hirdetés
2011-01-13 11:50:06 , Írta: Szabó Zoltán
Bookmark and Share

A Ducati bemutatta az idei szezon GP motorját, a GP11-et, valamint a versenyzők ruháját. Az előzetes aggodalmak ellenére sikerült a Ducati pirosát Rossi sárga színével kombinálni.

hirdetés
A Ducati hagyományosan minden év januárjában mutatja az adott év MotoGP motorját és a versenyzők ruháját a népszerű síparadicsomban Madonna del Campiglioban. Az idei évben a szokásosnál is nagyobb várakozás jellemezte az eseményt, hiszen Valentinbo Rossi idén debütál a Ducatinál.

A ruhák és a motorok alapszíne továbbra is a Ducati piros. Hayden esetében, aki Alpinestarsról Dainesere váltott, a végeredmény tetszetős, ám Rossinál a már védjegyévé vált sárgával kombinálták a felszerelést. A végeredmény szépségéről döntsön mindenki maga…

Motorok Ducati GP11

A GP11 technikai újításairól nem árultak el sokat, ám biztos, hogy az idomok teljesen megújultak, ennek hatására javultak az aerodinamikai jellemezők, nőt a végsebesség és csökkent a fogyasztás is. A motor karakterisztikáján is változtattak, a teljesítménygörbe laposabb lett ugyan, de a használható tartomány megnőtt. A februári tesztek során pedig új vázat és futómű elemeket próbálnak ki.

A sajtótájékoztatón Rossi elmondta, hogy jelenleg is vannak fájdalmai és valószínűleg nem lesz száz százalékos a katari nyitó futamon, de remélhetőleg áprilisra teljesen felépül. „Három tesztlehetőségünk van a bajnokság rajtjáig, ennyi idő alatt kell elérnünk, hogy ne csak nagyon gyors – már most is az - hanem könnyebben kezelhető is legyen a motor” – nyilatkozta Rossi eddigi tapasztalatairól.

Motorok Ducati GP11

A Ducati csapatba Rossi nem viszi magával a Yamahánál közte és csapattársa között álló falat, a beállításokat és tapasztalatokat Rossi és Hayden is meg fogja osztani.

„Egy erős csapat van körülöttem” – nyilatkozta Nicky Hayden. „Tudom, hogy nem lesz egyszerű Rossi csapattársának lenni, de különösebben nem izgat a dolog. A munkámra fogok koncentrálni, és biztos vagyok benne, hogy minden remekül fog működni.”

Címkék:  ducati , gp11 , motogp , valentino rossi , nicky hayden




2011-01-13 18:00:28

kevés a sárga

2011-01-13 13:54:08

kezdődhetne már,igen várom az első futamot!Nekem tetszik,ahogy összehozták a ducati és Rossi stílusát

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár