csorbát, amit a túlságosan puha előző darab ejtett a renoméján a rosszul adagolható, de vadul harapó fékkel egyetemben. A hátsó rugóstagokkal együtt lehetővé teszi, hogy úgy állítsa be az ember az XR 1200 X-et, hogy kanyarvétel közben ne szántsa fel az aszfaltot minden nagyobb talajhullámon. Főleg a jobb oldalon válhat kritikussá a dolog, ahol is korai gátat szabnak az X bedönthetőségének a mélyre lenyúló kipufogócsövek.

Motorok Harley-Davidson XR 1200X 2010Motorok Harley-Davidson XR 1200X 2010
Egyszerűen kézi kerékkel, a nyomástárolón állítható a rugóstagok nyomófokozata. A teleszkópvillán imbuszkulccsal lehet módosítani a rugó-előfeszítés mértékét

Új futómű ide vagy oda, játszi könnyű irányíthatóságra azért nem tett szert az XR az új futóművel együtt. Egyértelműen kell tudatni vele az irányváltoztatási szándékot, és határozott kézre van szükség a tereléséhez. Ugyanakkor ég és föld a különbség közte és a többi Harley között, akár vad fékezések is szépen kivitelezhetők vele. Hála a nagyobb rugó-előfeszítésnek és a keményebbre állítható nyomófokozati csillapításnak, nem üt fel olyan könnyen a teleszkópvilla, amikor átterhelődik rá a motor súlyának nagy része, és sokkal jobban harmonizál a finomabban adagolható, tökéletesített fékkel. Egyedül a reakciókészsége nem a legmegfelelőbb, ami miatt bizonyos fokú kompromisszumra kényszerül az ember a rugózási kényelem terén. Ugyanez érvényes a hátsó rugóstagokra is: alaposan összerázza utasait az XR 1200 X, ha nagyon recés vagy rücskös az aszfalt.

Összegzés:

A kényelmetlenségért nyomatékos, 91 lóerős, kéthengeres motorral, kényelmes üléspozícióval és sportos menettulajdonságokkal kárpótolja gazdáját az új Harley. Akárhogy is nézzük, fekszik neki a sportos cirkálás avagy az európai „way of life”.

Futóműve jobb, mint az alapváltozaté
Erőteljes a középtartományban
Jobban adagolható fékek
Laza és kényelmes üléspozíció

Úttartása lehetne pontosabb
Dönthetősége jobbra nem az igazi

Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

2010-01-28 20:03:49

meg vannak olyanok is akiknek egyik sem jön be

2010-01-21 21:48:39

Igen, ez nem tipikus Harley, nem az a chopper típus, mint neve is mutatja, inkább egy sportosabb gép, épp ezért tetszik azoknak, akik nem annyira chopper fun-ok, viszont nem jön be azoknak, akik szeretik a choppereket!

2010-01-21 13:16:30

Az elmúlt évek legdögösebb Harley-ja. Fiatal korom miatt és közép-európai lakhelyem miatt rendkívül ellenszenvesnek érezném magam bármelyik Harley-n, azt hiszem ez kivétel lenne.

2010-01-19 20:41:31

Szvsz a V-Road dögösebb, de ez ízlés dolga!

2010-01-18 11:54:57

Harley-k közül nekem is ez tetszik a legjobban, szerintem szépen összehozták...már az elődje is tetszett!

2010-01-17 22:17:06

Igen, ez tényleg elég szép vasdarab. Egy ilyenen még én is el tudnám magamat képzelni, mint Harley-s medve

2010-01-14 08:37:50

Akkor menjen esztergályosnak...De azért kezd már motor lenni a Harley is.

2010-01-13 21:27:18

A mélyre lenyúló kidörrenő miatt nem jó ledönteni jobbra. Bár van aki szereti a súrlódó fém hangját hallgatni.

2010-01-13 21:06:39

Nekem bejön bár nemértem hogy miert csak a jobb felére nemlehet annyira bedölteni...na mind1..xD

2010-01-13 19:23:36

Egyetértek!

2010-01-13 18:04:10

hát ahogy ezta gépet elnézem teljesen kár volt a Buellt megszüntetni

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Harley-Davidson XR 1200X

Márka: Harley-Davidson

Adatok

Lökettérfogat: 1202 cm3

Névleges teljesítmény: 91 LE (67 kW) 7000/min-nál

Max. forgatónyomaték: 100 Nm 3700/min-nál

Fékek elöl: 292 mm-es dupla tárcsafék négydugattyús féknyergekkel

Fékek hátul: 260 mm-es tárcsafék egydugattyús féknyereggel

Gumik elöl: 120/70 ZR 18

Gumik hátul: 180/55 ZR 17

Száraz súly: 260 kg

Motor-Presse Online: PC GURU / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest

Legutóbb keresett kifejezések: jatekokwww.startlap.hu karburátor problémák nagy pina gile corsa iii kawasaki estrella rosivall agoston husqvarna sm test rosivall agoston sárvédő honda motoros bolt bitter sándor elado ktm gyujtás oldaldoboz oldaldoboz oldaldoboz motoros túrák tura plexi honda motor teszt aprilia rx malossi sport custom bike parilla hondafejidom aprila használt motor bonto elado krosz motor mikuni tura plexi sárvédő kuplung működése irigy yamaha fz honda hornett irigy aprilia strada man sziget szerviz miskolc honda honda motor bontó debrecen pepe schubert sisak teszt motowell magnet rs - keeway supershadow sapka művek honda szeged motorblokk ktm olajcsere adatok nyiregyháza gilera robbantott rajz arn teszt sim motoros idézet motorolaj teszt

Legnépszerűbb motorok: Yamaha Vmax 2009- Aprilia RS 50 Yamaha XT 660 Z Ténéré Honda CBR 125 R Kawasaki Ninja 250 R Honda VTX 1800 Aprilia RS 125 Kawasaki KLR650 / R Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda CBF 600 S 2008- Honda XL700V Transalp Yamaha TDM850 1996- Aprilia SR 50 LC - 1997 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Suzuki Intruder C 1800 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Yamaha YZF-R1 2009 Honda CB 1000 R Yamaha SR125 1997- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Suzuki SV650 2003- Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki B-King Yamaha YZF-R125 Suzuki DL650 V-Strom Honda VTR250 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 Honda CBF125 2009 Harley-Davidson XR 1200 2008 Kawasaki ER-6n Suzuki GSR 600 Aprilia SMV 750 Dorsoduro Honda CBR600RR 2005-2006 BMW F800GS 2008 Yamaha XV535 Virago Husqvarna SM 450R (SM510R) Kawasaki ER-6n 2009 Honda VFR 800 2003- Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Suzuki GSX-R600 2006-2007 Honda CB600F Hornet 2005- KTM 990 Supermoto T 2009 Yamaha BT1100 Bulldog Yamaha XJ6 2009 Suzuki Intruder M1500 2009 Suzuki GSF1250/S Bandit 2007- Aprilia Sportcity One 50 Ducati Monster 1100 \ 1100S 2009 KTM 990 Super Duke Suzuki SFV650 Gladius 2009 Triumph Daytona 675 Suzuki GSF650 Bandit 2005- Kawasaki Z750 2008 Honda CB 1300 2008 Honda XRV 750 Africa Twin 1998 Honda Gyro Canopy Kawasaki ZX-6R 2009 Ducati Desmosedici RR Ural 750 (2003) Yamaha FZ6 (S2) 2007- Bimota DB7 Honda CBR600RR 2009 Yamaha WR 250 X Suzuki GSXR-750 1985 Honda CB600F Hornet 2007- Neander 1400 Turbo Diesel Yamaha FZ1 Yamaha YZF-R6 2008- Yamaha XVS 1300 A Midnight Star BMW K 100 RS 16V BMW G 450 X BMW R1200GS 2007 Triumph Thruxton Ducati 1098 Racing BMW R 1200 GS 2008- Derbi GPR125 Racing Harley-Davidson Cross Bones Piaggio MP3 250 Aprilia SL750 Shiver 2007- Moto Guzzi Griso 8V Honda CBR1000RR 2006- Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Aprilia NA 850 Mana / ABS Aprilia Tuono 1000 R 2007 Aprilia Scarabeo 50 Four Stroke Gilera Runner 200 VXR Kawasaki VN 800 Classic Benelli TnT 1130 Café Racer Aprilia Pegaso 650 Strada 2005- BMW F 800 R 2009 Kawasaki ZZR1400 2009 Kawasaki Z1000 2003- Honda CBF600S Honda CBF250 2006 Yahama Rhino 700 Aprilia Atlantic 500 Aprilia Atlantic 125 Aprilia RSV4 Honda CB500 1997-2003