Husqvarna sportendurók - Rénszarvasteszt

Meghalt a Husaberg – éljen sokáig a Husqvarna. A Husqvarna látványos átvétele után a KTM becserélte az eddigi másodmárkájú Husabergjét a következő skandináv gyökerekkel rendelkező szerzeményre.





Egyet meg kell hagyni, az új Husqvarna-felelősök tudnak hallgatni. Egyetlen szó sem hangzott el a Husqvarna-modellek tervezéséről, egyetlen titkon lőtt mobiltelefon-fénykép sem bukkant fel az interneten az új Husqvarnáról a prezentáció előtt. Lehet, hogy a mattighofeni munkásoknak egyszerűen nem volt idejük, hogy pletykákat híreszteljenek. Ugyanis mindennek gyorsan kellett történnie. Nyolc hónappal később, ahogyan a KTM átvette a Husqvarnát, már készen volt az új Husqvarna-modellpaletta. Nem lehetetlen, hogy a felső-ausztriai terméktervezők csak kérették magukat a visszafogottságukkal. Ugyanis a néhány Husaberg-rajongótól várt, a 2012-es évig szerelt, 70 fokos motor reinkarnációja ugyanúgy elmaradt, mint az egyéb különlegességek. Ehelyett a Husqvarna ugyanazon az úton halad, mint amit a Husaberg ebben az évben célba vett: a Husqvarnák a KTM modellpalettáján alapulnak. Amely egyébként azt is jelenti, hogy a Husqvarna – az eddig csakis az endurókra specializálódott Husaberg-kötelezettséggel szemben – a motokrossz piaca felé is nyit.



Motorok Husqvarna endurók - 2014

 

 

Az összes Husqvarna enduróba szerelt váz a KTM motokrossztípusaiból származik. A fehér-kék-sárga színvilág és a szögletes műanyag burkolat formája mellett a Husqvarna elsősorban a Husabergben szerelt, úgynevezett 4CS-villájában (WP Suspension), valamint a mart villahídjában, az aluprofil helyett az egy darab műanyagból gyártott segédvázában, és – most jön a lényeg – az összes modellnél alkalmazott himbával aktivált rugóstagjában tér el.



Motorok Husqvarna endurók - 2014

 

 

Miközben a KTM a himbarendszert már 2011 óta használja krosszmotorjainál, addig a narancssárga endurókban a mai napig közvetlenül a lengőkarra szerelt PDS-Monoshock dolgozik. Meglehet, hogy ez az egyszerűen karbantartható és könnyű technika időközben sokrétűen elterjed, azonban a koncepció a kis dobbantókon kevés visszajelzést ad. Első érzésre tényleg különbözik a Husqvarna endurók és a KTM-modellek vezetési élménye. Legfőképpen az EXC kifejezetten könnyű eleje tér el a Husqvarna semlegesebb megoldásától. A rendkívül szűk íveken ez egyértelműen előnyt jelent. Az érintetlen, lapos területen sokkal jobban kapaszkodik bele az első kerék a talajba, a kitaposott kanyarokban az első traktus sokkal precízebben irányítható, ezenfelül a villa jó visszajelzése is megkönnyíti a pilóta életét.

 

Motorok Husqvarna endurók - 2014

Újítás: a Husqvarna endurómodelljeit himbarendszerrel látják el. Vajon a KTM-nél szóba sem jöhet az átállás? További Husky-sajátosság: alumíniumcsövek helyett műanyag segédváz

 

 

Legfőképpen azért, mert a rugóstag a gyors szlalomoknál az elvártnak megfelelően viselkedik, finomabban reagál és a kigyorsításnál a kis hullámokat a kanyar kijáratánál jobban kezeli, mint a PDS-variáns. Összességében a Husqvarna kevésbé viselkedett idegesen a terepen, és így nagyobb bizalomra ad okot, mint a KTM enduró. De minden akcióra van egy reakció. A mohás köveken, a csúszós gyökereken és a mély gödrökkel szabdalt svéd bozótos útvonalakon a Husqvarna nem tud lépést tartani a könnyűléptű KTM enduróval. Míg az EXC könnyű elejével és feszes hátsó traktusával probléma nélkül küzdi le az elemeket rövid gázfröccsökkel és testsúlyáthelyezéssel, addig a Husqvarna teljesen más menetet részesít előnyben.

 

Motorok Husqvarna endurók - 2014

Nemes: a forgácsolt villahidak és a 4CS-villák (nyomófokozat balra/ húzófokozat jobbra) alapfelszereltség az összes Huskynál

 

 

Mintha emlékeznének a jó öreg Husqvarna-tradícióra, úgy dolgozzák magukat előre a jó tapadású, harmonikus TE modellek. Még a KTM oly pezsgő motorja is megnyugodni látszik a Husqvarna-vázban, és a jó tapadásnak köszönhetően sokkal jobban adagolható. Legfőképpen a kevésbé jártas pilóták fognak a Husqvarna ezen kivitelével vezetéstechnikailag könnyebben boldogulni. Nem úgy anyagilag. A számkivetett svéd kétütemű modellek 7645 eurós, valamint a négyüteműek 9245 eurós alapára a hasonló felszereltségű KTM Six-Days-variáns magas árával vetekszik. Ennek ellenére: tekintettel az endurók által keltett első benyomásra, a Husqvarna-tervezők hosszú nyugalma lehetett a vihar előtti csend.


 

Hullámokkal tarkított Husqvarna-történelem

A Husqvarna  logója a kezdetekre, pontosabban a fegyvergyártásra utal. Az embléma a szemből nézett fegyvercsövet irányzékkal és célzóval ábrázolja. Az első motorkerékpár 1903-ban készült el.
Ezzel a Husqvarna a Royal Enfield mögött a második legidősebb motorkerékpár-gyártó a világon. Azonban a svéd Huskvernában székelő vállalkozás csak a második világháború után specializálódott az offroadmotorokra. A 60-as és 70-es években elért hatalmas sportsikerei ellenére gazdasági vonalon mégis megbukott a Husqvarna. A Castiglioni testvérek 1986-ban vásárolták meg, és a gyártást kitelepítették Olaszországba. 1988-ban egy maréknyi egykori Husqvarna-dolgozó a svéd Örebróban megalapította a Husaberget. A hullámokkal tarkított gazdasági és sportévek után Castiglioniék 2007-ben eladták a Husqvarnát a BMW-nek. A bajorok sem jártak nagyobb sikerrel, így ők is továbbadták a stafétabotot. 2013 januárjában a KTM vezetője, Stefan Pierer átvette a vállalkozást és összeházasította a KTM-konszernnel. Ez év októberében az 1995 óta a KTM-hez tartozó márka, a Husaberg is bekerült a Husqvarna alá.

 

 

Interjú Oliver Göhringgel - „A Husqvarna  név erőt sugároz”

Az osztrákok sok reményt fűznek a Husqvarnához, amely a KTM eddigi másodmárkájával, a Husaberggel olvadt össze. Az illusztris névnek kell majd meghoznia az új sikert. A Husaberg eddigi üzletvezetője, a 43 éves Oliver Göhring ugyanúgy a Husqvarna elkötelezettje is.

 

Motorok Husqvarna endurók - 2014

 

(?) Mekkora meglepetés volt a Husaberg eddigi legnagyobb konkurensét, a Husqvarnát immár a saját soraiban üdvözölni?
(!) Ez az információ kétséget kizáróan nagy meglepetés volt. Ráadásul létfontosságú változásokat hozott magával. A Husaberg már 2003 óta a KTM-hez tartozott, ezzel ellentétben a Husqvarna Motorcycles GmbH a KTM Sportmotorcycles AG testvérvállalata, amely a KTM AG alá tartozik. Ez azt jelenti, hogy gazdaságilag függetlenek vagyunk. A fejlesztési és a sportköltségeket például magunknak kell finanszíroznunk, az ehhez szükséges befektetéseket az eladásokból kell megteremtenünk.

(?) Hány főt foglalkoztat Mattighofenben a Husqvarna?
(!) Jelenleg 15 főből áll a csapat. Már most erősebb, mint a Husabergé volt, és a létszám még valamelyest növekedni fog. Ehhez jön még, hogy a különböző országokban működő leányvállalataink személyzete is folyamatosan bővül.

(?) Vettek át munkatársakat a Husqvarna korábbi, olaszországi gyárából Mattighofenbe?
(!) A mostani Husqvarna projektvezető ezelőtt Varesében dolgozott. Az olasz piac gondozására is átvettünk néhány egykori munkatársat.

(?) Hány motorkerékpár gyártását tervezik a 2014-es modellévben?
(!) 11 500 darabot.

 

Motorok Husqvarna endurók - 2014

 

(?) Összesen mennyi gépet adott el 2013-ban a Husaberg?
(!) 7000 motorkerékpárt.

(?) Ez esetben 11 500 motor az első modellévben igen ambiciózus cél. Hogyan szeretnék ezt megvalósítani?
(!) Figyelembe kell venni, hogy a Husaberg palettája nem tartalmazott motokrosszgépeket. Ez azonban megváltozott. Már a kibővített modellkínálattól az eladások számának növekedését várjuk. Ezenkívül hamarosan supermotomodellek is bővíteni fogják a választékot. Ezt a szegmenst a Husqvarna nagyon komolyan fogja venni. Ugyanúgy szeretnénk csakis versenyzésre kialakított modelleket, mint utcai szupermotogépeket kínálni.

(?) Hosszú távon mennyi eladott darabszámot tűztek ki célul?
(!) Körülbelül 20 000 motorkerékpárt évente.

(?) Csak tájékoztatás céljából: mennyi offroadmotort ad el a KTM jelenleg?
(!) 50 000-et.

(?) Ez azért veszélyes játék. Ha a jövőbeni Husqvarna-ügyfelek a KTM táborából jönnek, nem fog az a konszern kárára válni? Hogyan szeretnék ezt megakadályozni?
(!) Egy egyértelmű márkaképpel. A KTM a modellbővítés miatt egyre inkább általánossá válik. A jövő vérbeli offroadosai itt valószínűleg kevésbé fogják magukat otthon érezni, mint az offroad-specialista Husqvarnánál.

(?) Vagyis a Husqvarna fogja átvenni az offroadmárka szerepét a KTM-konszernben?
(!) Igen, a Husqvarna erőssége az offroadszegmensben rejlik. A KTM-nek sok országban már 50%-nál magasabb piaci részesedése van. A motorsportot űző emberek viszont individualisták. Nem mindenki akarja ezt a csapásirányt követni. Ezeknek az embereknek szeretnénk a Husqvarnával alternatívát kínálni.

 

Motorok Husqvarna endurók - 2014

 

(?) A kommunikációban nagy hangsúlyt fektetnek a Husqvarna svéd gyökereire. Milyen gyakorlati szálak kapcsolják Svédországhoz?
(!) A versenycsapat továbbra is Svédországban működik. Továbbá a csapatfőnökük, az egykori Enduró-Európa-bajnok és Husaberg-alapító, Thomas Gustavsson a jövőben aktívan részt vesz a fejlesztésben is.

(?) A névváltoztatással elsősorban az amerikai piacot szeretnék megcélozni. Becsalogathatóak még az ügyfelek egy olyan reklámarccal, mint Steve McQueen amerikai színész, aki 40 éve volt a pályán?
(!) A Husqvarna 110 éves hagyományának hatalmas ereje van. Erről meg vagyunk győződve. Úgy gondoljuk, hogy a Husqvarna név az USA-ban egy szinten van a KTM-ével.  Ez az egyik ok, amiért a márka újraélesztése mellett döntöttünk.

(?) A jövőben a KTM-forgalmazók is képviselni fogják a Husqvarnát?
(!) Nem, két jól elkülöníthető értékesítési vonalat fogunk felépíteni. Jelenleg is tárgyalunk az összes Husaberg- és egykori Husqvarna-forgalmazóval, valamint olyan offroadkereskedőkkel is, amelyekkel eddig még nem dolgoztunk együtt.

(?) A németországi Husqvarna gondoskodik a régebbi Husqvarna-modellek tulajdonosairól is?
(!) Németországban az eddigi Husqvarna-importőr, a Zupin cég fogja átvenni.

(?) Létezik olyan perspektíva, amellyel a Husqvarnának nagyobb technikai önállósága lehet? Az előző évig használt 70 fokos Husaberg-motorral például igazán egyedi lehetne.
(!) Jelenleg technikai és gazdasági okokból kifolyólag sokkal jobban megéri a KTM platformját használni. A jövőben természetesen megpróbálunk minél nagyobb önállóságot adni a márkának. Hogy ebben az irányban mennyire tudunk előretörni, az csakis a gazdasági sikertől függ.

(?)Ez azonban hátrafelé is elsülhet. Minél önállóbb lenne a Husqvarna -technika, annál jobb lenne az eladási ráta. Nem most kellene a Husqvarnának a sikeres újraindulás végett lehetőleg önálló technikai koncepcióval előállnia?
(!) Az ügyfelek manapság olyan fejlődési sebességet követelnek meg, amelynek a kis gyártók nem tudnak eleget tenni. Ezzel szemben a KTM jelenlegi platformja jól kiforrott technikai háttérrel és kompetens ügyfélszolgálattal támogat minket.