Motorápoló szerek

Bár általában nem igaz az a mondás, hogy régen minden jobb volt, a motorkerékpárokhoz való tisztítószerek esetében mégis van benne valami. Legalábbis régen a dolognak azt a részét sokkal jobban elvégezték, amire hivatottak: a tisztítást. A legpedánsabb motorcsiszatolgatók biztosak ebben. Vajon manapság tényleg csak kímélő szerek léteznek? Igen is meg nem is.





Az emlékek köztudottan csalókák: régen szebb volt a világ, a hó fehérebb volt, és valahogy mi is jobban néztünk ki, amikor reggel a tükörbe néztünk. Valahogy így van ez a motorizált kétkerekűek tisztítására alkalmas szerek meglehetősen szubjektív megítélésével is: „régen egyszerűen több koszt szedtek le!“ Ez igaz is. Csakhogy sajnos amellett, hogy több szennyeződést tüntettek el, jobban ártottak a környezetnek és az egészségünknek is. Míg régebben szüleink autóbeállójának fűcsíkján is vígan kísérletezgettünk olyan hidegtisztítókkal, amelyek éppcsak hogy nem estek a háborús fegyvereket ellenőrző törvények hatálya alá, manapság már a „biológiailag lebomlik“ reklámszöveg sem megengedett. Ugyanis a „biológiailag lebomlik“ ma már alapfeltétele annak, hogy egy ilyen tisztítószert egyáltalán árusítani lehessen, ezért megkülönböztető jelzőként is kiszolgált már.

 

galéria Motorápoló szerek (2016)
A környezetvédelmi aktivista, Martin K. azt állapította meg, hogy mégsem minden tisztítószer viselkedik kedvesen és megértően a kosszal szemben

Az átlagos motorosnak valószínűleg fel sem tűnt, hogy az utóbbi években milyen különbség van a termékek között. És minden bizonnyal tesztünk után is megint kapunk majd olyan reakciókat a gyártók részéről, melyben égre-földre esküdöznek, hogy még sosem találkoztak vevői reklamációval, és teljesen érthetetlen számukra a középszerű szereplés. A magyarázat egyszerű: aki fogyasztóként mindig ugyanazt a terméket vásárolja, annak általában esélye sincs arra, hogy észrevegye a minőségbeli különbségeket, hiszen kivel fordult már elő, hogy ugyanolyan körülmények között ugyanazt a koszt kell többször is eltávolítania? Na ugye! És ha időnként tényleg többet kell kézzel súrolni a motort, akkor meggyőződésünk, hogy túlságosan makacs szennyeződéssel találtuk szembe magunkat. Nemigen jut eszünkbe, hogy a gyengébb tisztító hatás miatt kell többet küzdenünk. Ezektől a gondolatoktól a motorrados kollégák sem mentesek. Konkrét példa: amikor a Dr. Wack cég tisztítószerekben profi munkatársai egykor piacra dobták új „S100 Totalreiniger Plus“ terméküket, néhány liternyi a szerkesztőség (természetesen olajleválasztóval ellátott) mélygarázsában bizonyíthatta, hogy mit is tud. A „Kipróbáltuk” rovat keretei között írtunk róla. A cucc kiválóan tisztított, és a polírozni mindig lusta szerkesztők minden további nélkül megerősíthették azt a reklámszlogent, amely szerint a szer használata után tényleg nem szükséges fényesítgetni a felületeket, nem maradnak vízcseppnyomok a fényezésen, és a termék „kiváló” értékelést kapott.

 

Bikecare

Motorkerékpár-tisztító és -ápoló gél

Forgalmazó: www.polo-motor.hu

Töltőtömeg: 750 ml, PET flakonban

Ár: 2100 Ft

Mérési értékek: pH-érték 8,42, sűrűség 1,047 g/ml, szárazanyag 11,6%

Használat: egyszerű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; kezelése hosszú távon nehézkes; viszonylag jól definiált szóráskép, egy nyomásra 1,5 g-ot szór ki, állaga zselészerű, erősen oldószeres szaga van; összetevői problémamentesek

Tisztító hatás: közepes-jó teljesítmény a törlésteszten, közepes-jó teljesítmény az öntisztító teszten, közepes terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonát 24 óra után eltört, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: A Polo saját márkás, viszonylag olcsó terméke közepesen-jól tisztít. Polikarbonát felületen inkább ne hagyjuk rajta sokáig, ezt leszámítva a zselés tisztítószer nem okoz problémát. A szórófejen látszik, hogy a Polo sem tud csodát tenni a kalkulációnál. A spórolósoknak viszont kimondottan ajánljuk.

Értékelés: közepes

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

 

Néhány hónappal később ugyanez a termék feltűnik abban az összehasonlító tesztben, amelyet éppen most olvasnak, és közepes osztályzatot kap – hogy lehetséges ez? Úgy, hogy egy összehasonlító teszt végeredménye a termékek piacon elfoglalt pozícióiról is ad némi információt. És ha van olyan termék, amely még jobban tudja az adott dolgot, akkor bizony valaki lemarad a dobogóról. Na meg azért is, mert az „átlagos” és a „Kipróbáltuk” rovatban lazán eltüntetett utcai kosz gyerekjáték a laborban alkalmazott tesztkoszhoz képest, amelyet koromból, olajból és kőporból kutyultunk össze. A fent említett S100-as példa azonban nem hagyta nyugodni a tesztelőket, vajon valóban csökkent egy jól bevált csúcstermék tisztítóképessége? Csodálatos módon a Motorrad kémiai ügyekben jártas szakértője, Frank Ritscher elő tudott még varázsolni egy kis maradékot a Motorrad legutóbbi, 2009-es tisztítószertesztjéből az akkori S100-as tisztítószerből. Ez aztán pedig ugyanúgy részt vett mostani tesztünkön, mint a mai termékek. Az eredmény nem igazán meglepő: a 2009-es receptúra jóval több koszt tudott eltávolítani, mint a 2015-ös. Viszont akkoriban a szer repedéseket okozott az ABS-műanyagokon (akrilnitril-butadién-sztirol (ABS): ütésálló, nagy keménységű és szilárdságú, jó hő- és vegyszerállóságú, hőre lágyuló műanyag). Most az ABS teljesen érintetlen maradt, és az S100-as a még sokkal érzékenyebb polikarbonát felületeket sem támadta meg – egyébiránt a tesztben egyedüliként.

 

Bikecare

Power motorkerékpár-tisztító és -ápoló gél

Forgalmazó: www.polo-motor.hu


Töltőtömeg: 750 ml, PET flakonban


Ár: 3150 Ft

 

Mérési értékek: pH-érték 9,77, sűrűség 1,052 g/ml, szárazanyag 18,91%


Használat: egyszerű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; kezelése hosszú távon nehézkes; viszonylag jól definiált szóráskép, egy nyomásra 1,5 g-ot szór ki, állaga zselészerű, ammóniás szaga van; összetevői problémamentesek, a fő eltérés a standard zselés tisztítótól, hogy a megfelelő hatóidő lejárta után megváltozik a színe (a pH-érték változása miatt)


Tisztító hatás: közepes-jó teljesítmény a törlésteszten, közepes-jó teljesítmény a az öntisztító teszten, épphogy közepes terülőképesség


Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonát már négy óra elteltével eltört, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást


Összegzés: Tisztító hatását tekintve ugyanolyan, mint a Polo olcsóbb zselés tisztítója. A színváltozás vicces dolog. Egyértelmű hiányosságot mutat viszont a polikarbonát felületeken, ezért inkább az olcsóbb Bikecare-terméket vegyük meg.


Értékelés: közepes

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

 

Liqui Moly

Motorkerékpár-tisztító

Forgalmazó: Liqui-Moly Hungary

Töltőtömeg: 1000 ml, PE flakonban

Ár: 7350 Ft (javasolt)

Mérési értékek: pH-érték 8,4, sűrűség 1,076 g/ml, szárazanyag 21,11%

Használat: egyszerű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; kezelése hosszú távon nehézkes; kevésbé definiált szóráskép, alig van különbség a pont- és a legyezőszerű szórás között; egy nyomásra 0,9 g-ot szór ki, állaga kissé zselészerű, eperillatú; összetevői teljesen problémamentesek, nagyon kevés NTA-t tartalmaz (nitrilotriecetsav, amelynek „vélhetően rákkeltő hatása lehet“)

Tisztító hatás: közepes-jó teljesítmény a törlésteszten, átlag alatti teljesítmény az öntisztító teszten, közepes terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonáton 24 óra elteltével felületi repedések jelentek meg, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: Drága, márkás termék, amely a gyakorlatban nem bizonyult igazán meggyőzőnek. Kézi utómunka nélkül az erősen szennyezett felületek nem lesznek igazán tiszták. Az egyszerű szórófej és a polikarbonáttal szemben tanúsított agresszivitás sem javít a dolgon. Van nála jobb sokkal olcsóbban is.

Értékelés: közepes

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

Ezzel világossá is vált a tisztítószergyártók dilemmája: termékük tisztítóképessége legyen egyrészt a lehető legjobb, másrészt viszont a lehető legnagyobb mértékben kímélje a tisztítandó anyagot és a környezetet. A konfliktust csak tovább erősíti, hogy a felületek minősége egyes motorkerékpároknál az utóbbi években érezhetően romlott. Különösen néhány olcsó középkategóriás motornál figyelhető meg, hogy a spórolás egyértelműen nyomott hagyott a minőségen. Így például egyáltalán nem ritka eset, hogy gyenge minőségű, kimondottan érzékeny krómozott felületekkel találkozunk. A helyzetet az is nehezíti, hogy a felhasználók jó része nem olvassa el és nem veszi figyelembe a termékek használati utasítását. Pedig ha a tisztítószer túlságosan hosszú ideig marad az amúgy is érzékeny felületen, akkor még nagyobb kárt okoz. A vevői reklamáció általában így szól: „az xy tisztítószer tönkretette a motoromat!“ És vajon mi lesz a tisztítószergyártó középtávú megoldása a problémára? Persze: még ártalmatlanabbá teszi az általa gyártott tisztítószert, nehogy ismét megtörténjen a dolog. A következmény a 2009-es teszthez képest jelentősen romlott tisztító hatás.

 

Motorex

Moto Clean (360)

Forgalmazó: www.touratech.hu

Töltőtömeg: 1000 ml, PE flakonban

Ár: 6919 Ft

Mérési értékek: pH-érték 9,42, sűrűség 1,054 g/ml, szárazanyag 16,11%

Használat: minőségi szórófej, fokozatmentesen állítható a pont- és legyezőszerű szórás között; kezelése nagyon egyszerű; jól definiált szóráskép, fejjel lefelé is használható; egy nyomásra 1,4 g-ot szór ki, állaga zselészerű, enyhe, semleges szaga van; összetevői problémamentesek

Tisztító hatás: jó-kiváló teljesítmény a törlésteszten, jó teljesítmény az öntisztító teszten, közepes-jó terülőképesség


Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonát 24 óra elteltével eltört, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást


Összegzés: Igazi fénysugár az inkább közepesnek mondható mezőnyben. Meggyőző tisztítóerő, kiváló szórófej, nagyon egyszerűen kezelhető, és mindez – különösen svájci viszonyok között – elérhető áron. Javítanivaló is akad még: lásd a polikarbonáttal szembeni viselkedését.

Értékelés:

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

De azért mielőtt a pucoválni vágyó olvasó a csökkenő tisztító hatás miatt mély depresszióba esne, emeljük ki a fejlesztések néhány pozitív hatását is. Míg ugyanis hét évvel ezelőtt a 11 tesztelt termék közül kilenc többé-kevésbé erősen megtámadta a fent említett ABS-műanyagot, addig most semmiféle kárt nem okoztak a legtöbb idom alapanyagát alkotó műanyagokban. Az egészségügyi kockázatok terén is sokkal jobb ma a helyzet, mint 2009-ben. A meglehetősen kritikus Kärcher-kémikusok gyakorlatilag semmit sem találtak, ami a szerek használóját normál és szakszerű használat során komolyan veszélyeztethetné.

 

Procycle

Komplett motorkerékpár-tisztító

Forgalmazó: Bázismotor

Töltőtömeg: 1000 ml, PE flakonban

Ár: 2880 Ft

Mérési értékek: pH-érték 8,4, sűrűség 1,024 g/ml, szárazanyag 6,02%

Használat: egyszerű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; egyszerűen kezelhető, a pontszórás kissé szétszórt, egy nyomásra 0,8 g-ot szór ki, állaga folyékony, oldószerszaga van; összetevői problémamentesek

Tisztító hatás: közepes-jó teljesítmény a törlésteszten, átlag alatti teljesítmény a az öntisztító teszten, közepes-jó terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonát 24 óra elteltével eltört (de alig voltak rajta repedések), a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: Aki a Loius saját márkás termékével tisztítja a motorját, annak rongyot és szivacsot is kell használnia – magától ezzel nem sok minden lesz teljesen tiszta. A nagyon olcsó ár – különösen akciósan – jelenthet némi vigaszt. Itt is érvényes: ne hagyjuk túl sokáig a polikarbonát felületeken.

Értékelés: közepes

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

Néhány gyártó a „körítésnél” is fejlesztett: az olcsó, gyakran érzékenyebb PET flakonok helyett egyre gyakoribbak a stabil PE-ből készült flakonok és az észszerű, fokozatmentesen állítható, könnyen kezelhető szórófejek. Sőt, a svájci Motorex flakonja olyan rendszerű, hogy fejjel lefelé is lehet használni, ami igazán dicséretes. Mára az a kevéssé meglepő felismerés is általánossá vált, hogy egy gélszerű tisztítószer jobban megtapad a függőleges felületeken, és ezáltal hosszabb ideig fejtheti ki hatását, mint egy azonnal lecsorgó, híg folyadék. És ha a tisztítószerek irányában érzett, fel-feltörő depressziónkat még mindig nem sikerült volna leküzdeni, végül még azt is eláruljuk, hogy nem minden termék vált fogatlan oroszlánná, a tesztelt termékek közül kettő ráadásul majdnem olyan jó, mint régen, amikor még amúgy is minden sokkal jobb volt. És aki a többi termék egyikét vásárolja meg, közvetlen összehasonlítás nélkül valószínűleg szintén boldog lesz vele, legfeljebb egy kis kézi utómunka kell majd a tökéletes eredményhez.

 

Procycle

Motorkerékpár-tisztító gél

Forgalmazó: Bázismotor

Töltőtömeg: 1000 ml, PE flakonban

Ár: 4320 Ft

Mérési értékek: pH-érték 8,35, sűrűség 1,025 g/ml, szárazanyag 6,6%

Használat: egyszerű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; kezelése egyszerű; viszonylag jól definiált szóráskép (a Komplett-Reinigerhez képest nagyon nagy volt a szórás a különböző tesztpéldányok között), egy nyomásra 0,75 g-ot szór ki, állaga zselészerű, erősen citromos szaga van; összetevői teljesen problémamentesek, csak nagyon kis mennyiségben tartalmaz esetlegesen allergizáló anyagokat

Tisztító hatás: elégséges-közepes teljesítmény a törlésteszten, átlag alatti teljesítmény az öntisztító teszten, közepes terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonát 24 óra elteltével eltört, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: A függőleges felületeken jobban megtapad, mint a hasoló márkájú, olcsóbb Komplett-Reiniger – és ezzel fel is soroltuk az összes előnyét. Egyébként a márka állítólag egyszerűbb másik terméke szinte mindent jobban tud.

Értékelés: elégséges

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

 

S100

Total Cleaner Plus

Forgalmazó: Rider 13

Töltőtömeg: 750 ml, PE flakonban

Ár: 6300 Ft

Mérési értékek: pH-érték 7,67, sűrűség 1,034 g/ml, szárazanyag 12,29%

Használat: minőségi szórófej, a pont- és legyezőszerű szórás között fokozatmentesen állítható; nagyon könnyen kezelhető, jól definiált szóráskép, egy nyomásra 1,4 g-ot szór ki, zselés állagú; semleges, alig érezhető szaga van; összetevői problémamentesek

Tisztító hatás: közepes-jó teljesítmény a törlésteszten, átlag alatti teljesítmény az öntisztító teszten, közepes terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonát 24 óra elteltével nem mutatott változást, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: A tesztelt termékek közül egyedül az S100 nem támadta meg egyáltalán a kezelt felületeket. Sőt, a reklámokban kihangsúlyozott tulajdonsága, mely szerint „nem kell utánpolírozni, nem maradnak vízcseppnyomok“, is lenyűgöző a gyakorlatban. De talán pont ez lesz a drága prémiumtermék végzete is, ugyanis az ehhez szükséges víztaszító hatás egyúttal a koszt is kíméli. Bárhogy is legyen: az eredmény összességében meglepő és kissé csalódást keltő.

Értékelés: közepes

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

Shine

Motorkerékpár-tisztító gél

Forgalmazó: www.hein-gericke.com

Töltőtömeg: 750 ml, PET flakonban

Ár: kb 1900 Ft

Mérési értékek: pH-érték 8,6, sűrűség 1,073 g/ml, szárazanyag 19,2%

Használat: egyszerű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; viszonylag egyszerűen kezelhető, kevéssé definiált szóráskép, alig van különbség a pont- és a legyezőszerű szórás között; egy nyomásra 1,0 g-ot szór ki, állaga zselészerű, oldószeres szaga van; összetevői problémamentesek

Tisztító hatás: még elégséges teljesítmény a törlésteszten, átlag alatti teljesítmény az öntisztító teszten, közepes terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonáton 24 óra elteltével felületi repedések keletkeztek, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: Ez a tisztítószer olcsó. Azt, hogy megéri-e az árát, mindenki döntse el maga. Az intenzív kézi utómunkát erősebb szennyeződés esetén mindenesetre nem lehet megúszni. És ami tovább bonyolítja a dolgot: a két másik nagy cég saját márkás termékei egyértelműen jobbak.

Értékelés: elégséges

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

WD-40

Total Wash

Forgalmazó: Meteor CEE Kft.

Töltőtömeg: 1000 ml, PE flakonban

Ár: 1890 Ft

Mérési értékek: pH-érték 10,7, sűrűség 1,009 g/ml, szárazanyag 4,31%

Használat: viszonylag jó minőségű szórófej, pont- és legyezőszerű szórásra állítható; egyszerűen kezelhető, jól definiált szóráskép; egy nyomásra 1,0 g-ot szór ki, állaga enyhén zselészerű, semleges, alig érezhető szaga van; összetevői teljesen problémamentesek, nagyon kevés NTA-t tartalmaz (nitrilotriecetsav, amelynek „vélhetően rákkeltő hatása lehet“)

Tisztító hatás: jó-kiváló teljesítmény a törlésteszten, kiváló teljesítmény az öntisztító teszten, kiváló terülőképesség

Anyagkímélés: az ABS-műanyag 24 óra elteltével nem mutatott változást, a polikarbonáton 24 óra elteltével felületi repedések jelentek meg, a fényezés 24 óra elteltével nem mutatott változást

Összegzés: A régi jó motorkerékpár-tisztító, amely különösebb utómunka nélkül is megbirkózik a kosszal, még mindig a piacon van. Ráadásul igen olcsó, hiszen az „utcai ár” általában jóval kevesebb, mint az – amúgy sem magas – javasolt fogyasztói ár. Egyértelmű tesztgyőztes! Miben lehetne jobb? A polikarbonát felületek kímélésében.

Értékelés: kiváló

galéria Motorápoló szerek (2016)

 

(A kép nagyítható)