hirdetés
2010-12-14 12:04:14 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Az Országos Választási Bizottság szombati ülésén egyhangúan hitelesítette a Bende Tibor – a Totalcar.hu ügyvezető igazgatója – által benyújtott népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét, így ha nem érkezik jogorvoslat, az aláírásgyűjtés rövidesen meg is kezdődhet.

hirdetés
Az aláírásokkal támogatható kezdeményezés így szól: „Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a törvények olyan módosítását, hogy a 125 köbcentiméter hengerűrtartalmat és a 11 kilowattos teljesítményt meg nem haladó hajtómotorral ellátott motorkerékpár - megfelelő közlekedési jártasság esetén - "B" kategóriára érvényes vezetői engedéllyel is vezethető legyen.” A népi kezdeményezés akkor lesz eredményes, ha sikerül 50 ezer érvényes aláírást összegyűjteni. Ekkor az Országgyűlésnek napirendjére kell tűznie a kérdés tárgyalását, ám ez nem kötelezi arra, hogy a megfogalmazott szándéknak megfelelő döntést hozzon.

Ha a parlament a kezdeményezők szándékának megfelelően módosítja a törvényeket, lehetővé válik, hogy a személygépkocsikra érvényes B kategóriás jogosítvánnyal már nemcsak 50 köbcentiméter alatti motorokat lehessen vezetni, hanem (kiegészítő oktatás után) akár a 125 köbcentimétereseket is.

A MOTORREVÜ szerkesztősége nevében kérjük támogassa Ön is a kezdeményezést, hogy a buszsáv használthoz hasonlóan ez a kísérlet is sikerrel záródjon.

Címkék:  aláírásgyűjtés , b-s jogosítvánnyal százhuszonötöst




2010-12-24 14:36:25

különben is benzinnel megy

2010-12-24 14:33:55

hát kelleni kell csak szar a rendszer

2010-12-24 11:55:17

Nahát, mikről maradok én le, hétvégén ezek szerint nem kell jogosítvány?

Amúgy értem én, mit akartál mondani, de nem tudtam kihagyni

2010-12-24 11:21:45

nekem már most is van egy mz ts 250/ 1 es motorom 1984 ben ment utoljára 1 óra alatt beindítottam azóta semmi baja sincs megy mint az álom egy kis odafigyelés kell és olyan mintha egy vadonatúj motorod lenne mivel nincs rá jogsim csak hétvégén használom de attól függetlenül megszívatom rárúgok és már megy is

2010-12-22 21:01:12

Egy MZ-t csak egyszer kell igazán jól megszerelni, utána pedig gondosan ápolni a kis lelkét és aztán örökké szolgálni fog!
Ez személyes tapasztalat.

2010-12-22 20:50:41

Ha szeretsz szerelgetni, biztos örömödet leled benne

2010-12-22 18:43:09

igazad van ez tényleg értelmes és jó ha behozzák értesítsetek egyből lecserélem a robogót
egy mz etz re

2010-12-18 20:55:38

ha ilyen arány lesz a parlamentben is akkor ezt meg szavazzák
néha nem árt ha értelmes dolgokat is átveszünk a nyugattól, nem csak a szigorításokat

2010-12-17 23:26:43

Én teljes mértékben elfogadom ezt a verziót is, lehet hogy túl szigorú vagy konzervatív vagy mittudom én milyen vagyok, de nekem nem tetszik a dolog. De mindenki csináljon amit csak akar, az ő dolga. Tényleg tiszteletben tartom, hogy segíteni/jobbítani akarnak a dolgokon, de néha nem értek egyet bizonyos dolgokkal. Csak a véleményemm írtam le, nekem mindegy.

2010-12-17 23:13:47

Szilárd!
Kerékpározni tényleg sokan szeretnek és tényleg nem megy mindenki Redbull Rampage-re. Közlekedni gyorsan/hatékonyan is sokan szeretnének és mégsem fognak a MotoGP-ben kikötni és nem fogják Rossinak hinni magukat az úton. Én támogatom. Szerinted miért közlekednek sokan egy 50-essel kamikáze módon? Mert minden egyes gázelvétel komoly lendületvesztést okoz, ahonnét újra felgyorsulni nem egyszerű. Egy 125-ös többleterejével ez a probléma megszűnik, lecsökken. Támogatom, támogatom! És ne izgulj, nem fog mind a 3millió gépkocsi tulajdonos kétkerekű rakétára pattanni.

2010-12-17 21:54:05


Szilárd!
Nyilván aki motorozni szeretne, az majd tovább is lép, ha kinövi a 125-öt. De sokan közlekedni szeretnének, mert az autót elővenni luxus, viszont a jelenlegi 50-es meg kevés.
Nem akar 70-es hengert húzni egyik robogóra sem, mert a tuning igen drága, viszont ezzel a jogszabállyal - ami 2006 óta EU-s irányelv is! - teret engednek nekik.
Csak egy példa: egy Kymco Super 8 50cc 4T ára 380 ezer forint. 3,5LE-s motorja van. Ugyanez 125cc-s kiszerelésben 8,8LE-s erőforrással 459 ezer forint.
Ha választanod kéne, Te melyikre ülnél rá egy nagyvárosban?
Mennyivel nő meg a kockázata annak, hogy a +5LE többlettől igazi " streetfighter " lesz egy meglett 50-es úrból?
Nem kell kisarkítani a dolgokat, egyszerűsíteni kell. Én hiszek abban, hogy ha lehetősége lesz mindenkinek -aki akar persze, mert ettől még nem fog motorozni mindenki - az most megveszi a nagyobb gépet, mert a 60ezer forint nem sok, ennyit megér az élete és a biztonsága.

2010-12-17 21:18:30

Ha motorozni akar valaki, akkor csináljon megfelelő jogosítványt hozzá. Mindenki szeret kerékpározni, de mégse megy egy egy Redbull Rampage-re versenyzőnek.

Nem irigység ez, igaz korlátlan jogsim van és 600-asom, de azért az eszemet a helyén tartom és használom. Másnak is ezt kellene. Ez nem fejlődés, szerintem nem. Bocs, én ezt így gondolom, ízlések és pofonok.

2010-12-17 20:30:40

Srácok!
Amikor a baleseti statisztikák mögé bújva próbáljátok megfékezni a fejlődést, akkor ugye arra is gondoltok, mikor Ti, akik korlátlan A-s jogosítvánnyal egykerekeztek az Andrássy úton, stoppiztok minden lámpánál és az autópályán cikáztok a kocsik között 220 felett, ahol észre sem veszitek és elhagyjátok ezt az árnyékvilágot!
Ne röhögtessétek már ki magatokat, egy 125-ös váltós Hyosung a maga V2-es blokkjával és 15LE-s teljesítményével tud 110km/h-t. A gyorsulása meg gondolom nem múlja felül az Borsay Szabi dragját..., akkor miről beszélünk?
Nevetséges kifogások vagy csak szimplán irigység? Kár ezért, így soha nem jutunk előre.


2010-12-16 21:43:00

Én ezt ellenzem, ellenzem.!!!!!!!!! Azért egy dolog sima robogot vezetni és egy másik egy váltos nagyobb motort. Szerintem csak növelni fogják a motoros rossz statisztikát. minden autos felül majd egyre és azt hiszi hogy megy neki a motorzás pár kör után, csak majd elfelejtik, hogy nem 4 keréken utaznak, hanem kettön. ELLENZEM, ELLENZEM, akkor legalább valamilyen oktatásban legyen részük. KÖTELEZŐEN!!!!!

2010-12-16 13:29:42

Dive! A 11lóerő és a 11 kw nem egyenlő egymással. Igaz, itt még az eltérés nem nagy.

2010-12-15 19:09:04

jmezo
Nagyon szivesen segítek ha lehet! Majd a motorkiállításon leisszuk a dolgot...

2010-12-15 18:46:14

Aláírjuk!

Mondjuk én már nem esek ebbe bele mert van A B-m de kapják meg az autósok a 125öst!

Azért egy 11 lovas motor nem egy gyilkos fajta viszont jobban felveszi a forgalom ritmusát városban és ez lenne a lényeg. Sőt hétvégi kirándulásra is alkalmas. Aki meg hülye az meg tud halni 50 köbcentivel is.

2010-12-15 18:17:09

ha vidéken is alálehet írni én aláfogom
jó dolognak tartom nagyon
amúgy meg én 16 éves vagyok 3 éve motorozok 350 ccm és 250 ccm motorral moped jogsim van és nincs probléma, aki olyan elesik robogóval is a 125ös nem sokkal erősebb az 50es-nél

2010-12-14 21:40:13

dragboyz

Előre is köszönet érte. Ha élhetünk, élünk a felajánlásoddal.

2010-12-14 21:38:37

freazernek

Utánajárunk, hogyan lehet jogilag helyes, támadhatatlan módon gyűjteni és azonnal közzétesszük, amint tudjuk.

2010-12-14 20:57:40

Uraim!
Az első lépés már megvan, az OVB elfogadta az indítványt, tehát lehet kezdeni az aláírásgyűjtést.
Viszont úgy gondolom, hogy ehhez most már ki kellene rukkolni a konkrét tervvel, hogy miként is gondolták a javaslatot beterjesztő TC-s srácok a kivitelezés technikai részleteit.
Pl. milyen kritériumokkal ülhetne fel egy 125-ös, 15LE-nél nem erősebb ( jelenlegi A1 kat. ) gépre a delikvens? Mit takar az átképzés? Mennyi ennek a költsége? Lehetne-e utast szállítani?

Mert csak tiszta képet alkotva tudja az állampolgár eldönteni, hogy támogassa-e a javaslatot, vagy hagyja a francba az egészet.
Részemről a témának már nincs jelentősége, mert van A és B kategóriás engedélyem is immáron 24 éve, de ha igen drága lesz az " átképzés", akkor ezzel sokakat el is riasztanak a támogatástól.

Szóval, elő a farbával srácok!

2010-12-14 19:25:38

Az lehet. A vicc annyi, hogy amit oktatás címén nyújtanak, illetve kötelezővé tesznek a jogsi megszerzéséhez, az egy kalapsz...r. Ezt is reformálni kéne, de nagyon gyorsan.

2010-12-14 19:17:44

az nem baj szerintem ha nem vihet utast, de a plusz oktatás szerintem csak pénz lehúzás lenne. meg tuti nem sok különbség lenne árban egy rendes jogsihoz képest

2010-12-14 18:51:09

A megfelelő jártasság mit takar? X év B-s jogsi megléte? Megint a már felmerült kérdéseim, utas szállítására milyen kikötések lennének? A kiegészítő oktatás ok, csak ne legyen horribilis az összeg. Talán elindulhat valami változás.
Nem lenne hülyeség. Csináljuk meg!

2010-12-14 18:50:12

Hogy lehet aláírni?
Ha kell én a cégnél kirakom hirdetőtáblára, majd postán elküldöm a dolgot!

2010-12-14 18:16:31

ha vidéken is alálehet írni én aláfogom
jó dolognak tartom nagyon

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár