Méray Blackburne

Vannak stádiumai a halálfélelemnek. A fokozáshoz elég egy kis kart eltolni magunktól. Mintha konyhai habverőn emelnénk a fordulatot, hogy a palacsintatészta jobban kisimuljon. De míg ott a tál oldalára kenődik magasabbra a lé, itt a bőrruhánk bánja a kockáztatást. Félre gyorsan a nyúlszívvel, nézzük meg, mit bír a kilencvenéves technika. A bezárásra, lebontásra ítélt, történelmi múltú Millenáris pályán talán ez volt az utolsó motorozás.


Nagyon megváltoztak az emberek. Valahogy nem szeretik annyira a férfias zajokat, mint régen. Bár, ha azokra a beadványokra gondolok, amelyeket a Sváb-hegyen nyaraló arisztokraták írtak a belügyminiszternek az 1920-as évek derekán arrafelé zajló motorversenyek kapcsán, talán nincs is igazam. Mondjuk, ott a szervezők sem merültek el a Hogyan készítsünk elő polgárbarát eseményeket című tanfolyam anyagában, előfordult, hogy a hajnali 5 és 7 óra közötti időszakot jelölték ki edzésekre… Most ebéd utáni időben járunk, és a környékbeli házak ablakaiban állók közül valaki integet. Ha jól látom, nem nyitott tenyérrel.

 

Motorok Méray Blackburne (1927)
Kattintson a képre a galériához!

A Millenárison vagyunk, a betonteknő alján, és Robi elmélyülten nézi a gyertyát. Jó lesz ez – mondja elégedetten, és már tekeri is be a 260-as KLG-t. Olyan öreg, mint a motor, s talán pont ezért értik meg egymást. Mármint a gyertya és a motor. Robi, azaz Sarok Róbert, az 1927-es Méray-Blackburne tulajdonosa, nehezen tudja alaphelyzetbe hozni száját a széles mosolyból. – Tudjátok, ezt a motort ilyen pályákra építették. Itt, a Millenárison versenyeztek vele meg az Ügetőn. Nagy öröm ez nekem, hogy körbemehetek ezzel az öreg vassal – magyarázza, miközben a Davida sisak szíjával babrál.

Van berúgó a Mérayn, de inkább megtoljuk, és amikor a 26x2,5-ös virsligumi nyikkan egyet a betonon, megkapjuk az első sorozatot. A tompító nélküli 34 mm-es csövekből olyan hang tör elő, mintha Gatling gépágyús lőgyakorlaton lennénk. Egy-egy másodpercre kihagy, amikor a váltások miatt Robi elveszi a gázt, aztán folytatódik a verébriasztás. Nagyjából 80 körül mehet, követve az ideális ívet.

 

Motorok Méray Blackburne (1927)

 

A mai formájában 1928-ban átadott Millenárison eleinte a kerékpárversenyek betétszámaként rendeztek motoros futamokat. Aztán kiírtak önálló bajnokságot, de nemcsak szóló, hanem oldalkocsis kategóriára is. Ez azért érdekes, mert azt hittem, ezen a pályán életveszély oldalkocsizni. Mivel 1941-ig Magyarországon balra hajts volt, az oldalkocsikat a motor bal oldalára csavarozták fel, úgy talán alkalmasabb volt a körözésre a 36 fokban emelt fordulójú, 415 méteres pálya. Pár éve rendeztek itt nosztalgiafutamokat, akkor volt, aki leszerelte az oldalkocsit a motorja mellől, mert veszélyesnek találta, más pedig, aki mégis fennhagyta, csak a pálya alján körözött, ahol majdnem vízszintes a beton.

 

Motorok Méray Blackburne (1927)

 

Pedig itt a döntött fordulókat lehet igazán élvezni. A centrifugális erő a tankra préseli a mellkasomat, alig kapok levegőt, amikor a kanyar közepén az ideális kijárati irányt veszem célba, s mire egy mélyet lélegzem, megint jön a kanyar. Ne vedd el a gázt! – szuggerálom magam, és a bátorságnál csak a megfelelő ív eltalálása fontosabb, ha időre megy a dolog vagy versenyezni kell a többiekkel. Volt szerencsém itt néhányszor oldtimer versenyen hajtani, őrületes hangulata van, amikor nem éppen jobbról és balról, inkább alulról és felülről támadnak az előzni akarók, miközben a lassabbak kikerülése sem egyszerű, mert a rossz ívről könnyen katapultálja magát a motor. Amint egy jó ívet találva, fentről támadva a gyorsabbakat is le lehet lépni.

Robi régóta gyűjti a régi motorokat, elsősorban magyar gyártmányú, Méray gépeket. Pár évvel ezelőtt megjelent egy cikk a Veterán újságban a Méray 680-asáról – ami kéthengeres, JAP motoros ritkaság –, azt látva kereste meg egy nyugdíjas motorszerelő, aki a nála lévő ismeretlen motorroncsot felajánlotta megvételre. Fogalma sem volt, mihez tartozott egykor az angol Blackburne motor, a rozsdás váz és a szintén angol Moss váltó. A jellegzetes, hátul háromcsöves váz Robi számára világossá tette, hogy magyar Méray-gyártmányról van szó. Ez a cég 1923 és 1937 között készített motorkerékpárokat, a legtöbbet a húszas évek második felében. Csak a lemezből és csőből való alkatrészeket állították elő eleinte Budán, a Városmajor utcában, majd Pesten, a Külső-Váci úton, a Magyar Acélárugyár üzemcsarnokában. A motort, a váltót, a karburátort, a mágnest és az ülést külföldről vásárolták. Mivel a villa csövei a szokásosnál vékonyabbak, tehát könnyebbek, és a Blackburne motor 350-es, két kipufogós (two-port, amint akkoriban nevezték), valószínű, hogy ezt a gépet sportcélokra építették. Nem biztos, hogy így hagyta el a gyárat, lehet éppen későbbi versenyzésre alakítás sportmotorból. Hasonló gépen versenyzett a húszas évek végén, a harmincas évek elején Zsótér Bertalan, Wéber Oszkár és Erdélyi Ferenc. Blackburne motoros Mérayn számos magyar rekordot állítottak fel a Millenárison 5 és 10 kilométeres távon. Lehet, néhány még érvényes, mert csak a negyvenes évek végén tértek ide vissza a motorkerékpárok, s akkor jobbára 100-as, 125-ös Csepelek futottak.

 

Motorok Méray Blackburne (1927)

 

A megmaradt alkatrészeket Kalmár Tamás debreceni restaurátor építette újra üzemképes motorkerékpárrá barátaival, korabeli fotók alapján rekonstruálva az eredeti tankot (Sárközi Sándor, Orosháza), a sárvédőket (Mikolasek Tibor, Győr) és új, gumiperemes felniket fűzve a felújított kerékagyakba. Minthogy a Méray cég külföldről vásárolt kiegészítőket, ma könnyű pótolni ezeket, nyugaton az egykori konfekció-alkatrészek replikái kaphatók. Így kerültek új Amac kormánymarkolatok és az eredetivel egyező Brooks B175 nyereg.

 

Bejáratásra nem sok mód volt, Robi Nagydorogon lakik, arrafelé viszonylag ritkák az oválpályák, így csak az utcájukban tudta kipróbálni (rendszám nélkül) a „tuport” Blackburne erejét. – Elég erős égett szag és füst jött a kuplung felől, pedig csak az utca végéig mentem és vissza – mesélte. Szerintem a szomszédok inkább a hangra emlékeznek.