hirdetés
2008-10-28 09:43:25 , Írta: Hegyi András
Bookmark and Share

Az utolsó előtti, Malajziai Nagydíjon bejelentették, hogy 2009 és 2011 között a MotoGP egyedüli gumiszállítója a japán Bridgestone lesz. Egyelőre azonban csak átmeneti szabályokról beszélhetünk a gumikkal kapcsolatban, hiszen a pilóták, a gyártók és a Bridgestone között már éles viták alakultak ki.

hirdetés

    A Bridgestone kész szabálytervezettel érkezett meg Sepangba. A japán cég - amely 2007-ben a ducatis Casey Stonerrel, míg idén a yamahás Valentino Rossival lett világbajnok – jól látható módon a spórolásra helyezte a hangsúlyt. Jövőre már nem lesznek speciális edzésgumik. A pilóták mellett már nem lesz külön Bridgestone mérnök – idén mind a 12 motorosa mellé szakembert állított a Bridgestone - , hiszen már csak a motorgyártók mellé küld ki technikust a japán vállalat. De ami a legfontosabb, a Bridgestone megtartja az idei költségvetését, ami egyet jelent azzal, hogy drasztikusan módosítja a gumik számát 2009-ben az idei szezonhoz képest. A Bridgestone előzetes terve a következő volt. Egy nagydíjra pilótánként 20 gumit hozott volna: 10 elsőt és 10 hátsót. A gumik kétféle keverékűek lettek volna, míg a karkasz ugyanaz lett volna. Az esőgumik száma is lecsökkent volna: 4 azonos keverékű gumit biztosított volna eredetileg a Bridgestone. Amelynek a tervei azonnal ellenkezést váltottak ki, mind a motorgyártók, mind a pilóták részéről. A gyártók kevesellték a hátsó gumik valamint az esőgumik számát, míg a versenyzőknek szinte semmi sem tetszett. Végül egy kompromisszumos megoldás született.
A gyártók elérték azt, hogy több hátsó gumit hozzon a nagydíjakra a Bridgestone, illetve, hogy több esőgumi legyen. A pilótánkénti 20 gumi felosztása a következő lett: 8 első és 12 hátsó gumival kell gazdálkodnia a versenyzőnek nagydíjanként. Míg immár kétféle keverékű esőgumi lesz, amelyekből 4-4 darab áll a motorosok rendelkezésére. Azaz összesen 8 esőgumija lesz egy versenyzőnek. Ennek ellenére alaposan megváltozik a gumihelyzet 2009-ben az idei szezonhoz képest. Idén egy nagydíjon 40 száraz gumit és 15 esőgumit kaptak a motorosok. Idén a Bridgestone a 12 pilótájának nagydíjanként összesen 480 száraz gumit és 180 esőgumit hozott, viszont 2009-ben a 19 fős MotoGP mezőny összesen csak 380 száraz gumival és 152 esőgumival gazdálkodhat nagydíjanként. A Bridgestone pedig a tesztekre szánt gumik számában is alaposan visszavett. Idén az előszezoni és az idény közbeni teszteken egy pilóta 500-600 gumit is használhatott. Nos ez a szám 2009-ben lemegy 150 (!) gumira. Míg a tesztcsapatoknak is limitálva lesz a gumik száma, hiszen csak 100 gumit próbálhatnak ki. Ráadásul pénzért!

    A Bridgestone elképzelései nagyon nem tetszenek a pilótáknak. Szerintük a gumik száma, a gumi keverékek száma mind a verseny-, mind a tesztidőszakra nagyon kevés. Ennek ellenére mégis belementek egy ideiglenes megegyezésbe. A 2009-es első két előszezoni teszten, Valenciában és Jerez de la Fronterában letesztelik az új gumiszabályokat, majd ha szükséges, módosítják azokat a tapasztalatok alapján. A Bridgestone szerint erre nem lesz szükség, mert az a véleménye, hogy az új fejlesztésű abroncsai sokkal korszerűbbek és többcélúbbak a jelenleg használatosaknál, amiért kevesebb is elég belőlük.




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár