2010-01-27 14:31:01 , Írta: zotya13
Címkék:  honda , vfr , 1200 , cbf , 1000 , vt , 1300 , 2010
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Magyarországra is megérkezett a VFR1200F, amelyet a többi, 2010-es újdonságával együtt mutatott be a Honda.

A nemzetközi bemutatók és tesztek után végre hazánkba is megérkeztek az első VFR1200F-ek. Ennek apropójából a Honda a többi új modelljével – a VT1300CX és CBF1000FA - egyetemben tartott hivatalos magyarországi sajtóbemutatót.



A VFR és VT1300CX nem sok újdonságot hozott számunkra, hiszen mindkettőt tesztelte már újságunk. Ha eddig lemaradt volna ezekről, most pótolhatja, a Honda VFR1200F első, nagy nemzetközi bemutatóján készült tesztet itt találja, és megnézheti Zách Dániel kollégánk első kamerába mondott véleményét is, míg a márciusi MOTORREVÜ lapszámban a BMW K1300S és a Honda VFR1200F összehasonlító tesztjét olvashatják majd. A VT1300CX chopperről pedig Mező János mondta első gondolatait.



Az új CBF1000FA-t azonban mi is most láttuk először, az új, tovább fejlesztett és felextrázott CBF a régebbi modellel párhuzamosan lesz a Honda modellpaletta része.



Ha szeretné Ön is élőben látni az új Honda VFR1200F-et, akkor látogasson el a legközelebbi Honda márkakereskedésbe, ahol január 28-án a nagyközönségnek is bemutatkoznak az új Honda modellek.

Ingatlanok.hu - több mint 176 000 ingatlan >

2010-02-04 16:28:03

csodálatosan szép lett az új VFR! Ha tehetném megvenném!
A cb olyan mintha egy ugrásra kész nagymacskát ábrázolna az eleje! A tesztből majd kiderül úgy is viselkedik e?!?

2010-01-30 16:56:14

a fejidomos gépek nem igazán tetszenek ez meg kivált képpen nem

2010-01-30 16:45:43

Azért ha meg lennél szorulva, csak rátennéd a ed egy CBF-re freazer nem? Ilyen válságos időkben...

2010-01-29 07:21:36

Valóba kár a dupla kipufogóért, az jobban tetszett. Az első index meg szerintem nem olyan egyedi, már vagy 15 éve készülnek ilyen megoldású pislogók a Hondánál, igaz, akkor még nem "integrálták" őket, hanem szerelték.

2010-01-28 21:23:13

ilyenem nem lesz sose az tuti be nem hoznám az udvarba

2010-01-28 21:07:28

A dupla dobokért valóban kár, azzal komolyabban nézett ki. Ezzel a külsővel inkább már a sportosabb irányba mennek, ami egy túra motornál nem biztos, hogy jó!

2010-01-28 09:16:13

Személyes véleményem szerint a CBF-ről kár volt leszedni a dupla kéményt, de remélem a hátsó gumi már méltó lett a Fireblade-blokkhoz.

2010-01-27 21:49:46

Ezt nevezem marketingnek!
Szorult időben csúcstechnikát féláron! Helyes!!!

2010-01-27 17:15:38

Szerintem nem néz ki rosszul a CBF se, odaképzelek még 3 színrefújt dobozt rá, és elég szép keskeny kis túramotort látok.... az index megoldása elöl egyedi...

2010-01-27 17:01:04

ez a CBF1000FA igen randára sikeredett
a VFR1200F meg ugy jó ahogy van

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Motor-Presse Online: PC GURU / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest

Legutóbb keresett kifejezések: henger ruha teszt daytona kipufogu supermoto szett yamaha dx romet pony személy keresés bp-bamako krossz iskola gsxr felni momo motoros bolt pit bike pitbike yamaha trz féktárcsa elofizetes krossz gumi euromotor pit bike royalenfieldenfield henger sportmotor amigo honda safety mofaker új robogók cagiva motoros csizma ára dob p yamaha wma pro jamahaogpolini yamaha vino izzó jopper polimobil yamaha dx honda deauville honda safety skoda honda safety honda cabs teszt bukósisak budapest yamaha x city jetforcetsdi motoport kupa motorostalálkozó furygan verone suzukirm cros yamaha xvs aprilia sbk suzuki gsf jopper

Legnépszerűbb motorok: Yamaha Vmax 2009- Aprilia RS 50 Yamaha XT 660 Z Ténéré Honda CBR 125 R Kawasaki Ninja 250 R Honda VTX 1800 Aprilia RS 125 Kawasaki KLR650 / R Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda CBF 600 S 2008- Honda XL700V Transalp Aprilia SR 50 LC - 1997 Yamaha TDM850 1996- Moto Guzzi V7 Classic 2008 Suzuki Intruder C 1800 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Yamaha YZF-R1 2009 Honda CB 1000 R Yamaha SR125 1997- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Suzuki SV650 2003- Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki B-King Yamaha YZF-R125 Suzuki DL650 V-Strom Honda VTR250 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 Honda CBF125 2009 Harley-Davidson XR 1200 2008 Kawasaki ER-6n Suzuki GSR 600 Honda CBR600RR 2005-2006 Aprilia SMV 750 Dorsoduro BMW F800GS 2008 Yamaha XV535 Virago Husqvarna SM 450R (SM510R) Kawasaki ER-6n 2009 Honda VFR 800 2003- Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Suzuki GSX-R600 2006-2007 Honda CB600F Hornet 2005- KTM 990 Supermoto T 2009 Yamaha BT1100 Bulldog Yamaha XJ6 2009 Suzuki Intruder M1500 2009 Suzuki GSF1250/S Bandit 2007- Aprilia Sportcity One 50 Ducati Monster 1100 \ 1100S 2009 KTM 990 Super Duke Suzuki SFV650 Gladius 2009 Triumph Daytona 675 Suzuki GSF650 Bandit 2005- Kawasaki Z750 2008 Honda CB 1300 2008 Honda XRV 750 Africa Twin 1998 Honda Gyro Canopy Kawasaki ZX-6R 2009 Ducati Desmosedici RR Ural 750 (2003) Yamaha FZ6 (S2) 2007- Bimota DB7 Honda CBR600RR 2009 Yamaha WR 250 X Suzuki GSXR-750 1985 Honda CB600F Hornet 2007- Neander 1400 Turbo Diesel Yamaha FZ1 Yamaha XVS 1300 A Midnight Star Yamaha YZF-R6 2008- BMW K 100 RS 16V BMW G 450 X BMW R1200GS 2007 Triumph Thruxton Ducati 1098 Racing BMW R 1200 GS 2008- Derbi GPR125 Racing Harley-Davidson Cross Bones Piaggio MP3 250 Aprilia SL750 Shiver 2007- Moto Guzzi Griso 8V Honda CBR1000RR 2006- Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Aprilia NA 850 Mana / ABS Aprilia Tuono 1000 R 2007 Aprilia Scarabeo 50 Four Stroke Gilera Runner 200 VXR Kawasaki VN 800 Classic Benelli TnT 1130 Café Racer Kawasaki ZZR1400 2009 Aprilia Pegaso 650 Strada 2005- BMW F 800 R 2009 Kawasaki Z1000 2003- Honda CBF600S Honda CBF250 2006 Yahama Rhino 700 Aprilia Atlantic 500 Aprilia Atlantic 125 Aprilia RSV4 Honda CB500 1997-2003