Harley-Davidson Sportster 1200 Roadster, Lowrider S

Egyre nagyobb sikert könyvelhetnek el a Sportster család tagjai. A roadster még tovább erősíti e népszerűséget. Jó választás lehet a legújabb café racer generációnak is





Hát ezt is megértük. Egy Harley‒Davidsonon elgémberedik az ember csuklója, és fel kell egyenesednie, hogy pihentesse. A márka életében eddig egyetlen modell esetében volt erre példa, az 1994-ben bemutatott színtiszta superbike-nál, a VR1000-nél, igaz, hogy ott a lehető legradikálisabb, legsportosabb volt az üléspozíció. De ki gondolta volna, hogy egyszer olyan utcai gép fog legördülni a millwaukee-i gyártósorról, amelyen előredőlve, a kormányon támaszkodva fog ülni a vezető?

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Sportster 1200 és Low Rider S
Kattintson a képre a galériához!


A Harley‒Davidson sokak számára a mai napig „a chopper”, esetleg „a cruiser”, mint ahogy jó ideig gillette volt az összes borotvapenge és bambi volt minden szénsavas üdítőital. Igaz, a Sportsterek egy kicsit mindig kilógtak a sorból ‒ nevükhöz méltó módon ők képviselték a sportos, fiatalos vonalat a branden belül –, de soha nem jutottak el egy átlagos naked bike sportosságáig sem.

 

A Sportster név 1979-ben jelent meg a Harley‒Davidson palettáján 1000 cm3-es erőforrással, de az még mindig inkább chopper volt, mintsem roadster. A 2002-ben bemutatott Sportster 883R megjelenése, üléspozíciója már jóval közelebb állt a névben jelzett stílushoz, de az új időket talán az Iron, majd a Forty Eight megjelenése jelezte a legegyértelműbben. Ekkortól kiemelt figyelmet fordított a gyár arra, hogy fiatalok számára is vonzó modelleket készítsen. Erre szükség is volt, mert az átlagos Harley-vásárló, legalábbis a big twinek vásárlói akkortájt már 40 fölött jártak, a Sportstereket jobbára kompromisszumos megoldásként vásárolták a kisebb pénzűek.

 

Az új korszak, új szemlélet lendületet adott a márkanévnek, az Ironnal, a Low-val, a Seventy Twóval megerősített Sportster család kifejezetten sikeres lett. Különösen a Forty Eight aratott és arat ma is átütő sikert Európa fiataljai között.

 

Az elmúlt években jól látszik, hogy a motorozás egyfajta reneszánszát éli, legalábbis, ami a café racer és scrambler vonalat illeti. Végre a fiatalok újra rákaptak a motorozásra, lassan kezdenek motorokkal benépesedni a belvárosi kávéházak környékei. Ma nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, merre megy a következő években customizálás, egyértelműen az említett café racer-scrambler az irány. A stílus mára megteremtette magának saját nemzetközi közösségi eseményeit, a Biarritzban megrendezett Wheel and Waves rendezvényen, a párizsi és a londoni Bike Sheden az építőműhelyek mellett már ott vannak a legelkötelezettebb gyártók, a Triumph, a Yamaha, a Harley is, és figyelnek.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Sportster 1200 és Low Rider S

 

És ebbe a vonalba tökéletesen beleillik az új 1200-es Roadster, amely az elmúlt időszak legsportosabb Harley-ja. Alapul az 1200-es erőforrást választották, és köré új perifériát építettek. A váz továbbra is a bevált acélcsőből hajlított dupla bölcsőváz, azonban előre masszív, 43 mm-es belső csövű, fordított teleszkópok, hátra új, rugóalapjában állítható rugóstagok kerültek. A Sportosságot jelzi a dupla tárcsafék, és az alig a tank magasságáig emelkedő széles, lapos kormány, amely így együttesen a tank környékére helyezi az optikai súlypontot, de valahová ide eshet a fizikai súlypont is, amely érezhetően előbbre került, mint a korábbi Roadsteren. A váz és futómű geometriáján is változtattak, a villaszög meredekebb, az utánfutás nagyobb lett, másfél centivel rövidült a tengelytáv, 2,5 cm-rel nőtt az ülésmagasság. A lábtartó középen van, érzésre talán kissé hátrább, mint a 883 R-nél, de mindenképpen szélesebben nyúlik ki oldalra.

 

Az üléspozíció pedig most már egész aktívan előre terhelt, amely köztudottan kedvez az agilis motorozásnak, nagyobb elsőkerék-terhelést biztosít, és teljesen újszerű, vagány érzést ad. Az ülés párnázata kényelmes, és nagyon minőségi benyomást kelt, de nem olyan puha, mint gondolnánk. Kialakítása kifejezetten jól támasztja a feneket, ha kissé hátrébb csúszik az ember, hogy a tankra hasalhasson egy-egy kirohanásnál. Formája egyébiránt gyanúsan hasonlít a korabeli café racerek egyszemélyes ülésére és ülésidomára, annak ellenére, hogy némi kompromisszumkészséggel utasülésként is használható.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Sportster 1200 és Low Rider S

Az ülés párnázata kényelmes, és nagyon minőségi benyomást kelt

 

A tesztútvonal megválasztása már sejteni engedett valamit a Roadster képességeiről. A Cote’d Azur fölötti szerpentinek aszfaltja csodálatos, kanyarok minden mennyiségben, kicsik és tágabbak, visszafordítók és nyitott ívek, néhol olyan széles az út, hogy háromsávosnak is elmenne, máshol néptelen erdőkön, ligeteken kanyarog át. Csodálatos tesztpálya. Hol vannak már a lomha cruiserekre szabott, végtelen amerikai egyenesek…

 

És itt aztán adtunk neki rendesen. Húsz megmámorosodott pilóta húzta a kanyarokban, ahol kiderült, hogy a Sporit jól lehet dönteni, pedig a lábtartó szélesen kinyúlik oldalra, annyira, hogy az ember önkéntelenül is a még éppen nem gumírozott tövén tartja a lábát, hogy a héblit elérje, ezen aztán néha kicsit csúszkál is a láb. Méretes koptatótüske is van az alján, hogy inkább az kopjon, ennek ellenére csak ritkán hangzott fel az aszfaltot karistoló fém hangja. Egy idő után úgy éreztem, hogy pár centivel lehetne még hátrébb az a lábtartó. Jó óra múltán a kevésbé kanyargós szakaszokon egyre többen egyenesedtek fel, és kormányoztak fél kézzel, hogy tehermentesítsék csuklójukat, magam is éreztem, hogy jó kicsit kinyújtózni.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Sportster 1200 és Low Rider S

 

De az ívet pontosan tartja a Spori, az irányváltoztatások nem igényelnek nagy erőt, és ha néha rászaladtam kanyarban az előttem lévő oroszra és fékeznem kellett, nem jelentkezett felállítónyomaték. A kétdugattyús, úszóágyazású fékek nyomáspontja jól érezhető, a fékerő jól, érzékletesen adagolható, de harapósnak azért nem neveznénk sem az elsőt, sem a hátsót. A nyomatékos erőforrást fölösleges az egekbe pörgetni, pedig nagy V2-es létére egészen könnyedén elforog, az esetek zömében hármasban megoldható volt a hegy, az elváltások ösztönösen olyan 4000-es fordulatszámnál történtek meg. Abszolút szélvédelem híján igen nagy a sebességérzet a Sporin, a 130 km/órát egész komoly tempónak éli meg az ember. Apropó, sebesség… a sportosságot jelzi az is, hogy a stílusos, egy szem műszercsésze domináns része a fordulatszámmérő, a sebesség digitális száma csak másodrendű szerepet játszik. A futóművet ezeken a csodálatos utakon inkább csak a tempó tette próbára, mintsem az útviszonyok, de jó kompromisszummal működtek a kényelem és a hatékonyság között, egyenetlenségek ütéseit nem nagyon kellett elnyelniük kigyorsításokkor. Végezetül egy nem is olyan apró figyelmesség, amely mindig jól jön városban vagy parkoláskor, a Roadster kormányelfordítási szöge kifejezetten nagy, amely szűk helyeken nagyon megkönnyíti az életet.

 

Szóval, a Roadster valószínűleg tovább erősíti az utóbbi években rengeteget fejlődött Sportster családot, egyaránt képes megszólítani az elevenebb motorozási stílust kedvelő középkorúakat és az utóbbi időben a café racer vonalat felkapó fiatalokat. Tulajdonképpen már nem áll messze egy igazi café racertől, egy ülésidom, egy fejidom, esetleg egy még alacsonyabb kormány – bár akkor már tényleg radikális lenne az üléspozíció. Kérdés, hogy e kiegészítőkkel maga a gyár szereli fel ‒ mondjuk jövőre ‒ a Roadstereket, és visszahozza a modellpalettába a CR (café racer) betűkódot, amely 1979‒82 között már létezett, vagy a kiegészítők tárházából maguk szerezhetik be a tulajdonosok azokat.

 

###

 

Low Rider S

 

A Harley‒Davidson a modellpaletta-szegmentálás mestere, de valljuk be, legalább logikusak a megálmodott kategóriák: Sportsterek, Dynák, Softailek, Touringok, CVO-k, és végül most az S széria.

 

Ez utóbbi egyelőre három tagot számlál, miszerint Softail Slim S, Lowrider S és Fat Boy S. Mindannyiukra jellemző, hogy léteznek 103 köbinches verzióban is, és az is, hogy S-ként limitált darabszámban készülnek. Az is közös az S osztály motorjaiban, hogy mindannyian megkapták a gyár eddigi legnagyobb (a legújabb Milwaukee-8-en kívül), 110 köbinches erőforrását.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Sportster 1200 és Low Rider S

 

A trió legújabb tagja Low Rider névre hallgat, és ha megtudjuk, hogy ülése 67,5 cm magasságban… pardon, alacsonyságban van, akkor megértjük, hogy a H‒D nem tréfál, ha névadásról van szó. Néha megrémülök, amikor a gyár sajtóanyagait olvasom. Évekig szabadságot kellett éreznem, aztán jött, hogy valósítsam meg, fejezzem ki magam, most valamiféle gyanús saját sztorit kell átélnem, kérem szépen, én csak hadd motorozzak békességben, mindenféle megfelelési kényszer nélkül… Például ezzel az egyébként tényleg szépen lecsupaszított Low Riderrel. Bocsánat, Low Rider S-sel, amely ugyebár mégiscsak 110 köbinch, vagyis 1800 cm3. Az imént még egy Roadsteren kergettem a többieket itt a francia Riviéra fölötti szerpentineken, és le voltam nyűgözve, hogy milyen agilis jószág is ez a Roadster, aztán leültem erre a Low Rider S-re, a mély súlypontnak köszönhetően könnyedén felállítottam az oldaltámaszról, felnyúltam a meglehetősen magas, dragbarszerű kormányért, és gááááz.

 

És a hárommázsás monstrum súlya egyszer csak eltűnt, a nyomaték és a lágyság imádnivaló, és sehol máshol meg nem található keverékével meglódult a Low Rider. Itt aztán tényleg érdemes hamar végigkapcsolgatni a fokozatokat, a 156 Nm-es forgatónyomaték már 3500-as fordulaton rendelkezésre áll, valahol e körül kell tartani a fordulatszámot a legélvezetesebb motorozáshoz. A hatalmas erőforrás közben lágyan remeg, mintha masszírozna, sehol semmi irritáló, csiklandozó nagyfrekvenciás rezgés, és csak tol és tol. Kanyarok előtt nem kell visszaváltani, csak kicsit visszaejteni a fordulatot, fenékkel rábillenteni az ívre, amelyen olyan pontosan támaszkodik meg, mintha sínen futna, és ráhúzni a gázt. Az erőforrás kalapálva, szinte érezhetően, ütemről ütemre tolja, löki előre a vasat. Az első pihenő után az a francia tesztelő dicsérte teli szájjal a Low Rider dönthetőségét a legjobban, akitől a hotel előtt ezt hallottuk: I hate the choppers.

 

Motorok Tesztek galériája Harley-Davidson Sportster 1200 és Low Rider S

 

Szóval három mázsa ide, három mázsa oda, még a szerpentineken is megállja a helyét. Futóműve abszolút feltűnésmentesen végzi a dolgát, a fékek úgyszintén. Bizalmat szül, hogy az emberben nem is tudatosul, hogy vannak. Működnek a legnagyobb természetességgel. Mindemellett tényleg vagány a kinézete, ilyen kormányokat húsz éve hajlítottak klubtársaim a GS1000-ből és Kawa Z1-ből faragott low riderekre. Eleinte úgy tetszett, a hátsó sárvédőt úgy saccra, spontán vágták el (az első azonnal telitalálatnak tűnt), de aztán pont ezek kezdtek tetszeni benne. Aztán a levegőszűrő… ilyet egy gyár nem csinál, így nem teszi ki oldalra egyetlen mérnök sem… ezeket eddig csakis tuningkatalógusokból lehetett beszerezni, és csakis a sufnimesterek használták. De pont ez adja a vagányságát, ez a yard built jelleg (bocs’ Yamaha). És végre megértettem, miért állítja a marketinganyag, hogy "A mellékutcák réme".