hirdetés
2010-11-11 11:40:11 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Kispataki Viktor 100%-os teljesítménnyel a Magyar Bajnokság Open kategóriájának győztese, a katari Endurance vb futamon is ott lesz.

hirdetés
A 24 éves versenyző Endurance szereplése a szezon elején hirtelen jött, s az első három forduló alapján elég szélsőségesen sikerült. Általánosságban elmondható, hogy az új közeg és az ismeretlen pályák a szabadedzések alkalmával érezhetőek voltak Viktor köridőiben. Az időmérő edzésekre azonban felszívta magát, behozta lemaradását és jó formáját a versenyre átmentve a csapat elégedettségét kiváltva teljesített.

Kispataki Viktor

Az eredményekben ez a jó széria sajnálatosan nem mutatkozott meg:
Le Mans – A csapat 7 órán keresztül a 8-12 helyen motorozott, majd a belga versenyző bukása után a váz elgörbülése miatt az RMT21 Racing Team (minden erőfeszítése ellenére) nem tudta folytatni a versenyt.
Albacete – Fred Moreira a harmadik helyen motorozott mikor a Safety Car a pályára érkezett egy tömeges bukás miatt. Az autó távozása után a francia az élre állt, így vezető pozícióban adta át Viktornak a motort. Kispataki egy órás motorozása alatt megtartva ezt az elsőséget adta vissza csapattársának a kormányt, aki nem sokkal később bukást és borda töréseket szenvedett, a már sötétben zajló viadalban. Így a csapatnak „nem csak” dobogós, de célba érő esélyei is elszálltak.
Magny Cours – A Warm Upon kezdődött a csapat rossz szériája, ugyanis Jed Metcher bukott és kigyulladt a motor. A rajtra alig elkészült géppel pontszerző helyen haladtak, amikor az ausztrál előtt összement két pilóta, így ismét betont fogott. Ez után újabb gyorsszerelésbe fogott az alakulat. A visszaállás után sajnos többször elfüstölt a gép, feltehetően a járó motor oldalt fekvése alatt előálló kenési elégtelenség miatt, így füstbe szállt ez a versenyhétvége is.

A csapat: Fred Moreira, Kispataki Viktor, Jed Metcher

A dohai fordulótól így mindenképp célba jutást remél a német székhelyű csapat. Viktor teljesítményével eddig minden alkalommal elégedettek voltak, és elmondták soha ilyen szerencsétlen, többszörös kieséssel tűzdelt évük nem volt. Ezért elnézést is kértek tőle.



A magyar pilóta reménykedik a balszerencsés sorozat végében, egy jó szereplés lehetőségében:„A csapatot érő pechek ellenére tetszik az Endurance Világbajnokság hangulata és színvonala. Motivál a sok néző és a gyári csapatok gyorsasága, úgy gondolom ezek a srácok a rövidebb távon futó világbajnoki futamokon is helyt állnak. Ennek köszönhetően sokat fejlődtem, magabiztosan nyertem kategóriámban a Magyar Bajnokságot és motoroztam pályacsúcs közeli (1.51.5) időt a Hungaroringen októberben. Várom a katari viadalt, én ismételten mindent megteszek a jó eredményért. Nagyon remélem, hogy most semmi sem szól közbe, és a kockás zászló vet véget a futamunknak, miközben pontokat szerzünk.”


Címkék:  endurance vb , kispataki viktor




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár