hirdetés
2012-12-25 11:00:05 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Azt gondoljuk megérte: körülbelül ezer, hátrányos helyzetű gyereknek lett jobb a Karácsony. De mi is történt?

hirdetés
Először is meg kell köszönnünk mindenkinek, aki adományozott valamit az MTTOSZ-szel közös ajándékgyűjtési akciónkhoz. Önök nélkül ez nem jött volna össze, hiszen már első körben is egy furgont telepakoltunk a felajánlott ajándékokkal.

Motorrevü rendezvények Motorrevü és az MTTOSZ ajándékosztása
További képek a galériában

Aztán körbejártuk az Euromotort, a Motoroázist, a Fokt Motort és a Raiher Hobbiboltot is, akik november közepétől gyűjtőhelyekként működtek. Az egész pedig a Testnevelési Egyetem atlétika csarnokában kötött ki, ahová az ország minden részéről buszok hordták a fiatalokat.



Körülbelül ezer gyerek érkezett, akik sportversenyen vettek részt, koncerteket láttak, sportolókkal találkoztak és a Honda jóvoltából megismerkedhettek a motorozással. Délután pedig mindenki ajándékkal térhetett haza.

Köszönjük az adakozóknak, az Honda Hungary Kft-nek, a Hankooknak,  a Raihernek, a Motoro Hang rádiónak és mindenkinek, aki hozzátett valamit ahhoz, hogy ezeknek a gyerekeknek boldog karácsonya legyen.




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

hirdetés
Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Suzuki DL650 V-Strom Aprilia SR 50 LC - 1997 Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Suzuki SV650 2003- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Yamaha TDM850 1996- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Kawasaki Ninja 250 R Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Kawasaki ZX-10R Suzuki GSX-R600 2006-2007 BMW R 1200 GS 2010 Honda VTX 1800 Triumph Tiger 1050 BMW S 1000 RR 2010 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 Honda Hornet 600 Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki Intruder C 1800 R Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha SR125 1997- Yamaha XJ6 2009 Suzuki B-King Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki GSR750
És ezt olvasta már?Bezár