hirdetés
2000-02-28 , Írta: Motorrevü, Képek: Motorrevü
Bookmark and Share

hirdetés

A lactodectus mactans, vagy jobban ismert nevén a fekete özvegy a legmérgesebb pókfajta. A nõstény még meg is eszi a hímet, ha jól érezte magát vele.





Mi túléltük a tesztnapot a Honda ugyanilyen névre keresztelt új cruiserével, pedig az élvezet sem maradt el. A Black Widow design-ötlete a Honda Americától származik. A chopper és a cruiserek között lavíroztak az alkotók, és a végén egy „custom cruisert” készítettek. A keskeny, 19 colos elsõ kerék mögött egy háromnegyed literes V-kettes kapott helyet, ez lazán rázza ki magából 45 lóerejét, és egy nagyon jól mûködõ ötsebességes váltóhoz továbbítja. A két vastag kipufogót a jobb teljesítményleadás érdekében összekötötték egymással, nyomaték bõségesen áll rendelkezésre.

Nagy fordulatra vagy csúcsteljesítményre nincs szükség, ezért a Honda technikusai inkább arra koncentráltak, hogy már 2000-es fordulattól rendelkezésre álljon a teljesítmény. Teljesen simulékonyan, hogy még azt is megbocsássa, ha a motoros éppen harmadikban veszi a hajtûkanyart, vagy éppen negyedik fokozatban megy keresztül a 30-as övezeten.

Eleinte kicsit vadnak hat a mély ülés, az elõreszerelt lábtartók és a szintén nagyon elõrehelyezett kormány adta háromszög, de aztán rájövünk, hogy ez így jó. A kezelõelemeket is úgy helyezték el, hogy mindig jól kézre essenek. A vezetõ ülése jól párnázott, az utasé viszont kevésbé. A hátsó rugóstagok olyan kemények, hogy egy személy súlya nem tudja komolyabb rugózásra bírni õket. A villa sokkal jobb: finoman reagál, progresszív a rugózása, és a csillapítása sokkal hatékonyabb a szokásos cruiser standardnál.

A 19 colos elsõ kerék is pontosan vezeti a Fekete Özvegyet, és a futómû még a sporosabb iramnál sem adja meg magát. Ha viszont ezt rossz utakon adjuk elõ, akkor a hátunknak rugóacélból kell lennie. De legalább semmi nem ér le, ami ki tudná emelni a gépet a nyomból – legfeljebb a felhajló lábtartók. A fékek szintén jobbak a cruiser standardnál. Az elsõ, kétdugattyús tárcsafék a kezdõknek nem okoz kellemetlen meglepetést, de a haladókat sem hagyja cserben. És a hátsó dobot is csak az igazán kemény rúgás tudja blokkoltatni.

Néhány apróságon azért a Honda is spórolt. A kilométeróra jeladója barkácsoltnak, az irányjelzõk olcsónak hatnak. Az egészen mégis átsugárzik az elegáns Honda-minõség. Ezért  a Fekete Özvegy hálója csinos és finom. Meglátjuk, hány vevôt tud majd megfogni vele.    




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Honda VT 750 Black Widow

Honda VT 750 Black Widow

údaje

Hengerűrtartalom: 745 cm3

Max. teljesítmény: 45 LE (33 KW) 5500/min-nál

Max. forgatónyomaték: 63 Nm 3000 /min-nál

Fék elöl: 296 mm-es tárcsafék, dugattyús

Fék hátul: 180 mm-es dobfék, dugattyús

Gumi elöl: 110/80 H 19

Gumi hátul: 160/80 H 15

Végsebeség: 175 km/h

Honda
Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár