hirdetés
2009-10-07 10:49:20 , Írta: zotya13
Bookmark and Share

A Supermoto OB idei utolsó futama a múlt hétvégén került megrendezésre.

hirdetés
A verseny helyszínéül a 2009-es sorozatban másodszor szereplő szlovák Prievidza - avagy magyarosan Privigye - városa szolgált, ahol a pályát egy autóbuszgarázs félreeső sarkán alakították ki. Jellegét tekintve nagyobb részt (kb. 90%) aszfaltozott út várta a versenyzőket, de a hátsó részen egy pár kanyarból és ugratóból álló kombináción is helyt kellett állnia a mezőnynek. Itt a technikásabbak rendre elnyúltak a többiektől, akik így még nagyobb lendülettel érkezhettek a célegyenesre, majd az azt követő, legtempósabb balosra. Mivel az ugratókhoz nem lehetett hátramenni, talán ez a kanyar volt a leglátványosabb, ugyanis a közönség itt figyelhette a legközelebbről, csupán pár méterről a keresztben érkező motorokat.

Open kategória
Az előző cseh futam után, ahol Ónodi Benjamin fényévekkel jobb volt a mezőnynél, kíváncsian vártuk, mire lesz képes Prievidzában, na meg a magyar alakulat többi tagja. Benji most sem okozott csalódást, hisz a 20 indulóból -csupán 3 tizeddel lemaradva- harmadikként zárta az időmérő edzést. Igen ám, de Bencsik Dániel 62 ezreddel megelőzve a klubtársat, a második hellyel még őt is lepipálta. Így szenzációs módon két magyar is az első sorból vághatott neki a 15 körös futamoknak, míg Kis Tibor csak a 11., Nyilas Laci pedig 15. rajtkockából indult.

Supermoto OB open kategória rajt
Ónodi Benjamin (85) a harmadik, Bencsik Dániel (62) a második rajtkockáról vágott neki a versenynek

Az első versenyen Snizek Lukas bizonyult a legjobbnak, aki a negyedikről nagyon szép motorozással egészen az első helyig küzdötte fel magát. Benjamin –ugyan menet közben voltak helyezkedések - a kvalifikációs helyén, azaz bronzérmesként fejezte be a nem éppen könnyű versenyt. Bencsik Krisztián viszont vissza csúszott, ötödikként gurult be a Yamahával. Kis Tibornak rögtön a rajt után sikerült fognia egy helyet, amit utána egészen a kockás zászlóig nem eresztett. Így ő 10-ként, Nyilas László pedig három helyet javítva 12-ként ért célba.

Az első futam alakulhatott volna jobban is, hiszen érezhetően több volt a srácokban. Például úgy, ahogy a második futamon, hiszen Ónodi Benjámin megint megmutatta mire képes, ha igazán jól megy neki a motorozás. Iszonyatosan jó köridőket produkált, gyakorlatilag a versenyen megdöntötte az összesített legjobb edzésidőt. Ezek után abszolút megérdemelt az aranyérme, mint ahogy Bencsik Krisztiánnak is a bronz, nagyon jó teljesítményt nyújtott ő is. Kis Tibor ezennel a 8. lett, Nyilas Laci pedig ismét 12. helyet szerezte meg. A verseny egyébként nem volt zökennőmentes, sajnos a nyolcadik körben, a célegyenes végén történt egy baleset. Nem tűnt nagyon komolynak a sérülés, de a motorost ennek ellenére biztos, ami biztos kórházba vitték, a futamot pedig leintették. Miután visszaért a mentő, megismételték a rajtot és ezután alakult ki az előbbi sorrend.

Prestige
A Prestige kategória sajnos elég kevés indulóval büszkélkedhet. Ezúttal csak 9 versenyző volt az indulók listáján, amiből egyetlen egy magyar nevet szúrhattunk csak ki, az Aprilia-val versenyző Kökényesi Györgyöt. Vegyes volt Kiskökény idei szereplése, volt amikor nagyon elkapta a fonalat, volt amikor kevésbé. Legjobb eredménye a kétszer 5 futam során három második hely, de ezeken kívül többször nem állt dobogón. Talán majd most.

Kökényesi György

A harmadik helyről rajtolhatott, és kitartó versenyzéssel harmadikként is száguldott a célba Kökény. 2,5 másodpercen belül voltak a dobogósok, sőt a második Rihák Miloslav egy tizeddel előzte csak meg a magyart, szóval lett volna esély jobb helyezésre, de ne legyünk telhetetlenek, szépen csillog a bronz is. Főleg, mert ha a végig vezető Travnicek nem ront a táv háromnegyedénél, akkor még ennek sem örülhettünk volna.

A második versenyen azonban Travnicek Tomás kegyetlen módon leiskolázta a mezőnyt. Az őt követőnél is 2 másodperccel jobb volt körönként, így a 22 körös versenytáv alatt majdnem egy egész kört adott a másodiknak. Viszont örülhetünk, mert az ezüstérmes nem lett más, mint az egyetlen magyar szupermotós, Kiskökény, aki így egy szép dobogós hellyel búcsúzhat az elég nehéz szezontól. Kökény helyét senki sem fenyegette, viszont mögötte folytak csaták. A verseny hőse mindenképpen Bocek Jíri, aki az utolsó helyről indult és a 21. kör végére, átverekedve magát mindenkin, harmadikként hozta be a Hondáját.

Címkék:  supermoto , ob




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár