Úgy tűnik, hogy ma nem lehet mellé nyúlni, ha egy gyártó a klasszikusokat idézi. A Moto Guzzi például egész modellcsaládot alakított ki a vintage szellemében. Íme a legújabb.

Guarde come dondolo, guarde come dondolo, con il twist, pam pa pampam pa… nem tudom kiverni ezt az átkozott dalt a fejemből. Állandóan itt szól a fülemben, pedig én a born to be wide-ot akarom énekelni. Hiszen éppen a Harley-Davidson Fesztiválra tartok. Igen, Alsóörs felé motorozom, arcomat simogatja a szabadság szele, előttem a végtelen út, born to wide… de most éppen egy Moto Guzzin ülök.

 

Kattintson a képre a galériához!

Kifejezetten jó ötletnek tűnt az új V9 Bobberrel menni a régió legnagyobb Harley-Davidson-eseményére. Van olyan szemrevaló, mint bármelyik Harley, csak éppenséggel sokkal ritkábban látni, ezért nagyobb szenzáció, és így lehet vele egy kicsit bikert pukkasztani.

 

Az utóbbi időszakban a Guzzi nagyon beleérzett a stílusba, kifejezetten jól elkapta a mai idők nosztalgiahangulatát, amikor minden megy, ami csak egy kicsit is vintage. Tulajdonképpen már a V7 Classic is formai telitalálat volt, bár az egy kicsit megelőzte a korát. Tetszeni már az is tetszett mindenkinek, minden megállónál, piros lámpánál, benzinkútnál nyilatkoztunk róla, de úgy voltak vele az emberek, mint a zsiráffal, szép, szép, de otthonra azért nem kellene.

 

 

Aztán a világ hirtelen behipszteresedett, az utcák és a focicsapatok az 1848-as szabadságharcot idéző szakállakkal, felnyírt, oldalt elválasztott egyenfrizurával népesedtek be, a café racer, a bobber és a scrambler szavak újabban divatosabban csengenek, mint az, hogy projekt és kollaboráció, hogy kommunikációs managerről ne is beszéljünk. A divat állandóan körbeforgó óriáskereke most éppen ezeket emelte a magasba. Akinek esze van, él a lehetőséggel.

 

És Mandello del Larióban pontosan ezt teszik, élnek a lehetőséggel. Mintha látnokok ültek volna a tervezőasztalnál, amikor megszülettek a V7 formái. Annyira bejött a dolog, hogy a 2015-ös ráncfelvarráskor, a V7 II-nél az alapvető formai jegyek megmaradtak, bár ami a geometriát illeti, elég sok minden megváltozott.

 

2016-ra a gyár két új modellel egészítette ki a palettát, a V9 Bobberrel és a Roamerrel. (A lényeges különbségekről a Motorrevü 2016/7-es számában olvashatnak.)

 

Bár első pillantásra nem látszik ugyan, de a V9-nél annyi újítás történt, hogy akár új típusnak is elmegy. A változások zömmel belül történtek, az első és legfontosabb, hogy a lökettérfogat 750-ről 850 cm3-re, a teljesítmény 48-ról 55 lóerőre nőtt, laposabb lett a nyomatékgörbe, és a maximális nyomaték 95%-a már 2500-nál rendelkezésre áll. Hogy átdolgozták az égésteret, az egész kenési rendszert, a forgattyús házat és a váltót, látszani ugyan nem látszik, viszont jól érződik.

 

 

Szóval a V9 Bobberen ülök. Egy kicsit sajgó térddel, mert éppen az imént rúgtam bele a keresztben álló hengerekbe, amit már csak azért sem értettem először, mert azt olvastam a sajtóanyagban, hogy a hosszabb lengővilla miatt több a hely a Guzzin. De az igazság az, hogy a henger azért a legtöbb embernek útban lesz egy kicsit. Az alacsonyabbaknak jobban, mint a magasaknak, 170 cm körüli magasságnál ugyanis már hátra tud annyira csúszni a vezető, hogy elérje a kormányt, de térdei ne érjenek bele a hengerekbe.

 

 

Az üléspozíció egyébként amolyan szolidan sportos, nem is sportos, mint inkább aktív, a szó jó értelmében tettre kész. A térdszög enyhén hegyes, a felsőtest kissé előredől, de a súly még nem terheli a csuklókat. Az egy darabból álló ülés egyenes felszínű, és annyira jól tömött, hogy abszolúte nem süpped bele az ember, így könnyebb mozogni rajta mind előre-hátra, mind pedig oldalra, ha már valaki annyira sportosan akar vezetni. Az erőforrás egyébként partner a sportosabb vezetési stílusban is, kifejezetten könnyen pörög fel, és az említett lapos nyomatékgörbének köszönhetően a hosszabb első fokozat ellenére is egész jól megindul, valahol olyan négyezer körül újabb erőre kap, és még inkább meglódul, a 62 Nm-es nyomatékcsúcsot pedig 3000-es fordulat táján produkálja. (A gyári adatoknál kisebbfajta ellentmondás mutatkozik, mert az ábra szerint 6000 körül ébred a legnagyobb forgatónyomaték, a szöveges értelmezés szerint pedig 3000-nél.)

 

Tulajdonképpen ez is a lételeme a Bobbernek, ezek a kigyorsítások, kanyarodások, nekiiramodások, különösen jó minőségű aszfalton. Az útegyenetlenségek a rövidebb rugóutak miatt elég jól érezhetőek (hátul 97, elöl 130 mm), a kigyorsításokkor nem egyszer úgy éreztem, hogy elpattogott a hátsó kerék. Apropos, hátsó kerék… hogy egy ötvenegynéhány lóerős gépnél kell-e kipörgésgátló, vagy sem, az lehet vita tárgya, az azonban tény, hogy ha van, az nem baj. A célcsoportelemzés szerint a Bobbert igényes, közepesnél jobban kereső, az élet szépségeire fogékony, 35-50 év közötti férfiak és nők fogják vásárolni (az ábrák szerint férfiak kizárólag arcszőrzettel ), és sejthető, hogy nem rendelkeznek majd évtizedes vezetői rutinnal, így az egyébiránt két fokozatban állítható, de akár ki is kapcsolható kipörgésgátló valószínűleg hasznos szolgáltatás.

 

 

A bobberség érdekében a V9 Bobber előre 16 colos, 130/90-es ballonos gumit kapott, amiről rögtön sejteni lehetett, hogy az első ívek nem úgy sikerülnek, ahogy eltervezi az ember, ez azonban pár száz méter után tökéletesen megszokható. A szűk íveket kevésbé, az elnyújtottakat kifejezetten szereti, kanyarban belefékezve szinte semmiféle felállító nyomaték nem érződik.

 

Bár végsebessége 180 körül lehet, a 130-as utazósebesség már 100 km után is fárasztó, mert meglehetősen sok inger éri a vezetőt, a menetszélnek pedig semmi nem áll az útjába. A kezelőszervekkel minden rendben van, a kuplung kifejezetten kis kézerővel működtethető, határozottan és jól adagolhatóan zár, az első fék kellemes, nyomáspontja jól érezhető, a 320-as szimpla tárcsa és a négydugattyús Brembo párosítás pedig magabiztosan lassít. A hátsó féket valamivel nagyobb gondossággal kell kezelni, mert pedálholtjáték nélkül, szinte azonnal fog.

 

Százhússzal cirkálok, lazán előredőlök, élvezem a tájat, az egyébként minden fordulatszámon érezhető rezgéseket, néha csak úgy csuklóból kiugrom egyet előzni, majd visszaállok százhúszra. Élvezem, ha megállok egy kávéra, és egyáltalán nem zavar, ha rögtön a Bobberről kell mesélnem valakinek.

 

Alsóörs felé motorozom. Arcomat simogatja a szabadság szele. Előttem a végtelen út. Lelkemben a Born to wide… a fülemben pedig… Guarde come dondolo, guarde come dondolo, con il twist…