hirdetés
2009-02-05 14:23:36 , Írta: Hegyi András
Bookmark and Share

Nem panaszkodhat a BMW, hiszen a válság ellenére az eladási mutatói továbbra is kiemelkedőek maradtak 2008-ban is. A bajorok összesen 101685 motort értékesítettek, míg a BMW Csoport az új márkájával, a Husqvarnával is nagyon elégedett lehet, hiszen 13511 Husky kellt el.

hirdetés
Nagyon úgy tűnik, hogy a BMW stratégiája bevált. A még szélesebb termékpaletta, az állandó újítások, az évről évre változó újdonságok, valamint a Husqvarna megvásárlása nagyon jót tettek, tesznek a müncheni cégnek. A BMW számára 2007 után 2008 is egyértelműen sikerévnek tekinthető. 2007-ben a BMW rekord eladással zárt, hiszen 102467 kék-fehér emblémás motor talált gazdára. 2008-ban ez a szám 0.8 százalékkal ugyan csökkent, de a jelen gazdasági világválságot figyelembe, amely különösképpen sújtja a motorkerékpáripart, a 101685 értékesített motorral a BMW mégis nagyon sikeres évet mondhat magának. A BMW egyébként főleg a második félévben tudta növelni az eladásait. A BMW más miatt is elégedett lehet. A bajorok számos fontos piacukon ugyanis növelni tudták az eladásaikat, valamint a piaci részesedésüket. 2008-ban Olaszországban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, Ausztriában, Görögországban, Svájcban, Lengyelországban és Latin-Amerikában is több BMW fogyott mint 2007-ben.

Németország, Spanyolország
A BMW a sikerei dacára természetesen megérezte a recesszió mindent átjáró hatását. Hiszen a bajorok legfontosabb, valamint negyedik legfontosabb piacán is visszaestek a BMW eladásai. Németországról, a BMW legnagyobb felvevő országáról, és Spanyolországról, a BMW negyedik legnagyobb piacáról van szó. Ahol az eladási mutatók csökkenése ellenére mégis sikereket tudott felmutatni a BMW.

Németországban nagynak volt mondható a BMW visszaesése. Amíg 2007-ben 22065 új BMW kelt el, addig 2008-ban ez szám csak 18112 volt. Azaz 17.9 százalékkal kevesebb új BMW-t adtak el. Emellett a BMW piaci részesedése is kisebb lett. Mind a teljes piacot, mind az 500 köbcenti feletti motorok szegmensét figyelembe véve. A BMW a teljes német piacból 17.3 százalékban, míg az 500 köbcenti feletti gépek szegmenséből 18.1 százalékban részesült. 2007-ben a BMW még 19.2 százalékban volt jelen a teljes német piacon, míg az 500 köbcenti feletti szegmensben 20.4 százalékkal rendelkezett. A BMW ennek ellenére az összes márka közül még így is a legtöbb motort értékesítette Németországban, ahol az 500 köbcenti feletti motorok szegmensében is piacvezető maradt.

Spanyolországban, amely Európa második legnagyobb piaca a motoreladásokat tekintve, sokkal kisebb volt a BMW visszaesése, ráadásul a bajorok piaci részesedése még így is nőtt. Spanyolországban 2.2 százalékkal csökkent az új BMW motorok száma. Amíg 2007-ben 10384, addig 2008-ban 10152 új BMW gördült ki a spanyol szalonokból. A teljes spanyol piacot figyelembe véve viszont előre lépett a BMW. 2007-ben 7.3 százalékos, ellenben 2008-ban már 9 százalékos volt a piaci részesedése a BMW-nek. Ez főleg azért számít sikernek, mert tavaly a spanyol piacon óriási volt a visszaesés. 2008-ban Spanyolországban 20.4 százalékkal kevesebb motort adtak el, mint egy évvel korábban!

Dél-Afrika
A spanyolországi példa nem egyedüli. Azaz amíg a legtöbb országban csökkentek a motoreladások, addig a BMW eladási mutatói növekedtek! Így történt ez Olaszországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Dél-Afrikában is. Az olasz, az amerikai és a dél-afrikai eladásaival különösen elégedett lehetett a BMW.
A legnagyobb európai motorkerékpáros piac Olaszország, amely egyben a BMW második legfontosabb piaca is Németország után. Olaszországban 2008-ban 8.6 százalékkal kevesebb új motor kelt el, ellenben új BMW-t mégis többen vásároltak mint egy évvel ezelőtt. 2007-ben 14533, míg 2008-ban 15342 új bömös talált gazdára az olaszoknál. Azaz 5.6 százalékos volt a növekedés. Emellett a piaci részesedése is nagyobb lett a BMW-nek. 2007-ben 9.7, 2008-ban már 11.2 százalékot mondhatott magának az olasz piacból a bajor cég.

Az Egyesült Államokban is, amely a BMW harmadik legfontosabb piaca, hasonló adatokkal rendelkezik a BMW. Az amerikai piac 4.6 százalékkal csökkent, de a müncheniek mégis duplán pozitív mérleggel zártak. A BMW 0.5 százalékkal növelte az eladásait – 11776 helyett 11831 új BMW kelt el - , míg a bömcsi piaci részesedése 1.7 százalékról 1.8 százalékra ment fel.
Ugyanezek a folyamatok zajlottak le Nagy-Britanniában, Franciaországban és Dél-Afrikában is. A legjobb mutatókkal Dél-Afrikában rendelkezik a BMW. A bajorok 19.9 százalékkal növelték az eladásaikat – 2007-ben 2762 motor kelt el, ellenben 2008-ban 3313 új BMW rótta a dél-afrikai utakat - , míg a piaci részesedésük 9.8 százalékról felment 12.8 százalékra. Ehhez még csak annyit, hogy Dél-Afrikában 8.1 százalékkal kevesebb motort adtak el, mint 2007-ben.

A brit piacon is látványosak voltak a BMW sikerei. A briteknél 5.8 százalékkal csökkent az új motorok száma, ellenben az új
BMW gépek száma nőtt. Pontosan 14.7 százalékkal. Amíg 2007-ben 5100, addig 2008-ban 5850 új BMW talált gazdára. Ami azt is jelenti, hogy a BMW piaci részesedése is nagyobb lett. Ez a mutató 6.8 százalékról felment 8.3 százalékra. Ugyanez a folyamat figyelhető meg Franciaországban is. A galloknál 3 százalékkal esett vissza a piac, de a BMW mégis 5.6 százalékkal több új gépet adott el, mint egy évvel korábban. 7590 helyett tavaly már 8019 új BMW közlekedett a franciáknál. A BMW pedig itt is növelte a piaci részesedését. 7.1-ről 7.7 százalékra tornázta fel magát a BMW.

Top 5
A BMW a tavalyi sikereit elsősorban a tavaly bemutatott újdonságainak köszönheti. A BMW legsikeresebb 5 modellje között 4 olyan található, amelyet 2008-ban dobott piacra a német márka. A legkeresettebb BMW az új sporttúra-enduro, az R1200GS volt, amelyből 22845 darab kelt el. Azaz a 101685 új BMW 22.4 százalékát az új R1200GS tette ki! Az új R1200GS sikeréhez még egy adat: az újdonságból egy év alatt 2298 darabbal többet adtak el, mint egy évvel korábban a régi R1200GS-ből.
A második leginkább keresett BMW modell az R1200GS testvére, az új R1200GS Adventure volt. A terepen is kiválóan használható túraenduróból 12460 kelt el, azaz 2930 darabbal több, mint 2007-ben a modell régebbi verziójából.
A BMW ranglista 3. helyén is egy 1170 köbcentis boxermotorral hajtott gép található. Ez a BMW boxercirkálója, az R1200RT túramotor, amelyből tavaly 11001 darabot adtak el.

A BMW Top 5-be a boxerek mellett két sorkéthengeres gép is bekerült. Két újdonságról, két 800 köbcentis sporttúra-enduróról, az F800GS-ről és az F650GS-ről van szó. Az F800GS-ből 10261, az F650GS-ből 9644 darab talált gazdára.

Husqvarna
Sokan azt mondták, hogy a BMW saját magának teremtett azzal konkurenciát, hogy 2007-ben megvásárolta az olasz MV Agustától a Husqvarnát. A BMW terve azonban eddig nagyon sikeresnek tűnik, hiszen a BMW nem várt eladási mutatókat teljesített 2008-ban a Husky részéről. 2008 volt az első teljes pénzügyi éve a Husqvarnának a BMW tagjaként, amely hatalmas sikerrel zárult. Tavaly 13511 darab új Husqvarnát értékesített a BMW, amely 31 százalékos növekedést jelent a 2007-es évhez képest! A vásárlók tehát meghálálták eddig a világ legrégebbi még létező motorkerékpár-márkájának, az eredetileg svéd Husqvarnának a tulajdonosváltását. 

2009
A BMW 2009-ben is hasonló sikereket remél. Idén a bajorok nagyon sok újdonsággal rukkolnak elő, aminek köszönhetően még sosem volt ilyen széles a BMW termékpalettája. Februárban már kaphatóak lesznek az új K-sorozat tagjai, a K1300S, a K1300R és a K1300GT is. Májusban érkezik a BMW első roadstere, az F800R is. De idén már kapható lesz a BMW első szuperbike gépe, az S1000RR is. A BMW pedig a versenysport által is növelni szeretné az eladásait. A BMW a története folyamán először bemutatkozik a szuperbike vb-n, ahol a vezérpilótája a kétszeres ausztrál világbajnok Troy Corser. Míg az enduro vb-n a G450X hardendurótól is nagyon jó eredményeket remél a BMW, hiszen csupa sztárt igazolt le a gyári alakulatába. Elég megemlíteni a legsikeresebb enduróst, a 12-szeres egyéni világbajnok finn Juha Salminent.






A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár