hirdetés
2008-06-23 14:33:19 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Rizmayer Gábor a Német Superbike Bajnokság mindkét sachsenringi futamán az első tízben végzett.

hirdetés


Végre a Német Superbike Bajnokságban is beköszöntött a jó idő, és ezúttal nem nehezítette sem hideg, sem köd, sem eső a versenyzők dolgát. A hajdani kelet-német oldal híres versenypályája, a Sachsenring adott otthont a negyedik IDM-es versenyhétvégének, vagyis a bajnokság 7. és 8. futamának.

Rizmayer Gábor, a Team Suzuki Magyarország versenyzője részt vett a futamot másfél héttel megelőző hivatalos teszten is, ahol a megfelelő motorbeállításokon túl az ideális keverékű Pirelli gumiabroncsokat is sikerült kiválasztania. Köszönhetően a megfelelő előkészületeknek, az első időmérő edzésen egyből gyors köridőket produkált Gábor, és a negyven lehetséges rajtpozícióból a tizenkettediket szerezte meg. Ekkor a leggyorsabb az osztrák Martin Bauer volt, aki eddig száz százalékos teljesítményt nyújtott a szezonban. A második időmérőt Gábor sajnos egyből egy bukással kezdte, így nem tudott javítani előző napi köridején, ami egyébként annyira jó időnek bizonyult, hogy a második edzést követően is elegendő volt a tizenötödik helyre. A pole pozíciót megőrizte Bauer, mellette Werner Deamen, és két suzukis, Andy Meklau és Roman Stamm sorakozhatott fel a rajtrács első sorába.

Rizi az első futamon a rajtot követően nagyon jó tempót tudott motorozni, körről körre javított pozícióján és végül feljött egészen a tizedik helyig. Bauer szokásához híven az élre ugrott, ám lassan ’elfogyott’ első gumija, így Jörg Teuchert nem csak befogta, hanem meg is előzte, és ezzel idén először letaszította őt a dobogó felső fokáról. Harmaddikként futott be Meklau, negyedik lett Daemen, ötödik a norvég Kai-Borre Andersen, hatodik pedig a svájci Stamm.



A második futam még szebb eredményt hozott Gábornak. A rajtot követően ismét egymás után utasította maga mögé versenytársait és már a kilencedik helyen ment, amikor a tizenegyedik körben Werner Daemen hatalmas bukása miatt félbeszakították a futamot. Az új rajthoz a leintés sorrendjében sorakozhattak fel a versenyzők, a futam végső sorrendje pedig az összesített időeredmények alapján alakult ki. Gábor a második ’felvonásban’ látványos csatát vívott Andersennel és a belga Olivier Depoorterrel, és végül a ragyogó nyolcadik helyet szerezte meg.

Megízlelve a győzelmet Teuchert újra elhódította az első helyet, mellette Meklau és Stamm állhatott fel a dobogóra. Daemen nem sérült meg bukásakor, újra el tudott rajtolni a mezőnnyel, és negyedikként ért célba. Ötödik az osztrák Chris Zaiser lett, hatodik Andersen, és Gábor előtt a hetedik helyen Depoorternek lengették a kockás zászlót.

Az összesített ponttáblázaton Rizi neve jelenleg a tizenharmadik helyen szerepel, és olyan szoros az állás, hogy még a hatodik helyen álló Dominic Lammertnek sincs jelentős pontelőnye hozzá képest.

Immáron a Német Superbike Bajnokság állandó résztvevőjének tekinthető Michael Schumacher, aki nagyszerű képességeiről tanúbizonyságot téve egyre közelebb tud kerülni az élbolyhoz. Az időmérő edzéseken a tizenhatodik helyet szerezte meg, az első futamon az első húsz között ment, majd egy ártatlan bukás áldozata lett, a második futamon pedig a huszonkettedik helyen ért célba, nem kis csatában megszerezve ezt a pozíciót.





A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár