hirdetés
2009-12-11 10:41:13 , Írta: zotya13
Bookmark and Share

December 5-én és 6-án, az KTM OKR Team harmadik tehetségkutató foglakozásával véget ért az első ciklus, a második januártól kezdődik.

hirdetés
A kezdeményezésnek nagyon nagy sikere volt, hiszen az összes fogalakozáson nagyszámú résztvevő volt jelen, és nem csak Magyarországról. A résztvevők értékelését, nehezítették a hiányzások, betegségek, sérülések, majd később már a korai sötétedés is problémákat okozott.


Most az első ciklus végén megkérdeztük Kuba Richárdot, a szervező KTM OKR Team főnökét, hogy a sok törődés és munka, amivel létrehozta és működtette ezt a válogató rendszert, mennyiben felelt meg várakozásának és benne van-e a már értékelt ciklusban egy igazán jó, 2010-es KTM OKR csapat?

„Elsősorban megköszönöm mindenkinek, akik eljöttek erre az akció sorozatra, remélem minden résztvevőnek hasznos volt, hiszen lehetett tanulni és megismerhették a versenyzők saját felkészültségüket a méréseredmények alapján. Megköszönöm a kiváló edzőnek id. Németh Kornélnak szakszerű és lelkiismeretes munkáját.

Minden alkalommal nagyon jó csapat jött össze, én élveztem a közös programok minden percét és nem bánom azt a sok munkát, energiát, amit belefektettem. Különösen örülök annak, hogy sokan voltak, akik magát az edzést, az elsajátítható módszereket is sokra értékelték. Pl. kassai és martyni motorosok, akik 330 km-ről jöttek a foglalkozásokra, azt mondták, az lenne jó a fejlődésükhöz, ha minden héten jöhetnének.

Most következnek az ünnepek (vele bizonyára a rossz, hideg téli idő is) ezért egy időre visszavesszük a tempót.
Persze, ezekben az elkövetkező hetekben nekem is hiányozni fog az én kis „új motoros családom“, de aztán január, vagy február folyamán ismét találkozunk új energiával, új feladatokkal a motocross pályákon. Ami pedig a lényegi kérdést illeti, igen, ott vannak a résztvevők között a 2010-es csapat tagjai, hiszen számos tehetség bizonyította már nagyszerű képességeit.“

A januárban induló második ciklus szintén három foglakozásból fog állni, amelynek időpontjai hamarosan meghatározásra kerülnek, a helyszínek azonban nagyon is időjárás-függők. A második ciklusra már csak az eddigi értékelés szerinti legjobbak fognak meghívást kapni.

Címkék:  ktm okr team , motocross , tehetségkutató




2009-12-19 22:23:27

Én nem értek a motokrossz-hoz, de úgy látom bedobták a fiúkat a mélyvízbe, vagy inkább a mély földbe.

2009-12-16 12:32:55

Én is bánom, hogy nem kezdtem hamarabb motorozni, de most már kár ezen rágódni!

2009-12-11 11:21:39

Kár, hogy már kinőttem abból a korból mikor még érdemes lenne elkezdeni komolyan krosszozni

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár