hirdetés
2010-04-22 , Írta: BMW, Képek: BMW
Bookmark and Share

A BMW 1923-ban jelentette meg első sajtóhirdetését, amely az R 32-es modellt népszerűsítette.

Az egész oldalas, képpel illusztrált reklámok akkoriban még kevésbé voltak jellemzőek, mint napjainkban, így jelentős figyelmet generáltak az olvasók körében.

nem publikus galéria BMW reklamok

A modell népszerűsítésére a következő években nagyméretű plakátokat is fölhasználtak, amelyeket ekkoriban még plakátművészek terveztek mindössze néhány szín fölhasználásával.

nem publikus galéria BMW reklamok

A 30-as évek elején a filmek minősége és a fényképezőgép technológia is jelentős fejlődésen ment keresztül, amely lehetővé tette a motorok fényképezését menet közben, így egyre több fekete-fehér BMW reklámot láthattak az olvasók.

Az évtized második felére számtalan németországi és külföldi versenyen diadalmaskodtak a BMW motorkerékpárokkal versenyző pilóták, így a hirdetések is gyakran helyezték a középpontba a kétkerekűek nagy sebességét.

 nem publikus galéria BMW reklamok

Az ebben az időben megerősödött náci rezsim azonban a politikai propaganda céljaira kezdte használni az országban működő sikeres vállalatokat. Ez alól Németország egyetlen sikeres autó- és motorgyártó vállalata sem volt kivétel, így a BMW-nek is követnie kellett az állami parancsokat, ami a hirdetések stílusán is éreztette hatását.

A II. Világháború végét követően megkezdődött az ország gazdasági fellendülése, így a BMW ismét koncentrálhatott a sportsikerek elérésére, amelyeket az ebben időben gyártott reklámok is bemutattak, büszkén hirdetve, hogy a népszerű R 68, Németország leggyorsabb, és legnagyobb teljesítményű sorozatgyártású motorkerékpárja.

nem publikus galéria BMW reklamok

A 60-as évek eleji BMW hirdetéseken némi humor is fölfedezhető, nem csak a témák, de a főcímek tekintetében is. A hirdetés kötetlenebb stílusban, egy BMW rendőrmotoron keresztül mutatja be a modellek teljesítményét. „Vigyázat! Sose próbáljon elmenekülni a felsorolt országok motoros rendőrei elől, mivel BMW-t használnak!” – írja a címsor.

nem publikus galéria BMW reklamok


Kíváncsi a folytatásra? Lapozzon!

Címkék:  reklám , bmw



gigerpaul
2010-11-24 15:43:16

én csak azt sajnálom hogy a pannónia nem lett ilyen sikeres.

freazer
2010-04-24 14:02:11

hátigen a BMW motorok az maga a 20. század történelme illetve annak egy része

FeR1
2010-04-23 07:16:54

Biztos nagyszerű érzés egy régi BMWvel vágtatni. Csupán arra akartam rávilágítani, hogy milyen jó kis BMW-s reklám a BMWtől. Más gyártók is csinálhatnának ilyen összeállítást. Vagy lehet, hogy nem is nekik kéne?

dragboyz86
2010-04-22 21:07:38

Találkozókon ha látok egy öreg BMW-t mindíg valami más jut eszembe róla, mint, hogy motor. Nem is tudom, mi is.. de talán inkább tisztelet, és csodálat a fanatikus gazdája munkájáért!
Rendkívüli érzés lehet egy ilyet vezetni!

freazer
2010-04-22 20:32:23

ezzel mit akarsz mondani FeR1??
nagyapám is egy BMW-vel motorozta végig a világhábórú rá eső részét

FeR1
2010-04-22 19:12:01

Jó összeállítás, köszönjük BMW! Vajon kit takar a BMW felhasználónév?...sehogy sem tudok rájönni

hangszoro
2010-04-22 13:40:49

Érdekesek az ilyen régi képek, hirdetések, szeretem őket nézegetni, köszönöm.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

hirdetés
Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Suzuki DL650 V-Strom Aprilia SR 50 LC - 1997 Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Suzuki SV650 2003- Yamaha TDM850 1996- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda CBF 600 S 2008- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Kawasaki Ninja 250 R Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Kawasaki ZX-10R Suzuki GSX-R600 2006-2007 BMW R 1200 GS 2010 Honda VTX 1800 Triumph Tiger 1050 BMW S 1000 RR 2010 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 Honda Hornet 600 Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki Intruder C 1800 R Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha SR125 1997- Yamaha XJ6 2009 Suzuki B-King Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki GSR750
És ezt olvasta már?Bezár