hirdetés
2008-11-10 13:34:29 , Írta: Hegyi András
Bookmark and Share

Az amerikai James Stewart megismételte a francia David Vuillemin és a szintén amerikai Andrew Short teljesítményét. Ő is hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a leghíresebb európai szuperkrossz versenyt, a párizsi Bercy Szuperkrosszt!

hirdetés
    Ami tehát sosem sikerült a legeredményesebb amerikai krosszosnak, Ricky Carmichaelnek – RC 1999-ben kulcscsonttörést szenvedett a Bercyben, míg 2007-ben egy betegség miatt pár nappal a verseny előtt lemondta az indulást - , az első nekifutásra egyből összejött Stewartnak.



    Stewart végre őszintén örülhet egy európai viadalon. A karrierje alatt most járt negyedszerre európai versenyen és a 26. Bercy Szuperkrosszon először nem hibázott Európában. Stewart egyszerűen tökéletes volt. Úgy motorozott, mint 2000-ben és 2001-ben Vuillemin, valamint 2004-ben és 2005-ben Short. Azaz az összes versenyt megnyerte. Vuillemin 2000-ben és 2001-ben 6-ból 6 viadalon, Short 2004-ben és 2005-ben 3-ból 3 versenyen győzött. Míg idén Stewart szintén 6-ból 6 döntőben nem talált legyőzőre. Stewart azonban nem csak a döntőkben volt ugyebár hibátlan. Pénteken és szombaton 8-szor ült motorra és nyolcszor volt a legjobb, aztán vasárnap mind a hét edzést, futamot és döntőt megnyerte. Azaz a 23 éves floridai 23-szor volt első a péntektől vasárnapig tartó viadalon. Stewart ezzel az első krosszos lett, aki mind a hat legfontosabb szuperkrossz trófeát begyűjtötte már a pályafutása alatt. Stewart 2003-ban Nyugati-parti 125-ös szuperkrossz bajnok, 2004-ben Keleti-parti 125-ös szuperkrossz bajnok volt, 2007-ben amerikai szuperkrossz bajnokságot nyert az openben, 2006-ban és 2007-ben ő volt a szuperkrossz világbajnok, a US Openen pedig 2006-ban és idén diadalmaskodott. Stewart, aki ugyebár hamar megsérült az idei amerikai szuperkrossz bajnokság alatt, idei teljesítménye Carmichael 2005-ös meneteléséhez hasonlítható. Hiszen RC-hez hasonlóan Stewart is négy trófeát nyert idén. RC 2005-ben amerikai szuperkrossz és motokrossz bajnok volt, győzött a Nemzetek Krosszán és a US Openen is. Stewart idén volt amerikai motokrossz bajnok, csapat világbajnok, a Bercy előtt pedig duplázott a US Openen. És azt sem szabad elfelejteni, hogy Stewart még csak a második versenyét teljesítette Yamahával a Bercyben! Stewart mellett tehát a Yamahát és Stewart új csapatát, az L&M Yamahát is dicsérni kell. Az L&M Yamaha alakulat tavaly az ausztrál Chad Reeddel diadalmaskodott a Bercyben, míg idén Stewarttal is nyertek. Az amerikaiak egyébként nem csak Stewart révén taroltak. Az egyéni értékelésben a 2. és a 3. helyet is amerikai, Justin Brayton és Kevin Windham szerezte meg, míg a csapat összetettben is az amerikaiak voltak a legjobbak.

    Stewart vasárnap fölényesebb volt, mint pénteken és szombaton. Ez annak ellenére igaz, hogy az 1. döntőben az 1. körben csak második volt. A yamahás az időmérőn, az SX Match-sorozat négy futamán, valamint a két döntőben mindig a leggyorsabb köridőt érte el. Az 1. döntőben az első körben még Brayton vezetett, de a 2. körben már ellépett Stewart és a 12 körös verseny végén 17.489 másodperces előnnyel nyert. A SX Match-sorozatban aztán jobb volt Windhamnél és a francia David Vuilleminnél, aki vasárnap végre feltámadt. Az SX Match döntőjében Stewart-Vuillemin párbaj volt: Stewart 2.488 másodpercet adott a Kobrának a kétkörös fináléban. Stewart azonban az igazi show-t a 26. Bercy Szuperkrossz záró viadalára tartogatta. A vasárnapi 2. döntőben volt Stewart a leglehengerlőbb. A 15 körös versenyen majdnem 21 másodpercet adott a másodiknak és a 7. helyezett már körhátrányt kapott tőle! Stewart egyértelműen az egyik legemlékezetesebb győzelmet aratta a Bercy történetében!






A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár