Moto Guzzi V9 Bobber
Úgy tűnik, hogy ma nem lehet mellé nyúlni, ha egy gyártó a klasszikusokat idézi. A Moto Guzzi például egész modellcsaládot alakított ki a vintage szellemében. Íme a legújabb.
Guarde come dondolo, guarde come dondolo, con il twist, pam pa pampam pa… nem tudom kiverni ezt az átkozott dalt a fejemből. Állandóan itt szól a fülemben, pedig én a born to be wide-ot akarom énekelni. Hiszen éppen a Harley-Davidson Fesztiválra tartok. Igen, Alsóörs felé motorozom, arcomat simogatja a szabadság szele, előttem a végtelen út, born to wide… de most éppen egy Moto Guzzin ülök.
Kattintson a képre a galériához! |
Kifejezetten jó ötletnek tűnt az új V9 Bobberrel menni a régió legnagyobb Harley-Davidson-eseményére. Van olyan szemrevaló, mint bármelyik Harley, csak éppenséggel sokkal ritkábban látni, ezért nagyobb szenzáció, és így lehet vele egy kicsit bikert pukkasztani.
Az utóbbi időszakban a Guzzi nagyon beleérzett a stílusba, kifejezetten jól elkapta a mai idők nosztalgiahangulatát, amikor minden megy, ami csak egy kicsit is vintage. Tulajdonképpen már a V7 Classic is formai telitalálat volt, bár az egy kicsit megelőzte a korát. Tetszeni már az is tetszett mindenkinek, minden megállónál, piros lámpánál, benzinkútnál nyilatkoztunk róla, de úgy voltak vele az emberek, mint a zsiráffal, szép, szép, de otthonra azért nem kellene.
Aztán a világ hirtelen behipszteresedett, az utcák és a focicsapatok az 1848-as szabadságharcot idéző szakállakkal, felnyírt, oldalt elválasztott egyenfrizurával népesedtek be, a café racer, a bobber és a scrambler szavak újabban divatosabban csengenek, mint az, hogy projekt és kollaboráció, hogy kommunikációs managerről ne is beszéljünk. A divat állandóan körbeforgó óriáskereke most éppen ezeket emelte a magasba. Akinek esze van, él a lehetőséggel.
És Mandello del Larióban pontosan ezt teszik, élnek a lehetőséggel. Mintha látnokok ültek volna a tervezőasztalnál, amikor megszülettek a V7 formái. Annyira bejött a dolog, hogy a 2015-ös ráncfelvarráskor, a V7 II-nél az alapvető formai jegyek megmaradtak, bár ami a geometriát illeti, elég sok minden megváltozott.
2016-ra a gyár két új modellel egészítette ki a palettát, a V9 Bobberrel és a Roamerrel. (A lényeges különbségekről a Motorrevü 2016/7-es számában olvashatnak.)
Bár első pillantásra nem látszik ugyan, de a V9-nél annyi újítás történt, hogy akár új típusnak is elmegy. A változások zömmel belül történtek, az első és legfontosabb, hogy a lökettérfogat 750-ről 850 cm3-re, a teljesítmény 48-ról 55 lóerőre nőtt, laposabb lett a nyomatékgörbe, és a maximális nyomaték 95%-a már 2500-nál rendelkezésre áll. Hogy átdolgozták az égésteret, az egész kenési rendszert, a forgattyús házat és a váltót, látszani ugyan nem látszik, viszont jól érződik.
Szóval a V9 Bobberen ülök. Egy kicsit sajgó térddel, mert éppen az imént rúgtam bele a keresztben álló hengerekbe, amit már csak azért sem értettem először, mert azt olvastam a sajtóanyagban, hogy a hosszabb lengővilla miatt több a hely a Guzzin. De az igazság az, hogy a henger azért a legtöbb embernek útban lesz egy kicsit. Az alacsonyabbaknak jobban, mint a magasaknak, 170 cm körüli magasságnál ugyanis már hátra tud annyira csúszni a vezető, hogy elérje a kormányt, de térdei ne érjenek bele a hengerekbe.
Az üléspozíció egyébként amolyan szolidan sportos, nem is sportos, mint inkább aktív, a szó jó értelmében tettre kész. A térdszög enyhén hegyes, a felsőtest kissé előredől, de a súly még nem terheli a csuklókat. Az egy darabból álló ülés egyenes felszínű, és annyira jól tömött, hogy abszolúte nem süpped bele az ember, így könnyebb mozogni rajta mind előre-hátra, mind pedig oldalra, ha már valaki annyira sportosan akar vezetni. Az erőforrás egyébként partner a sportosabb vezetési stílusban is, kifejezetten könnyen pörög fel, és az említett lapos nyomatékgörbének köszönhetően a hosszabb első fokozat ellenére is egész jól megindul, valahol olyan négyezer körül újabb erőre kap, és még inkább meglódul, a 62 Nm-es nyomatékcsúcsot pedig 3000-es fordulat táján produkálja. (A gyári adatoknál kisebbfajta ellentmondás mutatkozik, mert az ábra szerint 6000 körül ébred a legnagyobb forgatónyomaték, a szöveges értelmezés szerint pedig 3000-nél.)
Tulajdonképpen ez is a lételeme a Bobbernek, ezek a kigyorsítások, kanyarodások, nekiiramodások, különösen jó minőségű aszfalton. Az útegyenetlenségek a rövidebb rugóutak miatt elég jól érezhetőek (hátul 97, elöl 130 mm), a kigyorsításokkor nem egyszer úgy éreztem, hogy elpattogott a hátsó kerék. Apropos, hátsó kerék… hogy egy ötvenegynéhány lóerős gépnél kell-e kipörgésgátló, vagy sem, az lehet vita tárgya, az azonban tény, hogy ha van, az nem baj. A célcsoportelemzés szerint a Bobbert igényes, közepesnél jobban kereső, az élet szépségeire fogékony, 35-50 év közötti férfiak és nők fogják vásárolni (az ábrák szerint férfiak kizárólag arcszőrzettel ), és sejthető, hogy nem rendelkeznek majd évtizedes vezetői rutinnal, így az egyébiránt két fokozatban állítható, de akár ki is kapcsolható kipörgésgátló valószínűleg hasznos szolgáltatás.
A bobberség érdekében a V9 Bobber előre 16 colos, 130/90-es ballonos gumit kapott, amiről rögtön sejteni lehetett, hogy az első ívek nem úgy sikerülnek, ahogy eltervezi az ember, ez azonban pár száz méter után tökéletesen megszokható. A szűk íveket kevésbé, az elnyújtottakat kifejezetten szereti, kanyarban belefékezve szinte semmiféle felállító nyomaték nem érződik.
Bár végsebessége 180 körül lehet, a 130-as utazósebesség már 100 km után is fárasztó, mert meglehetősen sok inger éri a vezetőt, a menetszélnek pedig semmi nem áll az útjába. A kezelőszervekkel minden rendben van, a kuplung kifejezetten kis kézerővel működtethető, határozottan és jól adagolhatóan zár, az első fék kellemes, nyomáspontja jól érezhető, a 320-as szimpla tárcsa és a négydugattyús Brembo párosítás pedig magabiztosan lassít. A hátsó féket valamivel nagyobb gondossággal kell kezelni, mert pedálholtjáték nélkül, szinte azonnal fog.
Százhússzal cirkálok, lazán előredőlök, élvezem a tájat, az egyébként minden fordulatszámon érezhető rezgéseket, néha csak úgy csuklóból kiugrom egyet előzni, majd visszaállok százhúszra. Élvezem, ha megállok egy kávéra, és egyáltalán nem zavar, ha rögtön a Bobberről kell mesélnem valakinek.
Alsóörs felé motorozom. Arcomat simogatja a szabadság szele. Előttem a végtelen út. Lelkemben a Born to wide… a fülemben pedig… Guarde come dondolo, guarde come dondolo, con il twist…