Oldalkocsis verseny - Ilyen nincs és mégis van!

Az oldalkocsi szó hallatán apáink, nagyapáink képe jut eszünkbe, amint büszkén feszítenek egy korabeli Pannónia, vagy Danuvia nyergében közben a hozzábiggyesztett oldalkocsiból a feleség vagy egy kisgyerek integet felénk. Nos az eltelt bő fél évszázadban az oldalkocsi szinte kiment a divatból, de nem a versenysportban!





Az oldalkocsi története a motorsportban 1977-ben kezdődött, akkor még az oldalkocsik a közúti motorokon használhoz hasonlítottak. A „mezítlábas” oldalkocsi egy sima platform volt egy kereten. Később segédvázzal egyesítették a motorkerékpárral és így alkottak egy alvázat. 1977-ben George O'Dell  bajnokságot nyert egy központi meghajtású oldalkocsival. Majd 1978-ban Rolf Biland egy BEO nevű hátsókerék-hajtású trike-al nyert bajnokságot. A FIM 1979-től két bajnokságot indított: a hagyományos oldalkocsik (B2A) és a prototípusok (B2B) versenyét.

A B2B-bajnokságban nem volt szükséges az utas részvétele. A magas költségek, az utas inaktív részvétele és amiatti félelmében, hogy az oldalkocsi eltávolodik a motorozástól, 1980-ban a FIM betiltotta prototípusokat, de a tiltakozások miatt később visszavonta a döntését. A FIM és a versenyzők között kompromisszum született: az oldalkocsis járműnek csak a hátsó kereke lehet hajtott, az első kerék kormánnyal irányított, valamint az utasnak is aktív résztvevőnek kell lennie a haladásban. Az 1981-es szabályok nagyrészt változatlanok maradtak máig, csak a  90-es években engedélyezték az autóknál is használt kereszt lengőkaros első felfüggesztést.

A hagyományos verseny oldalkocsik sok országban népszerűek, különösen az Egyesült Királyságban, elsősorban az alacsonyabb költségek miatt. Ezek a Formula Two oldalkocsik (600ccm), amelyeket gyakran használnak olyan utcai versenyeken, mint a Man-szigeti TT. Ezektől eltérnek az ezres motorokkal szerelt 1980 utáni gépek, a Forma-1-es oldalkocsik. A modern high-tech Superside gépekben superbike motorkerékpár blokkokat használnak. Az alváz külön erre a célra épített, és a versenyautó technológiához hasonló szénszálas elemekből készül. A slick gumik is szélesek és lapos profilúak, a forma alapvetően nem változott 1981 óta. A Sidecar futamokban a "Rider"-nek nevezik a vezetőt és az utast egyaránt.
A sofőr a motorblokk előtt előrehajolva térdel, míg az utas hátul mozog a platformon. A súlyát úgy helyezi balról jobbra, előre vagy vissza, hogy megszerezze a tapadás az első vagy a hátsó kerekeken. Az utas segít a vezetőnek, amikor például amikor a sodródnak, együtt kell működniük, hogy egy sikeres csapatot alkossanak. Manapság gyakori, hogy a vezető a "Pilot", míg az utas az "Acrobat".

Észak-Amerikában elterjedt kifejezés volt a "majom", néha a "Co-Driver" vagy a "Co-Pilot" nevet is használják. A legsikeresebb oldalkocsis versenyző Steve Webster volt, aki tíz világbajnoki címet nyert 1987 és 2004 között. A legsikeresebb váz a svájci LCR melynek kizalálója Louis Christen 28 világbajnokságot nyert 1979-2011 között. Eredetileg kétütemű Yamaha és a Krauser, újabban négyütemű Suzuki és BMW motorok a legnépszerűbbek a fogatokban.