A quadok terjedésével a hazai szabályozás kissé lemaradva tartott lépést - eddig. Hogy olvasóink is tisztán lássanak, Mészöly Tamást kérdeztük.

Csak nemrég kaptak fejükhöz a jogalkotók, hogy a négykerekű motorkerékpárok számára is bevezessenek egy külön járműkategóriát és egyúttal szabályozzák használhatóságuk kereteit.
2010. január 1-ével életbe lépett KRESZ módosítás új kategóriába sorolja a quadokat. Mi ez pontosan?
Bekerül a KRESZ-be a quad, ami műszaki paraméterei alapján lehet könnyű négykerekű segédmotoros kerékpár (L6e) vagy négykerekű motorkerékpár (L7e), ha nyitott utasterű és kormányműve nem áttétes, illetve a motorkerékpároknál szokásos kezelőszervek vannak rajta.
Milyen feltételekkel vehetnek részt a közúti forgalomban a quadok, és mely típusok kaphatnak rendszámot?
Azok a quadok kaphatnak rendszámot, amelyek rendelkeznek EU-típusbizonyítvánnyal, azaz van COC típusbizonylatuk, amely meghatározza annak műszaki paramétereit. Azaz mielőtt közúti használatra vásárolunk quadot, mindenképpen érdeklődjük meg, hogy az általunk kiválasztott típus rendelkezik-e ilyen papírral. Sajnos,
Volt egy időszak, amikor a quadokkal rendszámuk ellenére szilárd burkolatú úton nem lehetett közlekedni. Kezdeményezésünkre, és a TüV Nord-dal közösen lefolytatott vizsgálat alapján ez változott. A differenciálművel nem rendelkező rendszámos quadokkal részt lehet venni a forgalomban 40 km/h-s sebességkorlátozással.
Milyen jogosítvánnyal vezethetőek a quadok?
Kevesen tudják, hogy a quadok köbcentitől függetlenül vezethetőek A1, A, illetve B kategóriás jogosítvánnyal is, ezt a 14/2009. III. 31. számú KöHEM rendelet szabályozza.
Lehet-e egy quaddal utast szállítani?
Amennyiben a típusbizonyítvány szerint utasszállításra megfelel a jármű, illetve ennek alapján az utasszállítás a forgalmi engedélyben is szerepel, akkor lehet.
Hol lehet azokat a quadokat használni, amelyeken nincs rendszám?
Közúton ezek nem használhatóak, függetlenül attól hogy az földút vagy aszfaltút. Így marad a magánút, de ne feledjük, hogy a magánterületen való használathoz szükséges a tulajdonos engedélye is!
Hol húzódik a quadok közti használhatóságának határa? Mi az a táv, ami valóban megtehető extrém igénybevétel nélkül vele közúton?
Ez tényleg csak elszántság kérdése. Léteznek olyan nagy testű, közúti gumikkal felszerelt túraquadok, automata váltósok, amelyek műszakilag is alkalmasak hosszabb távok megtételére is. Két lengyel fiatalember jelenleg is járja világ körüli útját két Polaris quadon.
Mire hívná fel azok figyelmét, akik a közeljövőben quad vásárlást terveznek?
A nyugat-európai quadeladások alapján az a tapasztalat, hogy ott a rendszámos típusok kerülnek előtérbe. Ennek több oka is van, ilyen például a vagyonbiztonság, ugyanis ezek a quadok meglehetősen nagy értéket képviselnek, így a nyilvántartásba vételük egyben megkönnyíti a tulajdonos azonosítását, és az sem mellékes, hogy használt piaci értékük is nagyobb.
Ha a járműveket úgy adnék el, hogy a leendő tulajnak van -e hozzá elég esze, összeomlana az ágazat.