Yamaha XSR900

Egyszerre hozni a klasszikus versenymotor és a kifinomult, modern naked bike vonalat, nem könnyű feladat. A Yamaha nagy szerencséje, hogy betonbiztos alapokról futhatott neki a kísérletnek.





A nagy vízen túl él egy motoros, akit igen beszédesen csak „King” Kenny Robertsnek hívnak. A 60-as éveiben járó úriember aktív korában többek között azzal szerzett magának óriási hírnevet, hogy 1978-ban salakmotoros karrierjét megszakítva átugrott az öreg kontinensre, ahol abszolút újoncként mindenkit, még az akkor már kétszeres világbajnokként ünnepelt Barry Sheene-t is lenyomta a MotoGP-ben.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha XSR900 (2016)
Kattintson a képre a galériához!


Hihetetlen sikerét többek között annak köszönhette, hogy odahaza gyári yamahásként folyamatosan kőkemény harcot vívott a Harley-kkal a poros oválpályákon, így aztán nem ijedt meg, ha a maiakhoz képest jóval gyengébb képességű gumik meg-megcsúsztak a bestiális erejű, 500-as kétüteműek alatt.

 

Leghasznosabb tapasztalatait talán akkor szerezhette, amikor a salakversenyek ádáz harcában a japán gyártó úgy próbált meg felülkerekedni riválisain, hogy az addigi kéthengeres konstrukciót négyhengeresre cserélte. Az elődeinél jó másfélszer combosabb TZ750-es 125 lóerőt préselt ki magából, ami olyan bődületesen soknak számított, hogy állítólag még Kenny is azt mondta: „Nem fizetnek annyit, hogy ráüljek.” Aztán később ráült, és persze nyert is.

 

Nos, ez volt az a fenevad, amely megihlette korunk egyik legismertebb motorépítőjét, Roland Sandst, akit arra kértek fel, hogy a még mindig frissnek számító MT-09-est alapul véve készítse el a Yamaha modern-retró családjának következő tagját. A mindössze néhány hónap alatt összerakott tanulmány enyhén szólva is párját ritkítóra sikeredett, és csak néhány sallang, mint például a tükrök, a fényszórók és az irányjelzők választották el attól, hogy utcára is eladható legyen. Így aztán a tavalyi EICMA szalonra különösebb erőlködés nélkül összeállt a végleges verzió, melyet a korábban bemutatott XSR700-as mintájára XSR900-ra kereszteltek.

 

Festék, ami ápol és eltakar

 

A végeredmény külsőleg szinte tökéletes. Három-négy lépés távolságból megdöbbentően jól hozza a kívánt klasszikus stílust, amihez igen ügyes cselek kellettek, hiszen nehéz úgy megidézni a 4 évtizeddel ezelőtti érát, hogy közben egy rakás előírásnak (Euro4, blokkolásgátló stb.) is meg kell felelni. Így aztán az élénk fényezésű tank alatt szó szerint mindent, még a blokkot teherviselő elemként integráló alumíniumvázat is szénfeketére fújták. Második lépésként pedig a kábeleket igazgatták addig, amíg már tényleg csak néhány kósza darab maradt látható. Egyedül a váznyaktól mindkét oldalt durván arasznyira felszerelt elektronikai dobozoknál nem sikerült tökéletesre a varázslat. A nagyobbfajta gyufás skatulyákra emlékeztető egységek sajnos feketeségük ellenére is könnyen szemet szúrnak, és ha az ember egyszer észrevette őket, akkor onnantól mindig megakad rajtuk a tekintete.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha XSR900 (2016)

 

A térdeknél kiképzett tankhorpasztások ugyanakkor művészi szépséggel folynak egybe a café racereket idéző, vékony nyereggel, ami úgy kölcsönöz igen maszkulin megjelenést, hogy közben mégis karcsú, amikor ráülünk. Apró keserűség, hogy a kemény tömés és a határozott él kombinációja az alacsonyabbak belső combját vágja, cserébe viszont még az ő lábuk is könnyen leér a lámpáknál.

