hirdetés
2009-01-27 13:01:54 , Írta: Sajtóközlermény
Bookmark and Share

A hétvége izgalmasan alakult a mintegy 50 millió forintnyi adományt szállító kamion személyzete számára, a marokkói kikötő vámszabadterületén kellett vesztegelniük nevetséges indokok miatt, végül néhány száz euróval és az ellopott ajándékokkal megkönnyítve folytatták útjukat Mauritánia felé.

hirdetés
„Köszönjük, minden rendben, jól vagyunk!” – jelentkezett be telefonon a Herczegh Specialtransport Team utazó sofőrje, Tőkei József, miközben kollégája, Náday Rudolf a Volvo kamiont vezette, már valahol az Atlasz-hegységtől délre.

 

„Példátlan dolog történt velünk. Számos segélyszállítmányt juttattunk már el rázós helyszínekre, de olyat, hogy a hatóságok állják utunkat, még nem fordult elő. A marokkói kikötőből nem engedtek ki minket, mert először nehéznek találták a kamiont, aztán meg túl értékesnek a segélyszállítmányt. Mindezt úgy, hogy a magyar Külügyminisztérium és a budapesti marokkói nagykövet hivatalos papírjával is rendelkeztünk, minden egyéb engedély mellett” – eleveníti fel a politikai botrány határát súroló esetet Tőkei József.

„Mire a magyar és marokkói politikusok közbenjárásának köszönhetően továbbmehettünk, kétszer is átvizsgálták a kamiont, jelentős díj fejében, természetesen. Két éjszakát töltöttünk a vámszabadterületen, néhány méterre a rendőrségtől. Első éjjel letépték a VPOP plombáját, és úgy dézsmálták meg a szállítmányt, egy nappal később pedig a ponyvát felvágva lopkodták a szegényeknek szánt segélyből” – mondta Tőkei, akit azzal is megpróbáltak ijesztgetni, hogy amikor egy segélyszállítmányt feltartanak, akkor az sokszor már nem ér oda a rendeltetési helyére, mert útközben kifosztják.

„Szerencsére baj nélkül átkeltünk a veszélyesnek mondott Atlasz-hegységen, ahol az éjszakát mindig rendőri ellenőrzőpont mellett töltöttük. Azt kell, hogy mondjam, a városi egyenruhás fiúk sokkal csibészebbek, mint a hegyek között, ahol segítettek nekünk és vigyáztak ránk” – fejezte be Tőkei, miközben a Volvo kamion gurult tovább a mauritániai határ felé, amelynek közelében a SPORTime csapat bevárja, hogy a kétautós magyar minikonvoj együtt haladjon tovább a mezőny után dél felé, Bamakóba."




2009-11-23 11:30:20

Szomorú esemény, de legalább oda értek. Már várom a következőt...már csak 2hónap és végre közvetíti magyar adó is!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár