250 Doki - téli tárolás - Motorrevü
hirdetés
Bookmark and Share

szia ! téli tároláskor elöl-hátul megemeljem motoremelővel ? állítólag elöl ha a levegőben van a kerék akkor a szimeringek előbb tönkre mennek a telóban ? 2008-as sv650s-emen viszonylag könnyedén felüt az első teló, teendő ennek kiküszöbölésére ? téli tárolásra javaslatokat, tippeket is ha kérhetnék . válaszod köszönöm.


Szia !

Azt hiszem, hogy ezt a téli tárolást már már sokan hajlamosak túlmisztifikálni. Nem tartod furcsának hogy majdnem mindenki csak a motor elejéről próbál gondoskodni !? Pedig a hátuljában is van csillapító egység. Visszatérve a motor elejére, kétféle képen emelhetjük meg. Vagy a villaszárak aljánál ( ekkor a villák pont úgy állnak majd mint ha a motor keréken állna), vagy az alsó villahídnál ( ekkor a villaszárak lógnak és rajtuk lóg a kerék meg a féknyergek) Akár így, akár úgy emeljük meg a motort, azt azért nem hisszük el ugye ? hogy a felemelés módjától tönkre menne a szimering Ha valamitől tönkre mehet a szimering az a mozdulatlanságból eredő kiszáradás, és a feltapadásból való kimozdulásnál a tömítő élek sérülhetnek. Összefoglalva, ha motor elejét a villaszárak aljánál emeljük meg (ezzel a gumit kíméljük) és néhány naponta a villaszárakat megrugóztatjuk (ezzel a feltapadást kerüljük el) akkor megtettünk mindent az állagmegóvás érdekében. Ez persze a sokak által mostohaként kezelt hátsó egységre is érvényes.
A már sokat hallott teletankos leállás valóban jó. Az akkumlátort is védeni kell. Ehhez kapható a boltokban az úgynevezett akkuőr
És végül ha van lehetőség, nem árt a motort időnként beindítani, megmelegíteni.
Jó pihenést az SV - nek.

Üdv Lázár Tibor a Motordoki - szervizszám élőben 06 20 2556100
2008-12-09 08:29:19

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Téma*
E-mail*
Kérdés*
Kategória*

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár