A Dirt Track-pilóták nem a zseni és az őrült közti keskeny mezsgyén lavíroznak, rájuk sokkal inkább a kettő ötvözése jellemző. Aki száz lóerős géppel csúsztat keresztbe az oválpályán, annak zseniálisan kell motoroznia. Aki pedig 200 km/h-s sebességnél fékezés nélkül belemegy kőkemény párbajokba, annak legalább ennyire őrültnek is kell lennie.

Ez a sportág legalább annyira jellemző Amerikára, mint a rodeó vagy a Nascar. Azért is olyan népszerű, mert a közönség szórakoztatásáról olyan nemzeti hősök gondoskodnak, mint Scott Parker, Chris Carr vagy Jay Springsteen. Hightech-gépek helyett egy léghűtéses, kétszelepes V2-es verhetetlen ebben a műfajban: a Harley-Davidson XR 750.


Míg a Harley ezidáig keveset próbálkozott azzal, hogy ezt a sikert a szériamotoroknál is kamatoztassa, most megjelent az XR 1200, egy sportos, izgalmas külsejű Sportster mutáns. Külsőleg erősen emlékeztet a Dirt Track-gépre, és műszakilag is sokkal komolyabb, mint az eddigi Sporik. Meglepő módon a sorozatgyártású XR ötlete nem az amerikaiaktól származik, az európai képviseleteknél fogalmazódott meg. Az XR 1200-at 2006-ban, a kölni Intermoton mutatták be tanulmánymotorként, most gyakorlatilag változatlan formában kezdik meg a gyártását.

---

---

A XR-szív 91 lóerős teljesítménye jó 20 lóerővel több, mint az eddigi Sportstereké. A hasonlóan erős Buell-modellek a múltban már bebizonyították, hogy ez a teljesítmény tartósan megvalósítható – bár az XR erőforrása nem azonos a Buell-lel, csak néhány elemét vették át. A kéthengeres már alig alapjárat fölött szívmelengetően elindul. Kicsit még ráz, de már keményen tol. Az XR erőssége elsősorban a középső fordulatszám-tartomány, de a hajtómű a 7000/min-nél bekövetkező leszabályozásig is vidáman pörög. Aki egy japán négyhengeresről ül át, az nem fog hanyatt esni az erejétől, Sportsterhez szokott pilótáknak viszont egészen új érzés lesz. A kis digitális kilométeróra egykettőre 200 fölött mutat, majd a rövid áttételű XR durván beleszalad a keményen beavatkozó leszabályzóba – tehát a megadott 91 lóerő egyike sem lustálkodik.


De valójában az erőleadás módja adja az őskori hajtómű sava-borsát. Ez a motor él és mozog, dohog és fújtat, teljesen mindegy, hogy éppen hol áll a nagy, központi fordulatszámmérő mutatója. Ilyen összetéveszthetetlen szívverése csak egy Harley-nak lehet. Hangját tekintve az XR nagynak, ennek ellenére visszafogottnak tűnik. Nincsenek trükkös megoldások a kipufogócsappantyú körül, mindkét hangtompító folyamatosan aktív. Kis sebességnél az airboxba beépített szelep törekszik csökkenteni a zajt – hiába, mert az XR hangosan szörcsögve szívja a levegőt.

Igen hatékony viszont a motor gumiágyazása. Az állásban érezhető heves rázkódás menet közben finom, jóleső masszírozássá szelídül, a lábtartókon és a kormányvégeken legfeljebb enyhe remegés érezhető. Nem kevésbé lenyűgöző, hogy a V2-es hatalmas lendtömege mellett mennyire lágyan veszi a gázt. A hátsó szíjhajtásnak szinte nincs holtjátéka, így terhelésváltási reakciók teljességgel idegenek tőle. A sebességfokozatok viszont enyhe kattanással kerülnek a helyükre, a kar is erőteljes nyomást igényel. A kuplunghoz szintén erős kéz kell, ez a hatalmas forgatónyomaték miatt nem meglepő.


A Harley a futóműnél sem akart félmunkát végezni, így jókora alumíniumöntvény lengővilla vezeti a hátsó kereket, elöl 43 mm-es fordított villa teszi a dolgát. A fejlesztők ugyanakkor a rugózó elemeket nem hangolták igazán sportosra. Aki egy szupersportgép nyomában szeretne maradni, az gyorsan megtapasztalja az XR határait. Ilyenkor a nem állítható villa időnként kőkeményen felüt, és a lengéscsillapítóknak is nagyon dolgoznak, hogy a hátsó kereket a földön tartsák. Fékezéskor viszont nincs gond, különösen a Nissin első fék bizonyul igen brutálisnak, bár a kőkemény nyomáspont miatt az érzékenysége szenved némi csorbát. A vérbeli sportgépekkel szemben tartós sikerre még egy okból nem számíthatunk: jobbkanyarban a kipufogó meglehetősen hamar, kellemetlenül keményen ütközik az aszfaltba. Balos íveken jobban lehet tartani a tempót, már ha figyelmen kívül hagyjuk a hangosan karcolódó lábtartótüskéket; de legalább az oldaltámasz csak később ér le.

Jobb, ha hagyjuk elhúzni mellettünk a térdkoptatós GSX-R-eket, és élvezzük a valenciai hegyek lágy kanyarjait, amelyekben hangulatosan döntögetjük a Harley-t ívről ívre. A teletankolt motor 270 kilogrammja varázsütésre eltűnik, az XR semlegesen, különösebb erőkifejtés nélkül szalad a kanyargó aszfaltcsíkon.


A V2-es ritmus bűvöletében a sok műanyag, a vékony üléspárna vagy az állandóan felhajló lábtartók gyorsan feledésbe merülnek. Mindez semmiség az egyedülálló menetélményhez és ahhoz a designhoz képest, amely összehasonlíthatatlan stílusával egészen különös hangulatot áraszt. Egyébként is: mikor találkoztunk ilyen ár-érték arányú Harley-val? Hiszen 3 313 000 forint, a 91 lóerős motor esetében egy lóerő mindössze 36 406 forintba kerül!


Előnyök:

- Karakteres és erős hajtómű
- Rendkívül hatékony fék
- Semleges futómű

Hátrányok:

- Korlátozott dönthetőség
- Rusztikus részmegoldások
- Nagy tömeg (szárazon 260 kg)

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >