hirdetés
2009-01-14 12:46:19 , Írta: Hegyi András
Bookmark and Share

Igencsak ellentmondásos a helyzet a MotoGP-ben. A Kawasaki a világválság miatt kiszállt a királykategóriából. A Suzuki drasztikus spórolásba kezdett. A Yamaha hasonló okokból az interneten fogja bemutatni az idei csapatát. Míg a Ducati úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A bolognai márka a Ferrarival közösen idén is megtartja a többnapos sajtótájékoztatóját az olasz síparadicsomban, Madonna di Campiglioban. Kedden délután bemutatkozott a Ducati új párosa, Casey Stoner és Nicky Hayden, szerdán pedig a Ducati vezetői lerántják a leplet az idei Desmosedici GP9-ről.

hirdetés

    Többszörösen is új korszak veszi kezdetét a Ducatinál és az olasz márkán keresztül a MotoGP-ben is. Amióta a Ducati 2003-ban bemutatkozott a királykategóriában, idén fordul elő első ízben, hogy a bolognaiaknak ne legyen olasz pilótája. A Ducatinál az is újdonság, hogy az egyik motorosa amerikai legyen, hiszen Nicky Hayden több mint egy évtized után elhagyta a Hondát. Míg a MotoGP 2002 óta íródó történetében a Ducati az első csapat, amelyben két MotoGP világbajnok motorozik. Papíron tehát a 2009-es szezon legerősebb csapata a Ducatié, hiszen Hayden 2006-ban, az ausztrál Stoner 2007-ben volt világelső. A legek tudatában pedig hatalmas optimizmus uralkodik a Ducatinál. Ez jól érzékelhető volt kedd délután is. Hiszen Hayden és Stoner olyanok voltak, mintha már több éve sikercsapatot alkotnának. Igaz ennek megvan a nagyon egyszerű oka. Nagyon megértik egymást! Az anyanyelvük ugyanaz. És a karrierjük is nagyon hasonló, hiszen mindketten a dirt-track után váltak gyorsaságizóvá. Míg mindketten nagyon elszántak. Hayden minél hamarabb el akarja feledtetni a 2007-es és a 2008-as kudarcait. Stoner pedig 2009-ben revánsot akar venni a nyolcszoros világbajnok Valentino Rossin. A sajtótájékoztatón más-más okok miatt mindketten a középpontban voltak. Casey Stoner elsősorban a műtött bal csuklója, míg Hayden a csapatváltása miatt.


Nicky Hayden és Casey Stoner

    „Az október 30-án megoperált bal csuklóm gyógyulása nagyon jól halad. A csontátültetésem után a csontok összeforrása megfelelően zajlik. A február eleji teszteken remélhetőleg már 100 százalékos állapotban leszek. Jelenleg 80 százalékban tudom mozgatni a bal csuklómat. Immár mindent meg tudok fogni. Már csak meg vissza kell erősítenem az izomzatomat és remélhetőleg minél hamarabb újra tökéletesen tudom majd használni a csuklómat.” – mondta Stoner, aki nagyon elszántan közölte azt is, hogy 2009-ben még agresszívabb lesz. „Úgy gondolom, hogy 2009-ben több olyan verseny lesz, mint a tavalyi Laguna Seca-i viadal!”

    A Ducati újonca, Hayden sokkal visszafogottabb volt. Bár azt elmondta, hogy idén egyből sikeres akar lenni a Ducatival. „Folyamatosan dobogóra szeretnék állni, el szeretném felejteni a rossz hétvégéimet. A legfőbb vágyam azonban az, hogy 2006 után végre nyerni tudjak!” – nyilatkozta a Kentucky Kölyök, aki azt is elmondta, hogy Stonerrel közösen dolgoznak: „a tavalyi utolsó teszteken Jerezben Stoner és csapata sokat segített nekem és a technikai stábomnak!”
A Ducati üzenete tehát egyértelmű. A bolognai márka Haydennel még erősebbnek érzi magát és idén olyan sikeres akar lenni, mint 2007-ben! Amikor ugyebár mindent megnyertek a MotoGP-ben.






A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár