2010-03-01 16:38:39 , Írta: zotya13
Címkék:  balatonring , motogp
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

A Balatonring beruházói közös nyilatkozatot tettek, hogy cáfolják a múlt héten nagy sajtóvisszhangot keltő híreszteléseket.

A Balatonring beruházóinak közös nyilatkozata:

Bodoky Tamás 2010. február 25-én, az Indexen megjelent „Kockázatos, gazdaságtalan, jogszerűtlen” c. cikke egy sor téves állítást tartalmaz, melyek a következők:

1) Valótlan, hogy „az MFB pedig órákon belül kifizetheti a milliárdokat”. Még nem történt szerződéskötés a bankkal. Másrészt félreinformálja a közvéleményt az az utalás, miszerint az MFB a hitel összeget egyszerűen kifizeti. A tény ezzel szemben az, hogy az MFB által kiadott kötelező ajánlatban a megkövetelt önerő 5 340 360e Ft. Az önerő elköltését először kivitelezői szerződésekkel, teljesítésigazolásokkal, számlákkal és átutalási bizonylatokkal kell igazolni. Egy nemzetközi mérnökiroda ezeket megvizsgálja, a helyszínen ellenőrzi a megvalósult műszaki tartalmat, és ezután igazolja az önerő elköltését. Ezután történhet bármilyen folyósítás. A folyósítás eljárásrendje ugyanez. Az MFB mindig utólag, már megvalósult munkarészeket finanszíroz, a fenti ellenőrzési procedúra után. A hitel utolsó részletének kifizetése valamikor év végén, az első verseny megtartása után, utólag várható.



2) Nem igaz az állítás, hogy 20 Mrd állami támogatást ítéltek oda a beruházásnak. A 20 Mrd Forint a MotoGP nemzetközi jogtulajdonosa, a Dorna felé a Turizmus Rt. által 10 év alatt összesen fizetett versenyszervezési szolgáltatási díj, amiért a jogtulajdonos cég ellenszolgáltatásként a versenyszervezés jogát, és egyébként nagyon magas értékű ország marketingszolgáltatást ad cserébe. Ilyen például, hogy a több mint 200 országban közvetített esemény során szinte az egész világon láthatják országunkról a 30 másodperces reklámfilmet, de még sok egyéb marketinglehetőséget is biztosít a szerződés. Ez Európa szerte bevett gyakorlata a hasonló versenyek szervezésének, mindenhol a külföldi turisták számát növelő reklámkampány szervezésére használják ezt az eseményt. A folyósítandó hitel összesen 14,2 Mrd. Cserébe mit kap az ország? Egy egész világon ismertté váló pályát, rendezvényközpontot, amely élénkíti a régió és az egész ország turizmusát, hozzájárul a balatoni szezon kitolásához, többlet adóbevételeket generál. A hitelre kamatot fizet a beruházó, a garanciára díjat, rengeteg illetéket, a fejlesztés a régióban komoly adó és egyéb bevételeket hoz, az állam megkapja a Balatonring bevételeinek 30%-át, és nem utolsósorban jelentős ország marketinget könyvelhet el. Az egyetlen valós költség az állam részéről a jogdíj, amely teljesen megfelel a nemzetközi gyakorlatnak.

3) Nem igaz, és valótlan tényállítás, hogy a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. a Grupo Miltonhoz köthető. Az SMF Kft. 100%-ban a Worldwide Circuit Management S.L. Tulajdonában álló társaság. Ugyanez a cég a Balatonring Zrt. 70%-os tulajdonosa. A WCM létrehiozói több mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek versenypálya tervezés és menedzsment, versenyek szervezése és lebonyolítása, valamint a kapcsolódó jogok kezelése és versenyzők menedzselése területén. A társaság tulajdonosai üzemeltetik a valenciai motorpályát egész évben, évi 50 hetes kihasználtsággal, a társaságé a Moto GP rendezési joga, és tulajdonos abban a cégben, amelyik a valenciai Formula 1-es futamot szervezi, így ebben is rendelkezik tapasztalattal. A Dornával (a Moto GP jogok tulajdonosa) együttműködésben több új futam létrehozásán dolgoznak Brazíliában, Marokkóban és Görögországban. A cég felel a pálya szakmai koncepciójáért, a tervezésért, és felügyeli a projektmenedzsmentet.



A WCM 50%-os tulajdonosa Vicente Cotino Escriva, a Sedesa, a Pontia Capital és több más, jelentős spanyol vállalat tulajdonosa. Befektetései az építőiparban, az ingatlanfejlesztés területén, a koncessziós jogok kezelésében, illetve a megújuló energiaiparban jelentősek, főleg Spanyolországban, Közép-kelet Európában és Dél-Amerikában.
Jorge Martinez Aspar 45%-ban tulajdonosa a WCM-nek, négyszeres motoros világbajnok, az egyik élcsapat, az Aspar Team alapítója és tulajdonosa.

A WCM ügyvezetője és 5%-os tulajdonosa Facundo Garcia de la Cuadra, korábban ő is sikeres motorversenyző, 1993 óta foglalkozik autó és motorversenyek rendezésével.

4) Félrevezető az ingatlanadó eltörlése miatt kieső 50 Mrd-al való összevetés, hiszen az az idei költségvetésben jelentkező negatívum, míg a 35 Mrd-ból 20-at a Magyar Államnak 10 év alatt kell kifizetni, idén 1,4 Mrd-ot. A fennmaradó 15, 3 Mrd pedig kemény piaci feltételekkel felvehető hitel, amelynek fedezete többek között a megépült pálya, és amely visszafizetésre kerül.





2010-03-19 10:37:33

Ekkora blamázst, két év alatt képtelenek képtelenek összehozni a futamot. Már törölték is a versenynaptárból a magyar futamot!

2010-03-17 22:03:52

Hát ezt is jól megkavarták, csűrik csavarják, amolyan Magyar módra. Lessz ebből valami ??? Pedig nagyon jó lenne, nagyon.

2010-03-03 08:22:50

Nem beszélni kell róla, hanem csinálni!
Nem lesz belőle semmi, ha még többen akarnak segíteni az ügyön.

2010-03-02 19:36:28

Tegnap (03.01.) este a HírTV-n is erről volt egy beszélgetés, de csak a végére kapcsoltam oda. Nagy vonalakban ugyanerről beszélt az illetékes.

2010-03-02 19:23:40

azok nemmi lennénk tudjátok dögöljön meg a szomszéd lova is ha már az enyém meg döglött

2010-03-02 08:27:40

A jóféle Magyar szarkavarás! Hogy nem lehet valamiben is összefogni egy kicsit?

2010-03-02 08:18:30

meg a magyar nézőközönség is

2010-03-01 20:55:19

nagyon remélem lesz futam, megérdemelné a magyar motorsport

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Motor-Presse Online: PC GURU / CHIP Online / Download CHIP.eu / Műszaki Magazin Online / GEO Magazin / Motor-Presse Budapest

Legnépszerűbb motorok: Aprilia RS 50 Yamaha Vmax 2009- Yamaha XT 660 Z Ténéré Honda CBR 125 R Kawasaki Ninja 250 R Aprilia RS 125 Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda VTX 1800 Honda XL700V Transalp Kawasaki KLR650 / R Aprilia SR 50 LC - 1997 Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Moto Guzzi V7 Classic 2008 Suzuki Intruder C 1800 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Yamaha YZF-R1 2009 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Suzuki SV650 2003- Honda CBF500 Yamaha YZF-R125 Yamaha SR125 1997- Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki DL650 V-Strom Honda VTR250 2009 Suzuki B-King Honda CB 1000 R Honda CBF125 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 Yamaha XV535 Virago Suzuki GSR 600 BMW F800GS 2008 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Honda CBR600RR 2005-2006 Honda VFR 800 2003- Harley-Davidson XR 1200 2008 Aprilia SMV 750 Dorsoduro Kawasaki ER-6n Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R600 2006-2007 KTM 990 Supermoto T 2009 Honda CB600F Hornet 2005- Husqvarna SM 450R (SM510R) Yamaha BT1100 Bulldog Yamaha XJ6 2009 Suzuki Intruder M1500 2009 Aprilia Sportcity One 50 Triumph Daytona 675 Kawasaki ZX-6R 2009 Suzuki GSF1250/S Bandit 2007-