hirdetés
2008-06-16 17:50:09 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Juhász Dávid ismét megmutatta gyorsaságát Európa legügyesebb suzukisai között, az előkelő hetedik helyen végzett a GSX-R Európa Kupa nürburgringi versenyén.

hirdetés


Változatosabb időjárását elképzelni sem lehetne motorverseny alkalmával, mint amivel e hétvégén „kedveskedtek” az égiek Németországban. A Superbike Világbajnokság futamai és annak különböző kategóriájú betétfutamai mind másfajta körülmények között zajlottak, öt percre sem lehetett előre tudni, vajon napsütésre, szélre, esőre netán egy kis jégesőre kell számítani.

A pénteki időmérő edzésen Juhász Dávid mindvégig nagyon gyors köridőket teljesített, ekkor száraz, ám de nagyon hideg időben folyt a versengés a rajtpozíciókért. Itt végül a tizedik legjobbként került fel az eredménylistára. Szombaton senkinek sem volt esélye jobb köridőre, mert heves eső áztatta a pályát. Dávidnak jó esőbeállítást talált csapata, és ő maga is tökéletesen megérezte a csúszós pálya határait. Többször tűnt fel neve első helyen az edzés során, amelyen a legvégén a kilencedik helyre került, ekkor ugyanis többeknek adódott egy gyors befejezésre lehetősége az időközben száradásnak indult aszfalton.

A GSX-R Európa Kupa futamát a superbike-ok két versenye között rendezik meg általában, azonban most az időjárás és néhány bukás miatt a legnagyobbak második versenye után következhettek csak a suzukisok. A rajtrácson várakozó mezőnyt még megáztatta egy kisebb eső, de a futam már teljesen száraz pályán zajlott. Itt a nehézséget a péntekinél jó néhány fokkal melegebb idő jelentette, így ugyanis nem lehettek teljesen mérvadóak az akkori szárazpályás beállítások. Ez Dávid számára is némi hátrányt jelentett, elöl a rugózás puhának bizonyult, kicsit orrtolóssá vált motorja. Ennek ellenére nem adta fel lélekben és mindvégig nagyon keményen hajtott. A rajtot jól kapta el, és több körön keresztül tartani tudta a tempót az előtte menő négy versenyzővel. Két német ifjonc vérszemet kapott a hazai pályán, de közülük csak Timo Gieseler (ő Rizmayer Gáborral is versenyez a Német Superbike Bajnokságban) tudta befogni Dávidot, honfitársa, Kresse elesett a nagy felzárkózásban.


        Juhász Viktor és Bódis Sándor

Juhásznak a végén tizenegyedikként lengették a kockás zászlót, ám a szabadkártyás németeket és a hatodik helyen befutó túlkoros brit sztárt, Jeremy McWilliamset nem számolva, Dávid hetedik lett a kupasorozat állandó értékelésébe tartozó versenyzők között.

Így három futamot követően az összetett ponttáblázat hetedik helyéről várja a két múlva esedékes misanoi folytatást.




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár