Szerencsére akadt megvesztegethető ember

Egy Porsche már örökre a sivatag rabja. Dakaros roncsok az út mentén. Nincs kit megvesztegetni, de aztán azért akad egy vámos. Az assistance csapat tudósítása folytatódik a Budapest-Bamakóról.





2013. február 1. – Smara-Dakhla 762 km

Biztonsági okokból a verseny rendezői a mai etapot lerövidítik. Csak érintőpontokat kellett teljesíteni a versenyzőknek. Jano laayonei gumiszerelése füstbe ment terv, inkább még egy etapot kicsavar a megviselt gumiból. Erdős Tamás DRZ-je, már tegnap este elkezdett rakoncátlankodni. Mousse problémák léptek fel, ütött a hátsó kerék. Boujdour elött büdös gumiszagú csíkot húzott maga után, így a városban megérett a kerékcsere. Egyik helyi „Michelin” gumiszerviz előtt került sor a műtétre.

 

Budapest-Bamako gumicsere

Helyieket régi rossz tapasztalatokból okulva kihagytuk a projektből. Külsőt leszedve összeolvadt gumicafatok kerültek elő. Kapott egy belsőt a kerék. Csere után a srácok Boujdour alatt rátértek egy ritkán járt pisztre, de navigációs problémák miatt inkább visszajöttek az aszfaltra. Az így felszabadult idő miatt dobták az esti fürdőzős szállást a dakhlai lagunában és tovább motoroztak a határ felé. Az utolsó benzinkúton lévő hotelben szálltak meg. A motoros asszisztencia legénysége lecsorgott a határig és az aszfaltra feldobott sátrakban éjszakáztak.

 

Aszott gumidarabok maradtak a mousse-ból

 

Jano a hivatalos szálláson maradt, a Hondások végképp elvesztek a szemünk elől. Apró hírek vannak róluk: fáradság miatt inkább Dakhlában aludtak, az egyik motornak olajfogyasztási problémái vannak és állítólag nem kapnak hozzá kenőanyagot – tehát komoly gond nincs velük.

2012. február 2. – Dakhla – Boulanoar 500 km

Személyes élménnyel had kezdjem. A 42. születésnapomat a Marokkó-Mauritán határon töltöttem. Isten éltessen engem!

 

tankolás a sivatagban

 

De ne rohanjunk ennyire előre, csak szép sorjában. Reggel a határon érte az assistance legénységét. Az unalmas semmittevést az óra nézegetésével töltjük. Andrisék kilenckor hívnak, hogy indulnak a 60 km-re lévő szállásról. Tízig, a határ nyitásáig ideérnek. Harminc perc múlva megint csörögnek, hogy a Sulyok István DRZ-jén kapitulált a mousse, és rögtön a külsőt is romlásba taszította. Még szerencse, hogy pont az a kerék van bekészítve a kocsiba, így nem kell a trélerről való lekötözéssel bajlódni. Fordulás a határon és robogunk a srácok felé.

 

Budapest-Bamako: gyors gumicsere az útszélen

 

Pikk-pakk kerékcsere, és tízkor már a határon vagyunk. Másik assistance autó foglalja a helyet, így egy percet se veszítünk. Az útlevél ellenőrzésnél hosszú sor. Ezt nem szeretnénk kivárni, így megvesztegethető ember után nézek. Mivel csodák csodájára ilyet nem találok, így letámadok egy vámost, aki tovább irányít egy emberhez, az átad egy másiknak, aki elveszi az útlevelet, átmegyünk a határ belépő oldalára, ott bekopog egy kilincs nélküli ajtón, amit kinyitnak, beköszön, útlevél elvesz, ajtó becsuk, három perc, és voala, kész is az útlevél. Csak az épület túloldalán lévő harminc másik ember, hat cseh motorossal az élükön néznek rossz szemel. Hát igen, itt mindenki a saját harcát vívja.
Mauritán oldalon egy darabig pörögnek az események. Öt oldalban se tudnám leírni, ezért csak a végkifejletet osztom meg veletek. Bamakosok nem mehetnek tovább, biztonsági okokból kifolyólag összevárják a mezőnyt és együt , felvezető autóval visznek a táborig. Ez csak azért vicces, mert közben a francia és egyéb náció kisnyugdíjas világjárói vígan hatolnak be az országba minden fajta katona védelem nélkül. Így oda a betervezett esti szerviznek. Két óra tanácstalanság és 35 fokos napon sülés után felhívom a Villámot (Szabó Gál András, főszervező), hogy ez így nem lesz jó. Pár telefon után már megy is a tábor felé az első csapat.
Hatalmas buli kerekedik a táborban pillanatok alatt, így nagyon nehéz a fiukat rávenni egy kis karbantartásra. Jano a végsőkig kitart, pedig a gumija már csak pályázásra való , mert már szinte nincs is rajta bütyök. Csapat hathatós segítségével napnyugtáig az ő problémája is rendeződik. Hondásokat a föld nyelte el. Nincs semmi hír!

2013. február 3. – Boulanoar-Chinguetti 560 km

Jano dobja a mai versenyt. Monster motorja erre az etapra alkalmatlan, inkább Nouakchottban piheni ki az elmúlt napok fáradalmait. Rá is fér, hiszen gondból volt neki bőven. Eredeti assistance autója már európában feladta a harcot. Több helyre szétosztott motyója meg hol beérkezik a táborba, hol nem. Így mindig hiányzik valami a leltárból.

 

Triumph a Budapest-Bamakón

 

Marton Andris kontingense meg pont a mai napra készült egész úton. Ugyan a kora reggeli hat órás rajtot nem tudjuk megejteni a sötétség miatt, de hétre már startra kész a banda. Csak a napfelkeltét várjuk. Hogy a lemaradást behozzuk egy jó húsz kilométeres kerülőt lecsípünk az útból. Andrisék elhúznak a piszten, hogy majd 150 kilométer múlva találkozzunk egy sivatag közepén lévő kisvárosban a tartalék üzemanyag vételezése okából. Azt tudni kell, hogy gázolajhoz rengeteg, sokszor teljesen agyament helyen is hozzá lehet jutni. Viszont benzinhez rettentő nehéz. Ha lehet is kapni, annyira borsos összeg, hogy a delikvensnek kihullik a haja. Csúcs az egyik Bamakón a Hummeres csapat 10 eu/liter-je volt.
Esti táborba, a muzulmán világ hetedik legtiszteltebb városába Chinguettibe napnyugtára ér be a motoros csapat. Assistance rá 1,5 órára. Fiúk rettentően élvezték a mai apró dűnéket, homok átfúvásokat, és a kiszáradt tavakban való száguldást. Sulyok István túlfogyasztásos DRZ-je okozott egy kis riadalmat, de végül Atar városában gond nélkül tudtak tankolni.
Holnap egy a versenyzőknél rövidebb etapon fogunk eljutni a célba. Ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lesz, csak rövidebb.

 

 

2013. február 4. – Chinguetti-Tidjikja 460 km

Reggeli eligazítás 5:30-kor, rajt fél órával rá. A mai etap indokolja is a kora startot. Rettentő nehéz szakasz várható. Több dakaros roncs jelzi a piszt mellett, hogy ez nem gyerekjáték. Itt felnőtt emberek szoktak sírni, és ez ma sem lesz másként. Motorral napkelte előtt lehetetlenség elindulni, így nincs „B” verzió, várni kell . Erdős motorján már napok óta rendetlenkedik a nullszériás csoda akksi. Most is csoda kellene, hogy indítson. Csak bikázva megy. Miután startra kész a csapat, elindulunk a városban kezdődő folyóban lévő piszten. Két perc után mindjárt belefutunk két elakadt Mitsubishi L200-ba .

 

Elakadt Mitsubishi L200 a Budapest-Bamakón

 

Pár perc segítség és már rongyolunk is tovább. Hamar elveszítjük a nyomot és kénytelenek vagyunk toronyirányt menni. Padló gázon 25 km/h az átlagunk egész délelőtt. Durva kövön szemmel láthatólag fogy a gumi. Napközben szórakozásként elkapunk egy jó megtermett gyíkot és azzal fotózkodunk. Délután elérjük a homokos részt. A négy sávos döngölt piszten olyan mély, hogy majdnem elakadunk. Dűne, dűne után és még azután is. Persze mondanom se kell, hogy azután is dűne. Dűne, dűne, dűne, dűne. Estére már elég fáradt a csapat, amikor találkozunk két cseh Land Cruiseres csapattal.

 

Dakaros roncs a Budapest-Bamakón

 

Egy darabig a nyomukban haladunk, de amikor azt látjuk, hogy a nagyobb dűnék felé veszik az irányt, mi inkább kikerüljük azt a részt. Megkerülve a dombokat csodálatos kilátás tárul a szemünk elé egy hegy tetejéről. Amerre ellát a szem csak dűnét látunk, majd 150 méteres magasságból. Természetes, hogy a labirintusba egy hegynek támaszkodó dűnén kell leereszkedni. Mire az izzasztó feladatot teljesítjük, addigra ránk esteledik. Tájékozódásunk erősen leromlik, és ez okozza vesztünket is. Bátran belevágunk egy hegy megmászásába amiről bebizonyosodik, hogy túl kemény falat. Másfél óra ásás is bizonyítja, hogy a homok komolyan fogja a hasig leült autót. Feladat teljesítése után szabadságunknak örülve a hosszabb, de biztosabb útvonal felé vesszük az irányt.

 

Sivatagi gyík

 

Ennek az útnak a keménységét az is jelzi, hogy padló gázon harmadikba két és fél óra alatt tesszük meg a 90 kilométeres utat. Tidjikjai kempingben kevés a csapat. Versenyzők közül csak a Csányi és még egy csapata ér be időre a célba. 23 elindult versenyzőből 6, azaz hat csapat érkezett be estig.

2013. február 5.

Reggeli forró drót: több csapat is bent rekedt a sivatagban. Pontos hírek még nincsenek. Egy csapatnak biztosan kitörött a kereke, egynek a kormányösszekötője tört el. Egy Porsche Chayanne meg valószínűleg örökre a sivatag rabja marad.
Andrisék navigációs okokból feladták ezt az etapot és lementek a fővárosba, Nouakchottba betonon. Jano reggeli kávéját issza és állítólag a Hondások is a túrás táborban éjszakáztak.

2013. február 1. – Smara-Dakhla 762 km

Biztonsági okokból a verseny rendezői a mai etapot lerövidítik. Csak érintőpontokat kellett teljesíteni a versenyzőknek. Jano laayonei gumiszerelése füstbe ment terv, inkább még egy etapot kicsavar a megviselt gumiból. Erdős Tamás DRZ-je, már tegnap este elkezdett rakoncátlankodni. Mousse problémák léptek fel, ütött a hátsó kerék. Boujdour elött büdös gumiszagú csíkot húzott maga után, így a városban megérett a kerékcsere. Egyik helyi „Michelin” gumiszerviz előtt került sor a műtétre. Helyieket régi rossz tapasztalatokból okulva kihagytuk a projektből. Külsőt leszedve összeolvadt gumicafatok kerültek elő. Kapott egy belsőt a kerék. Csere után a srácok Boujdour alatt rátértek egy ritkán járt pisztre, de navigációs problémák miatt inkább visszajöttek az aszfaltra. Az így felszabadult idő miatt dobták az esti fürdőzős szállást a dakhlai lagunában és tovább motoroztak a határ felé. Az utolsó benzinkúton lévő hotelben szálltak meg. A motoros asszisztencia legénysége lecsorgott a határig és az aszfaltra feldobott sátrakban éjszakáztak.
Jano a hivatalos szálláson maradt, a Hondások végképp elvesztek a szemünk elől . Apró hírek vannak róluk: fáradság miatt inkább Dakhlában aludtak, az egyik motornak olajfogyasztási problémái vannak és állítólag nem kapnak hozzá kenőanyagot – tehát komoly gond nincs velük.

2012. február 2. – Dakhla – Boulanoar 500 km

Személyes élménnyel had kezdjem. A 42. születésnapomat a Marokkó-Mauritán határon töltöttem. Isten éltessen engem !
De ne rohanjunk ennyire előre, csak szép sorjában. Reggel a határon érte az assistance legénységét. Az unalmas semmittevést az óra nézegetésével töltjük. Andrisék kilenckor hívnak, hogy indulnak a 60 km-re lévő szállásról. Tízig, a határ nyitásáig ideérnek. Harminc perc múlva megint csörögnek, hogy a Sulyok István DRZ-jén kapitulált a mousse, és rögtön a külsőt is romlásba taszította. Még szerencse, hogy pont az a kerék van bekészítve a kocsiba, így nem kell a trélerről való lekötözéssel bajlódni. Fordulás a határon és robogunk a srácok felé. Pikk-pakk kerékcsere, és tízkor már a határon vagyunk. Másik assistance autó foglalja a helyet, így egy percet se veszítünk. Az útlevél ellenőrzésnél hosszú sor. Ezt nem szeretnénk kivárni, így megvesztegethető ember után nézek. Mivel csodák csodájára ilyet nem találok, így letámadok egy vámost, aki tovább irányít egy emberhez, az átad egy másiknak, aki elveszi az útlevelet, átmegyünk a határ belépő oldalára, ott bekopog egy kilincs nélküli ajtón, amit kinyitnak, beköszön, útlevél elvesz, ajtó becsuk, három perc, és voala, kész is az útlevél. Csak az épület túloldalán lévő harminc másik ember, hat cseh motorossal az élükön néznek rossz szemel. Hát igen, itt mindenki a saját harcát vívja.
Mauritán oldalon egy darabig pörögnek az események. Öt oldalban se tudnám leírni, ezért csak a végkifejletet osztom meg veletek. Bamakosok nem mehetnek tovább, biztonsági okokból kifolyólag összevárják a mezőnyt és együt , felvezető autóval visznek a táborig. Ez csak azért vicces, mert közben a francia és egyéb náció kisnyugdíjas világjárói vígan hatolnak be az országba minden fajta katona védelem nélkül. Így oda a betervezett esti szerviznek. Két óra tanácstalanság és 35 fokos napon sülés után felhívom a Villámot (Szabó Gál András, főszervező), hogy ez így nem lesz jó. Pár telefon után már megy is a tábor felé az első csapat.
Hatalmas buli kerekedik a táborban pillanatok alatt, így nagyon nehéz a fiukat rávenni egy kis karbantartásra. Jano a végsőkig kitart, pedig a gumija már csak pályázásra való , mert már szinte nincs is rajta bütyök. Csapat hathatós segítségével napnyugtáig az ő problémája is rendeződik. Hondásokat a föld nyelte el. Nincs semmi hír!

2013. február 3.
Boulanoar – Chinguetti 560km

Jano dobja a mai versenyt. Monster motorja erre az etapra alkalmatlan, inkább Nouakchottban piheni ki az elmúlt napok fáradalmait. Rá is fér, hiszen gondból volt neki bőven. Eredeti assistance autója már európában feladta a harcot. Több helyre szétosztott motyója meg hol beérkezik a táborba, hol nem. Így mindig hiányzik valami a leltárból.
Marton Andris kontingense meg pont a mai napra készült egész úton. Ugyan a kora reggeli hat órás rajtot nem tudjuk megejteni a sötétség miatt, de hétre már startra kész a banda. Csak a napfelkeltét várjuk. Hogy a lemaradást behozzuk egy jó húsz kilométeres kerülőt lecsípünk az útból. Andrisék elhúznak a piszten, hogy majd 150 kilométer múlva találkozzunk egy sivatag közepén lévő kisvárosban a tartalék üzemanyag vételezése okából. Azt tudni kell, hogy gázolajhoz rengeteg, sokszor teljesen agyament helyen is hozzá lehet jutni. Viszont benzinhez rettentő nehéz. Ha lehet is kapni, annyira borsos összeg, hogy a delikvensnek kihullik a haja. Csúcs az egyik Bamakón a Hummeres csapat 10 eu/liter-je volt.
Esti táborba, a muzulmán világ hetedik legtiszteltebb városába Chinguettibe napnyugtára ér be a motoros csapat. Assistance rá 1,5 órára. Fiúk rettentően élvezték a mai apró dűnéket, homok átfúvásokat, és a kiszáradt tavakban való száguldást. Sulyok István túlfogyasztásos DRZ-je okozott egy kis riadalmat, de végül Atar városában gond nélkül tudtak tankolni.
Holnap egy a versenyzőknél rövidebb etapon fogunk eljutni a célba. Ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lesz, csak rövidebb.

