hirdetés
2008-11-18 12:34:53 , Írta: Hegyi András
Bookmark and Share

Az enduro vb legsikeresebb márkája, a 41 egyéni vb-címmel büszkélkedő KTM – 1990 és 2008 között összesen 92 vb-aranyat osztottak ki - alaposan átszervezte a gyári csapatát a 2009-es szezonra. A három kategóriában továbbra is két-két, azaz összesen hat versenyzővel vesz részt a KTM. A hat gyári tag fele azonban újnak számít, hiszen három új endurost igazolt le a KTM. Az olasz Simone Albergoni, a finn Eero Remes és a francia Johnny Aubert számít újoncnak. A három frissen leszerződtetett pilóta közül Aubert a legnagyobb név, hiszen ő az, aki idén világbajnok tudott lenni a verhetetlennek tűnő finn Juha Salminen ellenében.

hirdetés

    A KTM gyári csapatának az átszervezése és az új átigazolásai mögött több ok húzódik meg. A legfontosabb a BMW manővere volt, amelynek révén a KTM-től több alapembert, Juha Salminent, a szintén finn Marko Tarkkalát és a brit David Knightot magához tudta csábítani. Emellett még indok volt a KTM idei E1-beli gyengébb szereplése is. Míg a KTM-re hatással volt az is, hogy a Yamaha gyári csapata, az olasz UFO Corse a szezon végén kivonult a vb-ből. Hiszen a KTM részben két yamahás sztárral pótolta azokat az endurosait, akik a BMW-hez pártoltak át.

    A KTM az E1-ben módosította leginkább a csapatát, hiszen két új motorossal vág neki a jövő évi idénynek. A KTM-nek idén az E2-ben és az E3-ban is két érmese volt az összetettben, az E1-ben ellenben a két gyári KTM-es közül csak a spanyol Ivan Cervantes tudott az első háromban végezni. Cervantes második, a brit Tom Sagar nyolcadik lett. A KTM Sagart kitette a gyári alakulatából – ő vagy egy privát KTM csapatba kerül, vagy a Husaberghez igazol le - , míg Cervantes az E3-ban folytatja a karrierjét. Az E1-ben az új KTM duót a 27 éves Albergoni és a 23 éves Remes alkotja. Albergoni a Yamahától érkezik és 2003 után tér vissza a KTM-hez. Albergoni, aki 2004 és 2008 között háromszor vb-második és egyszer vb-harmadik volt, egy évre írt alá a KTM-hez. Remes idén debütált a vb-n és ugyan három nagydíjat sérülés miatt ki kellett hagynia, két éremmel mégis az összetett hetedik helyét szerezte meg. Remes, aki idén a KTM Nordic csapat tagja volt, kétéves szerződést kötött a gyári KTM csapattal. Albergoni és Remes is a négyütemű KTM EXC-F250-nel fog versenyezni.

    Az E3-ban volt idén a KTM a legeredményesebb, hiszen csak ebben a géposztályban tudott világbajnok lenni és a második helyet is begyűjtötte az osztrák márka. Az E3-ban 2004 óta veretlen a KTM és ezt a hegemóniáját meg is akarja őrizni. Amelyre minden esélye megvan, hiszen két világbajnok alkotja a 2009-es gyári kettősét. Az ötszörös világbajnok, a finn Samuli Aro marad a kategóriában, míg az új társa, Tarkkala helyett, Cervantes lesz. A háromszoros világbajnok nem ismeretlen az E3-ban: 2004-ben harmadik, 2007-ben világelső volt. Aro a legnagyobb valószínűség szerint visszatér a négyütemű gépre és az EXC-R530-on fog versenyezni, Cervantes viszont a kétütemű EXC300-on fogja húzni a gázt.
A KTM első számú igazolása a 2009-es szezonra a 28 éves Johnny Aubert. Aki Albergonihoz hasonlóan a Yamaha Ufo Corse endurosa volt és aki az olasz csapat kiválása után került a KTM-hez. Aubert 1995 után motorozik újra KTM-mel: 13 éve a francia junior motokrossz bajnokságban harmadik lett egy KTM nyergében. Az egykori krosszos idén legendás endurossá vált, hiszen ő volt az, aki 1999 óta először le tudta győzni Salminent! Aubert Remeshez hasonlóan kétéves szerződést kötött a KTM gyári csapatával. Aubert továbbra is az E2-ben folytatja a karrierjét és a négyütemű EXC-R450-en vesz részt a vb-n. Aubert csapattársa a szintén egykori motokrosszos, az olasz Alessandro Belometti lesz – 1996 és 2003 között volt a krossz vb tagja, ahol megfordult a 125-ben, a 250-ben és az 500-ban is. A kétszeres vb-harmadik a 6. idényét kezdi meg a KTM-nél, míg az E2-ben a 2009-es lesz a második szezonja. A 35 éves Belometti a kétütemű EXC250-nel fog indulni a vb-n.






A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár