hirdetés
2010-11-17 14:39:44 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Kispataki Viktor újoncként állhatott pódiumra a Katarban megrendezett Endurance Világbajnokság 8 órás viadalán.

hirdetés
A többszörös Magyar Bajnok csapata (RMT 21 Racing Team) a korábbi futamokon is mindig az élen, illetve az élbolyt szorosan követve szerepelt, a sikerek azonban elkerülték Őket. A jó szereplés esélye így már-már veszett fejszének tűnt, de a dohai futamra ez megváltozott.



A csapat versenytaktikája minden alkalommal egy teli tank kifogyasztása volt, ami Katarban kb. 24-25 kört, azaz 50 percet jelentett a pályán. Ez után hajt a boxutcába a versenyző, ekkor villámgyors tankolás, első és hátsó gumi, illetve pilóta csere van.

A rajtot és az első etapot Arie Voss teljesítette, mivel versenytapasztalattal rendelkezett a pályán. Negyedik helyen adta át Viktornak a gépet, aki tartotta ezt a pozíciót, a Suzuki SERT, a BMP 99 és a Yamaha Austria gyári alakulatok mögött.
Didier Van Keymeulen ült a Hondára harmadikként. Őt a csere után nem sokkal megelőzte a 18-as rajtszámú suzukis alakulat, így az ötödik pozíción lépett pályára Arie másodjára, majd hazánk fia is.

Viktor utolérte és megelőzte az előttük motorozót miközben lement a nap. Ez további gyorsulásának köszönhető, 2.04.2-es legjobb köridejét ekkor teljesítette. Így bátran kijelenthető, Viktor kezdi megszokni az Endurance VB közegét, ahogy a sötétben való motorozást is.

Az Őt követő Didier-t visszaelőzte a Suzuki, tehát ismét ötödik helyről adta tovább a gépet miközben teljesen lehűlt az idő.
Erre az etapra a csapat gumiválasztása sajnos nem felelt meg a megváltozott időjárásnak, így Arie lassabb köröket futott. Ekkor az RMT21-et követő Ymes Folch Yamaha és Bolliger Kawasaki vészesen közeledtek.

Viktor következett, keményebb Pirellit kapott, mellyel olyan köridőket tudott teljesíteni, hogy üldözői ne érjék utol. E közben az előttük versenyben lévő alakulat hibázott, tehát, negyedikként lépett harmadszor pályára a belga Didier.



A csapat felkiáltott, mikor a szektorok idejét jelző monitoron látták, a 27 éves versenyző 20 másodperccel lassabb a pálya középső részén. A Yamahás team ekkor meg is előzte, a Kawasaki pedig veszélyesen közel került. Mikor cserére jött derült ki, hogy a plusz húsz műsodperc oka az, hogy kicsúszott, de a motornak szerencsére nem lett baja. Közben az élen is bukás történt (BMP 99), tehát a csapat pozícióját tekintve maradt a negyedik hely, és egy hatalmas hajrá következett.

Arie a Kawasaki mögé állt be, mivel boxkihajtáskor nem égett a lámpa, ezért megállították, hogy kapcsolja be, amellyel időt vesztett. Bolligeréket utolérte, megelőzte, majd egyre közeledett Ymes Folchékra, akik valószínűleg már a markukban érezték a harmadik helyet. A boxban hatalmas káosz uralkodott, mennyi idő van hátra, utolérheti-e Folchékat, mi kerüljön a táblára, mindezt négy nyelven megvitatva.

A holland teljes erőbedobással küzdött, 8 óra után az utolsó körben dőlt el a harmadik hely sorsa, az végső körben kanyarról kanyarra váltották egymást, mikor az ellenfél bukott, és Arie is lesodródott a pályáról, de szerencsére sikeresen vissza tudott térni a pályára és végül a harmadik helyre hozta be a gépet. A csapat lüktető szívvel várta hol jön Voss, és hatalmas örömmel konstatálta fennállásuk első dobogós eredményét.



A világbajnokság díjkiosztóján így Kispataki Viktor is ott lehetett, újoncként, élete első nem európai versenyén, egy gyárinak nem mondható, de lelkes német Honda csapattal.

A vacsora alkalmával versenyzőtársai megköszönték Viktor munkáját, bevallották, hogy álmukban nem gondolták, hogy egy számukra ismeretlen srác velük azonos, avagy gyorsabb köridőket fut, stabilan, hibázás nélkül.

Kispataki Viktor: „Nagyon örülök az eredménynek, felemelő érzés volt Világbajnokságon dobogón állni olyan nagy nevekkel, mint Sylvian Guintoli, Vincent Philippe, Freddy Foray, Igor Jerman, Gwen Giabbani és Steve Martin. Boldog vagyok, hogy az eredmény elérésében ugyanúgy részt tudtam venni, mint sikeres versenyzőtársaim. Didiernél gyorsabb köröket teljesítettem a versenyen, ami nem semmi, lévén a 2005-ös év FIM Superstock 1000 világkupa nyerteséről van szó. Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig eljussak.”

Címkék:  kispataki viktor , endurance vb




2010-11-18 08:53:34

Mi meg Neked. Gratula!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár