Yamaha WR250F

A visszafogott évek után a Yamaha a mostani szezonra nagymértékben felújította a WR250F-et. A motokrossz modell alapjain egy műszakilag avantgárd sportenduró született, amelyet a Motorrad munkatársai már ki is próbálhattak egy kisebb túrán.





A Yamaha sportenduróinak fejlesztése hosszú évekig egyértelmű hierarchiát követett: a motokrosszgépeken végrehajtott változtatások (YZ rövidítés) általában egy szezonnal később jelentek meg az endurómodelleken (WR). Időközben a megújulási ciklusok hosszabbak lettek, így például a WR450F máig nem kaphatta meg a már 2010-ben bemutatott YZ450F erőforrását. Ugyanakkor kistestvérére, a WR250F-re jobban odafigyeltek: az új bébienduró műszaki alapjait ugyanis a 2014-es szezonra teljesen átalakított negyedliteres krosszgép, az YZ250F adja.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha WR250F villámteszt

5 kép a galériában

 

Testvérének szokatlan műszaki koncepciójával az új WR egyértelműen kitűnik a sportendurók tömegéből. Hengere a függőlegestől számítva 6,2 fokban dől hátrafelé, ezzel igyekszik a súlyt és mindenekelőtt a két vezérműtengely forgó tömegét közelebb vinni a motor tömegközéppontjához. A fordított hengerfejre (szívás elöl, kipufogás hátul) sincs példa az offroadmodellek között. A kormánynyak mögött elhelyezett levegőszűrőtől a befecskendezésig vezető egyenes vonalú szívócsatornától nagyobb teljesítményt várnak, a hosszú, a henger körül vezetett kipufogókönyök feladata a nyomaték növelése az alsó fordulatszám-tartományban.

 

Lenyűgöző, hogy a japánok mennyit fáradoznak azon, hogy a krosszgépet endurós bevetésekre is alkalmassá tegyék. A szemközti oldalon látható lista a hagyományos módosítások mellett – 18 colos hátsó kerék, csendesebb hangtompító és hűtőventilátor – tartalmazza a szélesen fokozott hatfokozatú váltót (YZ250F: öt fokozat), a megerősített kuplungot és az önindítóhoz módosított motorblokkot is.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha WR250F villámteszt

Ridegtartás: vajon a szinte teljesen szabadon lévő elektronika túléli az iszappakolásokat és a gőzborotvát? A Yamaha szerint igen

 

Gombnyomás tehát, egyes és indulás. A hangtompító visszafogott hangját hamar túlszárnyalja a szívótorok szörcsögése, a piacot jól ismerőket az egykori Husaberg-típusok hangjára emlékezteti. Az ergonómia is stimmel. Az új generáció első YZ modelljeinél a motor eleje még nagyon nagy volt az airbox miatt – most karcsúbb lett, és csak jelentéktelen mértékben szélesebb, mint a hagyományos koncepciók esetében. Az összesen négyféle helyzetbe állítható kormánynak köszönhetően minden pilóta megtalálja a neki megfelelő helyzetet. A magasabb termetűeknek a legelső pozíció elegendő mozgásszabadságot ad, így szűk kanyarokban nyomást tudnak gyakorolni az első kerékre.

 

 

Amire a 250-esnek valójában nincs is szüksége. Hiszen ahogy azt a Yamaha offroadgépeinél hagyományosan megszoktuk, a motor eleje szabályszerűen beleharap a talajba, így a WR könnyedén forgolódik a szűk íveken. Ami elsősorban a még nem igazán kijárt, szűkre tűzött pályán jelent egyértelmű előnyt. Annál is inkább, hiszen az erőforrás is rendkívül fürge. Egy apró mozdulat a – keményebb rugók ellenére – még mindig könnyen járó kuplungkaron, és a WR fürgén végigszalad a fordulatszám-tartományon. A géposztályban szokásos 36 lóerős csúcsteljesítményt könnyen kinézzük a hajtóműből, éppúgy, mint a hivatalos adatok szerint rekordgyanús maximális fordulatszámot – 13 500/min (KTM: 12 800/min). Hiszen bár 53,6 milliméteres lökete hosszabb, mint az osztrák modellé (52,3 mm), a szokatlan felépítésű egyhengeres lényege egyértelműen a magas fordulat. Pörgessük csak nyugodtan, a rövid köztes egyeneseken akár a leszabályzóba is beleszaladhatunk, ezzel gyorsulnak igazán a köridők.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha WR250F villámteszt

Szokatlan: a megfordított hengerfej miatt a levegőszűrő a motor elejébe került

 

Annál is inkább, hiszen a futóművet is nagy sebességre alakították ki. Az eddigi WR-generációk hangsúlyozottan lágyabb rugózóelemeivel ellentétben a mostani monoshock és a villa is feszes, bőséges progresszióval nagy adag tartalékot kínál. Az érem másik oldalát a WR pilótája a köves ösvényeken tapasztalhatja meg. Ott ugyanis mindenekelőtt a hagyományosan villaszáranként egyetlen rugóval ellátott Kayaba-SSS villa a kis egyenetlenségeket nem igazán tudja kiszűrni. Furcsa ugyanakkor, hogy az YZ modellekben ugyanez a villa tökéletesen működik. Eszerint elképzelhető, hogy csak hosszabb bejáratásra van szüksége ahhoz, hogy az enduróban is megfelelően érzékennyé váljon. A központi rugóstag simábban viselkedik. Hossza tíz milliméterrel nagyobb, ezzel igyekeznek kompenzálni, hogy az enduróban nagyobb mértékben összeül. Az ugyanakkor tény, hogy a WR-rel nem sikerül olyan könnyen, egy rövid gázlökettel tehermentesíteni a motort a keresztbordákon, és ezzel egy nyomba ugrani vele, mint néhány konkurens modellel.

 

Motorok Tesztek galériája Yamaha WR250F villámteszt

Tíz milliméterrel hosszabb rugóstag kompenzálja az endurós hangolás miatti nagyobb statikus berugózást

 

Kivéve, ha kicsit rásegítünk a kis fordulaton mutatott nyomatékra a gyári extra alkatrészként kínált Akrapovic hangtompítóval. Ezzel az egyhengeres érezhetően spontánabban indul, és még jobban kiemeli a 250-es amúgy is sportos karakterét. A kék-fehér villámgép márciusban kerül a kereskedőkhöz.

 


Eltérések a krosszgéptől

Motor:

  • Önindító és berúgókar (YZ250F: csak berúgókar)
  • A motorolaj mennyiségét 1,1 literre növelték (YZ250F: 0,9 liter)
  • A generátor a WR450F-ből származik
  • A motorblokk méretét bal oldalon megnövelték a generátor számára
  • Hatfokozatú váltó (YZ250F: öt fokozat)
  • A kuplung a módosított dörzstárcsáknak és a keményebb rugóknak köszönhetően tartósabb
  • Hűtőventilátor

Futómű:

  • 18 colos hátsó kerék
  • A rugóstag 10 milliméterrel hosszabb, a rugóút 318 mm-re nőtt (YZ250F: 315 mm)

Egyéb:

  • Csendesebb hangtompító
  • Gyári kartervédő