2013. február 4. – Chinguetti-Tidjikja 460 km

Reggeli eligazítás 5:30-kor, rajt fél órával rá. A mai etap indokolja is a kora startot. Rettentő nehéz szakasz várható. Több dakaros roncs jelzi a piszt mellett, hogy ez nem gyerekjáték. Itt felnőtt emberek szoktak sírni, és ez ma sem lesz másként. Motorral napkelte előtt lehetetlenség elindulni, így nincs „B” verzió, várni kell . Erdős motorján már napok óta rendetlenkedik a nullszériás csoda akksi. Most is csoda kellene, hogy indítson. Csak bikázva megy. Miután startra kész a csapat, elindulunk a városban kezdődő folyóban lévő piszten. Két perc után mindjárt belefutunk két elakadt Mitsubishi L200-ba . Pár perc segítség és már rongyolunk is tovább. Hamar elveszítjük a nyomot és kénytelenek vagyunk toronyirányt menni. Padló gázon 25 km/h az átlagunk egész délelőtt. Durva kövön szemmel láthatólag fogy a gumi. Napközben szórakozásként elkapunk egy jó megtermett gyíkot és azzal fotózkodunk. Délután elérjük a homokos részt. A négy sávos döngölt piszten olyan mély, hogy majdnem elakadunk. Dűne, dűne után és még azután is. Persze mondanom se kell, hogy azután is dűne. Dűne, dűne, dűne, dűne. Estére már elég fáradt a csapatk, amikor találkozunk két cseh Land Cruiseres csapattal. Egy darabig a nyomukban haladunk, de amikor azt látjuk, hogy a nagyobb dűnék felé veszik az irányt, mi inkább kikerüljük azt a részt. Megkerülve a dombokat csodálatos kilátás tárul a szemünk elé egy hegy tetejéről. Amerre ellát a szem csak dűnét látunk, majd 150 méteres magasságból. Természetes, hogy a labirintusba egy hegynek támaszkodó dűnén kell leereszkedni. Mire az izzasztó feladatot teljesítjük, addigra ránk esteledik. Tájékozódásunk erősen leromlik, és ez okozza vesztünket is. Bátran belevágunk egy hegy megmászásába amiről bebizonyosodik, hogy túl kemény falat. Másfél óra ásás is bizonyítja, hogy a homok komolyan fogja a hasig leült autót. Feladat teljesítése után szabadságunknak örülve a hosszabb, de biztosabb útvonal felé vesszük az irányt. Ennek az útnak a keménységét az is jelzi, hogy padló gázon harmadikba két és fél óra alatt tesszük meg a 90 kilométeres utat. Tidjikjai kempingben kevés a csapat. Versenyzők közül csak a Csányi és még egy csapata ér be időre a célba. 23 elindult versenyzőből 6, azaz hat csapat érkezett be estig.

2013. február 5.
Reggeli forró drót: több csapat is bent rekedt a sivatagban. Pontos hírek még nincsenek. Egy csapatnak biztosan kitörött a kereke, egynek a kormányösszekötője tört el. Egy Porsche Chayanne meg valószínűleg örökre a sivatag rabja marad.
Andrisék navigációs okokból feladták ezt az etapot és lementek a fővárosba, Nouakchottba betonon. Jano reggeli kávéját issza és állítólag a Hondások is a túrás táborban éjszakáztak.