 

Az ügyes és ötletes részletek közül toronymagasan emelkedik ki a mozdonyszerű fényszóró és az azt tartó két vaskos konzol, amiknek három-három furata visszaköszön a váznyúlványon is, ezzel egységbe foglalva az egész koncepciót.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha XSR900 (2016)

 

A különleges megjelenésre pedig még rátesz egy lapáttal, hogy a tesztmotor az úgynevezett jubileumi széria tagja. A Yamaha ugyanis éppen tavaly ünnepelte megalapításának 60. évfordulóját (1955. július 1.), melynek apropóján több modellből (mások mellett az R1-ből, az R6-ból és a Super Ténéréből) is kapható 60th Anniversary változat. Ezek festése a 70-es és 80-as években futott verseny-Yamahákét követi.

 

###

 

Legalább kétarcú

 

A katalógusadatokat böngészve 4 kg többletet találunk az MT-hez képest, amin látatlanban akár fanyaloghatnánk is, mondván, hogy a nagy retrósítással elrontják az amúgy kiváló motort, de a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem így van. Igaz, hogy minimálisan nehezebb, de ez a legkevésbé sem érződik. Az viszont annál inkább, hogy ebben az átdolgozott háromhengeresben olyan tűz lakozik, amit kevés más blokk mondhat el magáról. Ha akarjuk, szelíd, mint a legkezesebb kisbárány, de különösebb bűvészkedés nélkül előcsalható egy olyan kegyetlen oldala, hogy az első teligázos kigyorsításoknál még a tapasztaltabbak szemöldöke is felkúszik a homlokuk közepére.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha XSR900 (2016)

 

Az élvezetek kulcsa a módválasztó. A kormányon található kapcsolóval Standard, A és B állások között lépkedhetünk, melyek közül az első nem igényel magyarázatot, a B-t ajánlanánk rossz útra és esős időre, az A pedig… na, ahhoz fel kell kötni a nadrágot. Kiválasztásával megkapjuk a maximális teljesítményt, a legérzékenyebb gázreakcióval, amihez már csak hozzá kell redukálni az ugyancsak több fokozatban állítható (illetve, akár ki is kapcsolható) kipörgésgátlót, és tényleg megszületik a nehezen betörhető vadló, ami karakterét tekintve egészen hihetően utánozza a korai versenymotorokat. Ebben az összeállításban valóban nincs kiszűrve az emberi hülyeség, és ha valaki nem tiszteli kellőképpen a motort, könnyen bajba is kerülhet.

 

Kezdésnek tehát érdemesebb inkább a Standard mód és a 2-es fokozatú traction controllt beállítani, majd némi összeszokás után jöhet az 1-es, és csak jó pár közös kilométer elteltével ajánljuk az A üzembe váltást.

 

Szerencsére az üléspozíció abszolút partner mindenben, amiről az XSR szól. Pont annyira dönti előre a felsőtestet, hogy már megjöjjön a sportos érzés, de még ne kelljen derékból vagy csuklóból tartani magunkat. Közben pedig a széles kormánnyal és az ugyancsak újdonságnak számító csúszó/rásegítő kuplunggal gyerekjáték a manőverezés.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha XSR900 (2016)

 

Ugyancsak a versenymotoros életérzés biztos alappillérei a közel 300-as féktárcsák és a vaskos villákból összerakott felfüggesztés. Utóbbiakat ráadásul át is tervezték, így most már elöl állítható nyomófokozat, hátul oda-vissza hangolási lehetőség segíti az éppen kívánt setup megvalósítását.

 

Drága, de mégsem

 

Az XSR900 egyértelműen azt a talán nem is szűk vásárlói réteget célozza, amelynek tagjainál legalább annyira fontos a megjelenés, mint a mindent felülmúló teljesítmény. A vételára közel 3,5 millió, ami jó 600 ezerrel több az MT-nél, de még így messze elmarad a két legfőbb konkurenstől, a Triumph Speed Triple S-től és a BMW R nineT-től. Előbbi 4,3, utóbbi majdnem 5 gurigába kerül. Így tehát a kérdésre csakis igen lehet a válasz. A hab a tortán pedig, hogy az évfordulós fényezés nem kerül pluszpénzbe.