Egy rendhagyó motoros közösség

A Motorrevü olvasóinak is feltűnt talán, hogy újabban egyre többet foglalkozunk a motorozás egy szubkultúrájával, amelybe kisebb köbcentis café racerek, scramblerek, mopedek tartoznak. Hadd mutassunk be egy újabb közösséget, egy újabb szubkultúrát a szubkultúrán belül.





galéria Mopedmetál - egy rendhagyó motoros közösség
Balról jobbra: Rigó Péter, Varga-Toth Simon, Bernáth Adrián, Bernáth Milán


MR: Hogyan lehetne meghatározni, hogy mi az a Mopedmetál?

Milan: ‒ A Mopedmetál egy mopedrajongó, mopedtulajdonos közösség, évente egy alkalommal szervez egy összejövetelt, egy nagy, közös városi gurulást. Ugyanakkor egy blog neve is, pontosabban és stílszerűen egy motorblogé.

MR: ‒ Hogyan és miért jött létre a Mopedmetál?

‒ 2010-ben kezdődött, amikor pár balatoni elhatározta, hogy feljön Budapestre dolgozni, szerencsét próbálni. Az albérletben kezdődött az egész. Esténként ültünk a számítógép előtt és bóklásztunk a neten. Odavoltunk a veterán korú, ritkább típusú autókért, de sokat nem tudtunk róluk. De álmodoztunk, hogy milyen jó lenne sok kocsit kipróbálni… Így jött az ötlet, hogy csináljunk egy blogot, írjunk róluk, meg videózzunk, akkor majd mindenki ad autókat… aztán persze senki nem adott.

Mr: ‒ Miért adott volna?

Adrián: ‒ Ja, azt nem mondtuk, de azért a filmkészítésben már volt némi eredményünk. A Staff nevű alternatív extrém filmfesztiválon már legelső snowboardos filmünk ‒ amely egy 1 megapixeles kompakt fényképezővel készült ‒ is különdíjat kapott, a következő évben második helyezést, a harmadik évben pedig elsők lettünk a kategóriánkban.

Milán: ‒ Az első autós anyagot végül teljesen saját erőből oldottuk meg, akkor, amikor egyikünk végül össze tudott szedni pénzt álmai autójára, egy akkoriban egész olcsó Toyota MR2-esre. Nem volt valami nagy rutinunk az autós forgatásban, egész nyáron vettük fel az anyagokat, hatalmas mennyiség gyűlt össze, aztán összevágtuk és feltettük a netre. Minket is meglepett a sikere, amely messze túlnyúlt a személyes ismeretségeken, idegenektől is sok gratulációt, biztatást kaptunk. Aztán jött az álomszerű fordulat, az első felajánlás, hogy „gyertek, forgassatok az én autómról is”.
Öt év alatt eljutottunk oda, hogy számítunk ebben a műfajban, kezdenek jönni projektszerű megrendelések is. Eleinte nem nagyon ment át a szakmán a stílusunk. Kaptunk volna munkát, de úgy, hogy volt egy addig bevált séma, csináljunk aszerint filmet, persze olcsóbban, mint a már piacon lévők. Például emiatt nem vállaltuk el egy Opel Vectra-film elkészítését. Akkoriban nem nagyon akarták megfizetni a saját magunk felé támasztott minőségi igényt.

MR: ‒ Ez eddig autós történet. Hogyan lett ebből a Mopedmetál?

Milán: ‒ Budapest egy kicsit lenevelt minket az autózásról. A napi élet során ‒ munkába járni, ügyeket intézni – autózni nem igazán szórakoztató dolog. Nem motiválja az embert az autózásra. Valami alternatíva kellett.

Simon: ‒ Rigó Petivel, aki ráadásul végzett motorszerelő, már a Turbometálba is besegítettünk, emellett mindannyiunknak volt valami mopedes kötődése. Adriánnak és Milánnak is volt gyermekkorában motorja, és akkoriban, már csak az életkorunk miatt is, az 50-esek jöhettek szóba.

Aztán Adrián egyszer kapott kölcsön egy Honda MB80-ast… megláttam a pizzéria előtt, ahol dolgozunk, és néztem, hogy ez mi? Nagyon durva! Akkor szembesültem azzal, hogy ez nagyon menő dolog, teljesen más, mintha robogóra ülnél…

Rigó Peti: ‒ Én a családból hoztam a motorokhoz való vonzódást. Ötéves koromban már volt egy mopedem. Aztán elvégeztem egy motorszerelő iskolát. Mindig is tetszettek az épített gépek, amikor minden garázsban boardtrackereket építettek, én is nekikezdtem. Fogtam egy 250-es stabilmotort, kipufogó nélkül… nem részletezem, lett egy jó drága szobadíszem, amellyel papírok híján az összes létező műszaki előírást áthágva nem mehettem ki az utcára. Elkezdtem valami észszerűbb megoldáson gondolkodni. Végül egy Cub 50-esből építettem magamnak egy café racert, amellyel az EMAT-on, a hazai motorépítő versenyen is részt vettem.

Adrián: ‒ Egy kicsit valahogy a digitális világban is kezdődött ez az egész, nézegettük az Instagramon a mopedeket, lejöttek tök szép épített café racerek. Láttuk, hogy Amerikában milyen hihetetlen kultuszuk van a mopedeknek. Aztán kitaláltuk, hogy szervezzünk egy összejövetelt. A név félig-meddig adott volt. Még korábban létezett egy őrült boardos csapat, a Metalbros, mi, vidéki srácok ennek mintájára Agrometalnak neveztük a snowboardos csapatunkat. Amikor jött az autós őrület, magától értetődő volt a Turbometal, a motoros vonalnak pedig a Mopedmetal név. 2013-ban meghirdettünk egy találkozót egy közös motorozással, és tökre meglepődtünk, amikor összejöttünk vagy negyvenen. A következő évben kilencvenen, tavaly pedig 140-en voltunk. Lett is egy kis feszültség, mert jöttek nagymotorokkal is, meg robogókkal is, és nehezen értették meg, hogy mi ezt nem nekik szerveztük.

galéria Mopedmetál - egy rendhagyó motoros közösség

MR: ‒ Bocs, de hát az MB sem a szó klasszikus értelmében vett moped…

Milán: ‒ Számunkra nem is a szó szoros értelemben vett pedálos moped a lényeg, hanem az, hogy 1992 előtti, rendszám nélküli, lehetőleg 50-es, 80-as kétkerekű legyen, ne legyen tucatrobogó, bár egy szép, veterán korú Vespa, vagy a Cubok azért beleférnek a képbe. A jelentkezéskor kértünk képet a motorról, és eldöntöttük, hogy belefér-e az elképzelésekbe, vagy sem. Tudjuk, hogy ez megosztó dolog, de mi hasonszőrűeknek, nem a motorosoknak úgy általában szerveztük ezt az eseményt. Egy kicsit belerontottunk a megszokott motoros szcénába, ami valami olyasmi, hogy minden motoros haver. Minket nem érdekelnek a nagyobb motorok. Ez fakadt eleinte az életkorból is, meg abból is, hogy ezt találjuk menőnek. Tegyük hozzá, praktikusnak is.

Elfilóztunk azon, hogy mi is számunkra a megfelelő közlekedési eszköz, ami nem megszokott, ami vagány. A fixizés már lecsengett, meg az valahogy a hipster kultúra része, és nem is motor. Fontos volt, hogy mivel tudunk azonosulni, mi illik az egyéniségünkhöz. A robogózásban nem találtunk semmi különöset. Végigmész a városon, és mintha láthatatlan lennél. Akkor jó egy motorozás, egy autózás, ha pár pillantással találkozol, párat megragadsz a megjelenéseddel. Nekünk például tetszik, hogy olyan bringákkal járunk, amelyek megosztóak. Egyeseknek nagyon bejönnek, elég sokan meg lesajnálják őket. Kifejezetten szeretjük, hogy rendszám nélküliek, úgy érzi az ember, hogy így a törvényesség határán mozog, de félre ne értse valaki, nem élünk vissza vele, hiszen a legtöbb motor sebessége nem éri el a törvényes sebességhatárt.

MR: -  Akkor ti nem lobbiztok az 50-esek regisztrációjáért…

- Nem. Nekünk így metál az élet.