Mike Hailwood története

Mike Hailwood (májk hélvud) minden idők egyik legnagyobb motorversenyzője volt, eredményei egyedülállóak és megismételhetetlenek. Amikor motorról négy kerékre váltott, autóversenyző társai Mike the Bike (májk dö bájk), azaz Bringás Miki néven fogadták maguk közé.





Anglia - 1959. Még eleven emlék az angol nagyágyú, a hatszoros világbajnok Geoffrey Duke tündöklése, és szinte tapsolni sem volt még idejük a briteknek másik üstökösük, John Snrtees hét vb győzelméhez, máris új, addig ismeretlen nevet kürtölt szét Európa sportsajtója. Mike Hailwood, a 20 éves fenegyerek, Anglia történetében először és mindmáig meg nem ismételt bravúrral jegyezte be nevét a nagykönyvbe: a bajnokság minden szóló kategóriáját megnyerte, ráadásul 250-ben a maximálisan elérhető pontszámmal!

„Tulajdonképpen későn kezdtem versenyezni. Apám jómódú motorkerékpár kereskedő volt, így a motorokkal már gyerekkoromban megismerkedtem, de az egész nem volt számomra több, mint egy jó balhé. Talán ennek köszönhető, hogy teljesen fesztelenül versenyeztem, akkor is, ami-kor már volt mit féltenem. Anglia akkoriban még a motorsport vezető nagyhatalma volt, és az angol motorok igen jók voltak. Hogy később komolyan vettem a versenyzést, azt, úgy gondolom, az 1959-es szezonnak köszönhetem. A hazai bajnokságok és három Isle of Man-TT győzelem után ismerősként kezdtek üdvözölni a depók környékén."



Mike, aki abban a korban nőtt óriássá, amikor még az eredmény minősítette a versenyzőt és nem a sztárcsinálás, szerényen fogalmaz. A vadregényes Man szigetet különös nimbusz övezi az 1907 óta minden évben megrendezett s mindmáig a legnagyobb tömegeket megmozgató Tourist Trophy révén. Aki itt győz, az különleges megbecsülést vív ki, hiszen a feladat sem mindennapi. A 60,4 km hosszú körpálya vonalvezetése még akkor alakult ki, amikor lovak és hintók jártak a sziget zegzugain. Később a girbe-gurba földút csupán szilárd burkolatot kapott, de a több mint 130 kanyarral tarkított, 400 m szintkülönbségű pálya továbbra is falvakon, szűk hidakon vezeti át a jobb sorsra érdemes versenyzőt. A rafinált dobbantók és a tíz méteres repülések után éles kanyarok, lejtők követik egymást, s mindehhez társul a szélsőséges időjárás. Nos, 1959-ben a Man sziget csodát látott: a zöldfülű Mike nem kevesebb, mint négy kategóriában állt rajthoz, s csupán a 350-ben esett ki a vezető helyről motorhiba miatt. A 125, 250 és 500-as géposztály elsője: Mike Hailwood.



„Azt mondják, hogy TT-specialista vagyok, pedig egyszerűen csak imádom ezt a versenyt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a dzsessz-zenész hangszerével eggyé válva, behunyt szemmel bűvöli a dallamot. Aki nem tud improvizálni, az nem tud TT-t nyerni! Betéve ismerem a pályát, mégis szinte körről-körre máshogy kell motorozni. A tengeri, sós levegőben máshogy tapad a gumi, máshogy húz a motor, mint a napsütötte hegyvidéken. Az egyik részen eső mossa a betont, máshol oldalszél támad... itt nincs taktika. Mindig annyit kell menni, amennyit a pillanat megenged. Ez a TT varázsa."

Talán maga Domenico Agusta gróf sem hitte igazán, hogy hobby-ja majdan legendát kovácsol a gyorsasági motorsport világában. A sebességkedvelő tehetős olasz elhatározta, hogy olyan motort épít, amely meghódítja a világ GP-pályáit, A gyermekbetegségekből lábadozó MV Agusta ördöngös pilótákat kapott:John Surtees és Gary Hocking ontotta a vb-címeket az istálló tarisznyájába. Domenico gróf azonban idejében pillantotta meg Hailwoodot, és helyesen ismerte fel tehetségét. Az elgondolást szerződés követte, és Mike 1962-ben már a világ legjobb motorján, az MV Agustán hasal; dönti a pályarekordokat, aratja a vb-címeket. Még ebben az évben fantasztikus pályarekorddal győz az Ulster GP-n, lesöpri ellenfeleit a Dutch-TT-n, és további négy GP győzelmével a Királyok Versenyében, - 500 cm3-ben - vb győzelemmel hálálja meg Domenico gróf gondoskodását.

Mike Hailwood a Motor Cycle Weekly poszterén

„Nem tudom, milyen érzelmekkel gondoljak vissza az MV-s időkre. Azt hiszem én voltam akkortájt a legjobb, amit a sorozatban elért négy világbajnoki cím hűen bizonyít. Amennyire a kulisszák mögé láttam, úgy tudom, nekem volt a legelőnyösebb szerződésem mindenki között. Ennek ellenére mindig éreztették velem, hogy én nem vagyok olasz, tehát nem lehetek egy olasz cég gyári menője, miként ezt a tankomra a kötelezően fölpingált PRIVÁT felirat is mutatta.