Junak M16

Nem akar angolt, nem akar japánt? Unja már a sok Harley-t? Valami egzotikus márkára vágyik? Akkor vegyen Junakot.





Junak… sokaknak ismerős, de még többeknek semmitmondó név. Ez volt a lengyelek Pannóniája, a csehszlovákok Jawája, a keletnémetek MZ-je, csak rosszabb minőségben. Igaz, drága volt és problémás, de legalább négyütemű volt. Formája klasszikus, és a mai retró – oh pardon, vintage – őrületben kifejezetten népszerű lenne az ötven évvel ezelőtt megálmodott forma, az M10. Hogy erőtlen a blokk, hogy a fék csak dísz, a futómű meg csak úgy van, az mindegy, úgyis café racerré építenék át, a belvárosi kávéházak előtt álldogáló köztéri dísztárgynál amúgy sem szempont a műszaki tartalom. És hát, a Royal Enfield nem éli-e éppen nemzetközi reneszánszát?

 

Motorok Tesztek galériája Junak M16
Kattintson a képre a galérihoz!

A Junak név 2010-ben támadt fel, pár éve tucatnyi új típussal jelezte, hogy köszöni szépen, él és virul. A modellpaletta meglehetősen teljes, de az eladások, különösen a hazai eladások zömét a váltós, négyütemű, ötvenes nakedek teszik ki. Ezeket a 125-ösök követik, de létezik 320-as és 650-es blokkos Junak is.

 

Igaz, amolyan „lengyel–kínai két jó barát, együtt harcol, s issza borát” motor lett, de nem lengyel és nem is kínai, illetve, lengyel is meg kínai is, ami úgy lehet, hogy a motorok ugyan Kínában készülnek, de a főbb elemeket állítólag Lengyelországban szerelik össze. Egyébként a Junakok nagy része meglepően komoly kinézetű, és nem is tűnnek pejoratíve értve olcsónak, vagyis egész jó anyag- és összeszerelési minőséggel találkozhatunk.

 

Az M16-os nevet viselő típust kétségkívül az amerikai chopperkultúra ihlette, neve a Junak M10-nek állíthat emléket, és semmi köze az amerikaiak legendás, híres-hírhedt gépkarabélyához. A Junak modellpalettájának egyik legizmosabb darabja a maga 325 cm3-es, soros, kéthengeres erőforrásával. És ha imponáló a lökettérfogat, még imponálóbb a megjelenés. Arányait tekintve szinte tökéletes, chopper, közelebb lépve pedig a méretek nyűgözik le a bikerkultúrával éppen ismerkedő, kisebb pénzű motorost. Igazi nagymotor küllem, teljes hossza közel 2300 mm. A vonalvezetése egyszerűen hibátlan. Kifejezetten szép, tizennyolc küllős, 21 colos, öntött felnijű első kerékkel indul, lapos villaszöggel és 120 mm-es utánfutással folytatódik – eddig teljesen rendben van –, de itt rögtön jön az első kínaiság, ami egy egyébként masszív, fordított teleszkóppárban és dupla tárcsafékben mutatkozik meg. Tipikusan kínai vonás, hogy egy-egy modellben összehordanak mindent, ami önmagában menő dolognak számít, ugyanakkor együtt tökéletesen stílusidegenek. Egy ilyen chopperhez sokkal jobban illene egy hagyományos teló és egyetlen nagyobb méretű féktárcsa, aminek pont nem kellene hullámos pereműnek lennie.

 

Motorok Tesztek galériája Junak M16

Érdekes műszerfalkiosztás, de még a klasszikus chopperstílustól sem túlságosan idegen.

 

A közepesen magasra húzott, kis apehanger kormány bizalomkeltően vastag, már csak a kormányarmatúrákat kell a vastagításhoz húzni, és akkor nem is látszik, hogy a kormányvégek talán éppen egycolos csövek – ezzel nincs is baj, a Harley is, a japánok is élnek ezzel a trükkel. A fekete kormánykiflik imponáló távolságban markolják a teleszkópszárakat, igazi wide glide, az egyszerű lámpacsésze bármilyen sokmilliós chopperen megállná a helyét, a tank formáját, fényezését és dekorációját nem érheti kritika, még amerikai értékelési rendszerben sem, vagyis úgy, ha a kínai származást nem tekintjük enyhítő körülménynek. Egyszóval szép és jó. A dupla bölcsőváz szintén tökéletes választás volt, és még a vízhűtőt is sikerült egész jól eldugniuk a szárak közé, pedig láttunk nem egy nagynevű japán gyártót, amelyik nem vette magának a fáradságot, és csak odabiggyesztette a radiátort a vázcsövek elé. A tank alatti szellős tér is jól áll az M16-nak, amelyet éppen a kellő mértékben tölt ki a soros kéthengeres blokk-váltó kombó. Kissé zavaró viszont a befecskendező környéki kábel- és csőrengeteg, ezek egy részének elrejtése már az igényes vásárló dolga lesz, de hát, ahogy a mondás tartja, „biker’s work never done” (a biker munkája sosincs készen), marad egy élvezetes házi feladat.

 

 

A vezetőülés vonala szépen folytatja a nyújtott tank megrajzolta ívet, hogy aztán az utasülés kulturáltan felfusson a hátsó sárvédőre. És itt elérkezünk a motor egyik legjobban sikerült részéhez, a merev hátsót imitáló softail vázhoz, ahol még arra is figyeltek, hogy a csövekből álló lengővilla felső része egybefusson a váz gerincrészével. Szóval, a forma tényleg közel áll a tökéleteshez, és ehhez jön a bármelyik customkatalógusba beillő háttámla. Jó, lehet, hogy láttunk már ennél üvegszerűbb krómfelszínt, de ez legyen a legnagyobb gondunk a Junakkal. A messze előrehelyezett lábtartók, a váltó és hátsó fék masszív, vastag lemezekből készült, szintén megállná a helyét a sokkal drágább gépeken is, ráadásul a tartókonzolokat süllyesztett, imbuszfejű csavarokkal fogatták fel – ismét egy jó pont az elegáns megoldásért.

 

Motorok Tesztek galériája Junak M16

A tank formája és minősége aztán tényleg nem hagy kívánnivalót maga után

 

Leereszkedve a 675 mm alacsony ülésbe még jobban tetszik a motor. A lábtartók messze elöl, a kormány alig vállmagasság alatt – hát, ez tiszta easy rider érzés. És amikor egyesbe taposom a váltót és visszafogott, de komoly kipufogóhang kíséretében elindulok, elfog az a régi jó érzés, amikor még egy kirúgott elejű springervillás Viragóval jártam a világot. Megrohannak az emlékek, pontosabban egy csomó szinte elfelejtett érzésből összeálló hangulat. Lazaság, zene, csajok és – elnézést, világéletemben utáltam a Harley kommunikációjában az állandóan szajkózott frídomot – a kötetlenség érzete. Tudom, hogy csupa sztereotípia, de ettől még tény, olyan jólesett a 110–120 környéki simogató menetszél, mint már régen. És ebben a motor, az üléspozíció sugározta hangulatnak volt döntő szerepe. Mindenki tapasztalhatta már, hogy egy-egy fajta testhelyzet egyfajta feelinggel tölti el az embert. Ha alacsony, előreszerelt kormányra hasal az ember, hegyes térdszöggel, támadóan ül, akkor Rossinak, ha pedig felegyenesedve, a kormányhoz közel, szinte a tankon, akkor supermoto ördögnek, ha összehajtogatva kuporog, akkor egy szerencsétlen, szánalmas flótásnak érzi magát. Ha pedig felnyúl egy kormányért és talppal tolja a szelet, akkor Dennis Hoppernek vagy Peter Fondának.

 

Motorok Tesztek galériája Junak M16

Mindössze 320 cm3, mégis egy komoly nagyvas hatását kelti. A méretek, a részletek igazán meglepőek

 

Ha valaki korrekt információkra vágyik a feeling helyett, annak hadd áruljuk el, hogy a dupla tárcsafék adagolhatóságát, hatékonyságát és a hozzá szükséges kézerőt a Suzuki M1800 R fás érzetet keltő első féke például megirigyelheti.

 

A soros kéthengeres szépen megy alulról, és meglepő módon ötven fölött nem sokkal már ötödikben sem rángat, nem csapkodja a láncot. Papíron valamivel többet tud 23 lóerőnél 8000-es fordulaton, és 24 Nm tolja előre a motort 4500-nál. A gyár adatai szerint 120 km/óra a végsebesség, mi óra szerint 130 fölött téptünk vele, a városban pedig igazán nem kellett sokat váltogatni. Az ürest néha persze keresgélni kellett, de a tesztmotor szó szerint 0 km-rel az órájában kezdte nálunk.

 

Motorok Tesztek galériája Junak M16

Szekunder hajtás részben takarásban. Oké, itt azért van egy egész enyhe kínai érzésünk, de igazán nincs baj vele

 

Az egyenesfutás tökéletesnek érződött, egy kétsávos úton némi ügyességgel lábletétel nélkül meg lehet vele fordulni, irányváltásra pedig chopperes fenékbillentéssel kell rábírni.

 

Szóval a lengyel chopperrel töltött pár óra meggyőző volt. Komoly külseje folyamatosan vonzotta az utca népének tekintetét, persze a szakértőbbek látták, hogy nem Harley, de hát kevesebb mint másfél millió forintért egy fél Sportstert sem lehet venni. Félreértés ne essék, megszállott köbcenti-fanatikusoknak, márkasznoboknak és machóknak nem való, legfeljebb csak nem szakértő közönség előtt. De ha valaki tudja magát függetleníteni a brandek presztízsét építő reklámpszichológusok áldásos tevékenységétől, akkor élvezetes motorozást kínálhat a Junak M16.

 

És Junakja egyelőre sokkal kevesebb embernek van, mint Harley-ja.