Marusius, az épített motor

Ha nem tudná az ember, hogy pár éve készítették, minden további nélkül elhinné, hogy az ezerkilencszázas évek legelejéről származik, amikor a biciklik még alig különböztek a motorkerékpároktól





Tudják, mi az a fatalizmus? Egyetlen rövid mondatban összefoglalható: „Legyen meg a Te akaratod.”

 

Az iménti mondatban a Te személyes névmás (egyes szám második személy) a Fennvalót jelenti, legyen az akár a Jóisten, Allah, vagy Jehova. Kihüvelyezve a mondat értelmét azzal a világhoz való viszonyulással találjuk szembe magunkat, mely szerint mindegy, hogy mit akar, tesz vagy tervez egy főszerkesztő, a jövő előre meg vagyon írva. Pontosabban, minden Isten, Allah, Jehova akarata szerint történik.

 

Így eshetett meg, hogy mi ezzel a motorral tulajdonképpen már több mint egy éve tartozunk olvasóinknak, ugyanis az a 2014-es Budapest Motorshow motorépítő bajnokságának és a 2015-ös Motorépítő Világbajnokságnak egyik, ha nem éppen a legnagyobb szenzációja volt.

 

Annak idején be akartuk mutatni Önöknek a művet, de hiába. A Fennvaló még korainak érezte szándékunkat. Egészen mostanáig. Akaratából kifolyólag a közelmúltban egy Békés környéki házi, pontosabban kempingbulira voltunk hivatalosak, ahol már érkezéskor megpillantottuk a szóban forgó gépezetet. A pillanatot azonnali elhatározás követte, az égiek azonban ismét közbeavatkoztak. Pálinkás butykost nyomtak kezünkbe. Ez, és az ezt követő fröccsök újra átírták a földi terveket…

 

Másnap reggel a Mindenható Hatalmak borzalmas fejfájással és émelygéssel rendkívüli események eljövetelét jelezték. Amikor végre sikerült résnyire nyitni szemeinket, a Paradicsomban találtuk magunkat. Földöntúli fény áradt, madárdal hangzott, forrás csobogott. És akkor pillantásunk a napsugárban fürdő, utánfutón álló csodára és az Úr egyik Angyalára esett.

 

Az Angyal kopasz volt, és egy rövidnadrágban pakolászott. Szemlátomást készülődött elhagyni az Édenkertet. Ha eléri a kaput, mielőtt megszólíthatjuk, a Végzet ismét meghiúsítja terveinket. Ha nem, akkor eljött az idő, a motor bekerül az újságba!

 

Az idő lelassul… Bizonytalan léptekkel indulunk az Angyal felé. Az Angyal előveszi a slusszkulcsot, körülnéz és az autóhoz lép. Még tíz lépés… Megfogja a kilincset… Még öt… az Angyal beszáll. Még két lépés… indít. Közben visszanéz.

 

‒ Áááá, a Motorrevütől jöttél? Egy éve várom már, hogy felhívj.

 

Motorok Custom sarok Marusius
Kattintson a képre a galériához!


###

 

A Marusius története

 

A makói illetőségű Orkonyi Károlynak gyermekkora óta tetszenek a régi motorkerékpárok, pontosabban a legrégebbi motorkerékpárok, még az 1900-as évek legelejéről. Mindig is szeretett volna egyet magának. Elkezdte hát feltúrni érte a világhálót, és arra a következtetésre jutott, hogy ilyen motorja akkor lesz, ha épít magának egyet.

 

A blokk megépítésével kezdte. Csakis négyütemű motor jöhetett szóba, és miután ilyet nem talált, megint csak arra jutott, hogy azt is magának kell összeraknia. Mindenekelőtt 1500 Ft-ért vásárolt két darab Danuvia 125-ös erőforrást, de ezek ugyebár kétüteműek. Orkonyi Károly számára magától értetődőnek tűnt, hogy akkor ezekből összerakjon egy négyütemű blokkot. Kapaszkodjanak meg, kedves Olvasók, ma hazánkban szabadon járhat-kelhet egy ember, aki kétüteműből négyütemű, működő motorblokkot tud építeni, pedig innen már csak egy lépés az atombomba. A négyüteműsítéshez egy Briggs & Stratton fűnyíró vezérműtengelyeit és szelepeit használta fel. Alulvezérelt, tolórudas erőforrást konstruált, a vezérműtengelyeket egy Simson S 51-es váltó fogaskerekeivel hajtja meg a főtengelyről.

 

Motorok Custom sarok Marusius

 

A hengert három darabból szerkesztette meg, a két darabból álló hűtőbordázatot a hüvely fogja össze. A hengerfejet 14 darabból készítette el, a szívó- és kipufogócsonkokat maga esztergálta.

 

Nem mehetünk el szó nélkül a látványos és zseniálisan egyszerű olajozási rendszer mellett sem. A tank egyik fele üzemanyagot, a másik az olajat tárolja, ez utóbbi mennyiségéről a jobb oldali réz-üveg kémlelőn keresztül győződhet meg a vezető. Ennek alján található egy kis olajcsap, amellyel az átfolyó mennyiséget szabályozhatja. A forgattyúsházban összegyűlő olajat a belécsapódó főtengely veri fel a szükséges részekhez, vagyis szóró olajozásról beszélhetünk. Jó beállítás esetén a kenőanyagot a kartergáz nyomása juttatja vissza a tartályba, ha azonban ez nem lenne elégséges, az olajszivattyúval rásegíthet erre a pilóta.

 

Motorok Custom sarok Marusius

 

Az első villa és a hátsó kereket vezető vázrész egy, a MÉH-ben fellelt, ismeretlen eredetű és típusú hazai kerékpárból származik, a közbülső csődarabot (vázháromszög) maga hajlította egy szintén méhes darabból. A 26 colos fűzött kerekek a nagymamája Toldi biciklijéből származnak, ezek megszerzéséért Orkonyi Károly családi viszályt kockáztatott.

 

A gerincváz alá függesztett tankot először kartonból, majd 1-es acéllemezből készítette el és hegesztette meg. A motor még a bovden feltalálása előtti időszakot hivatott megjeleníteni, így azt az építő sem használt. A jobb kormányvégen található gázbillentyű rudazaton keresztül adja a gázt, egy elágaztatáson át pedig egyidejűleg a gyújtásalaplapot is forgatja, így változtatja az előgyújtást a gáz adagolás függvényében. A billentyű fixálásával pedig a mai tempomatok ősét is megteremtette. A bal kormányvégen egy dekompresszorkar található, melyet indításkor működtet.

 

Motorok Custom sarok Marusius

 

Váltó és kuplung nincs, a főtengely egy 2,2 m hosszú marhabőr szíjon keresztül hajtja a hátsó kereket – ha a bal kézre eső spannolókarral a szíjat megfeszíti.

 

A szíj beszerzése egyébként nem volt egyszerű mutatvány, mert az építő semmiképpen nem akarta azt egynél több helyen varrni, és az első pillanatokban úgy tűnt, akkora tehén nem létezik, amelyről egy darabban levágható ekkora szíj. Hogy sugárfertőzött vagy növekedési hormonnal kezelt tehén monsterről került-e a végül az egy darab bőr, azt nem tudni, azt azonban igen, hogy végeit extra erős, lapos, cipővarráshoz használt cérnával varrta össze a Mester.

 

A minimum 100 évesnek látszó gumik kínai fehérfalú abroncsok, Orkonyi-féle antikolással, ami azt jelenti, hogy a mintázatot a Mester flexszel eltávolította, a gumit natúr kaucsukkal kezelte, majd szigetelőszalaggal vonta be, a kopottas – pár méter után valóban kopottas – hatás elérése érdekében. A motor fém felszínein nyomokban fellelhető krómhatást pillanatragasztóval és sztanioldarabkák felhasználásával kapta.

 

És végezetül, hadd adjunk magyarázatot az 1910-es évek hangulatát hozó motor nevére, melyet a Makó határában folyó Maros latin megfelelőjéről kapta, így lett Marusius.