hirdetés
2009-01-07 16:40:32 , Írta: Hegyi András
Bookmark and Share

A Dakar-rali 4. szakaszán rajt-cél győzelmet aratott, aminek köszönhetően már az idei harmadik szakaszgyőzelmét szerezte meg és amellyel újabb 4 perccel növelte az előnyét. A mezőny egyetlen magyarja, Dési János a 44. helyen zárt kedden, amiért az összetettben csak egy helyet csúszott vissza.

hirdetés
    Az első három naphoz képest más volt a keddi szakasz. Az etap átlagsebessége csökkent. Elmaradtak a nagyobb meglepetések. A favoritok közül senkinek sem volt nagyobb technikai és gumiproblémája. A Dakar nehézsége és Marc Coma magabiztossága azonban nem változott meg. A 4. szakasz ugyan kisebb tempójú volt, ám mégis nagyon könnyű volt hibázni a nagyon változatos tájon. A szakasz, amelyet a hétfői etaphoz hasonlóan módosítottak – a szelektív szakasz hossza 459 kilométerről 380 kilométerre csökkent - , leginkább az észak-afrikai Marokkót idézte. Az első 200 kilométer főleg köves részekből állt, aztán a szakasz felgyorsult, de a hajrában már sok volt a navigáció is. A nehézségeket mutatja, hogy kedden 12 motoros adta fel a versenyt. Azaz már 43 bukósisakos kiszállt a Dakarból! Coma viszont egyre jobban bírja a nehézségeket, de leginkább egyre magabiztosabb lesz. Elmondása szerint semmit sem kockáztatott kedden. Nem diktált őrült iramot, csak a saját maga utazósebességében húzta a gázt. Coma teheti is, hiszen tényleg nagyon jó formában van, a motorja is megbízható és a csapatában, a Repsol KTM-ben is száz százalékig megbízhat. Coma a kisebb sebesség miatt tömlős gumik helyett mousse-gumikat tett fel, amelyek tökéletesen működtek. Ám ha bármi baj történt volna, azonnal ott termet volna segíteni neki csapattársa, Jordi Viladoms, aki viszont tömlős gumikat használt. Ha Coma bajba került volna, akkor Viladoms egyből odaadta volna neki a saját tömlős Pirelli gumijait! Comának azonban nem volt szüksége segítségre. Hiszen meggyőző módon vissza tudta verni két ellenfelének, az amerikai Jonah Streetnek és a gyári KTM-es Cyril Despres-nek a támadásait. Street az első 280 kilométeren üldözte Comát, míg az utolsó 100 kilométeren Despres próbálta meg befogni Comát. Eredménytelenül. Coma 1 perc 17 másodpercet adott a második Despres-nek, amellyel az összetettben az előnyét 39 percről közel 43 percesre növelte. Ennek ellenére Street és Despres mégis elégedett volt. A harmadik Dakarján induló KTM-es Street az összetettben már a második. Despres pedig idén első ízben technikai és főleg gumigondok nélkül teljesíthetett egy szakaszt. Despres ennek köszönhetően az összetettben a 21. helyről feljöhetett a 11. helyig. De még így is több mint másfél óra a lemaradása Comával szemben. A kétszeres Dakar-győztes azonban nagyon optimista. Hisz a győzelmében!
Dési János is nagyon optimista és magabiztos. Az enduros kétszer is közel került a bukáshoz kedden, de megúszta és a 44. helyen végzett. Dési napról napra egyre jobban megszokja az argentin terepviszonyokat, amiért nem meglepő az összetettbeli 36. helye.

    Tragikus hírt közöltek ma délelőtt a 31. Dakar-rali szervezői. Egy francia motorkerékpárost, az 50 éves Pascal Terryt holtan találtak! Tehát hiába költözött a Dakar Afrikából Dél-Amerikába, hiába mondták nagyon sokan, hogy a dél-amerikai Dakar nem lesz olyan nehéz, mint amilyenek az afrikai viadalok voltak, a Dakar továbbra is életveszélyes maradt. A yamahás Terry a Dakar történetének az 55. áldozata, aki egyben a 17. motoros halott a Dakaron. Az egykori motokrosszos Terry egyszer autóval már indult a Dakaron, ám motorral az idei volt az első versenye. Az 1. szakaszon a 163. helyen végzett, majd a 2. szakaszon vasárnap eltűnt. Két napig kellett keresni, ám sajnos már csak a holttestét találták meg kedd éjszaka. A halálának az okát egyelőre még vizsgálják az argentin hatóságok.




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár