Fülöp-szigetek, 2. rész

Ki mondta, hogy csak akkor lehet jó motoros kalandban része az embernek, ha legalább egy hét áll rendelkezésére? Néha elég egy hosszú hétvége is. Íme, a második példa arra, hogyan lehet eseménydússá tenni néhány napot.


A Fülöp-szigeteken a hagyományok, a babonák és a spanyol gyarmatosítók által behozott kereszténység egészen egyedi kombinációt hozott létre. Ennek egyik legkiemelkedőbb példája a világon egyedül itt gyakorolt húsvéti keresztre feszítés és flagelláció (önostorozás), amire az ország több pontján is sor kerül nagypénteken. Már régóta el akartam látogatni erre az eseményre, de egyedül nem mertem, főleg a feltételezett tömeg miatt. De mivel néhány hónapja megérkezett a szigetekre Zoltán, a férjem is, elég korán felvetettem, hogy érdekelne a program, és szerencsére ő is igent mondott.

 

 

Túrák Fülöp-szigetek, 2. rész
Kattintson a képre a galériához!

Már az előkészületek is érdekesek voltak. Amikor megpróbáltuk kideríteni az esemény pontos helyszínét, több cikkre bukkantunk, amelyek arról szóltak, hogy volt néhány alkalom, amikor külföldiek is keresztre feszíttették magukat, de egy részük csak a show miatt csinálta, illetve volt, aki az utolsó pillanatban megfutamodott. Ez nem vette ki túl jól magát, ezért néhány éve betiltották a külföldiek felfeszítését. A helyiek akkor vesznek részt ilyen ünnepségen, amikor nagy kérést fogalmaznak meg vagy felajánlást tesznek az égieknek, illetve amikor hálát adnak valamiért. Nagyon nagy elismerés, ha valakit kiválasztanak a sok jelentkező közül. A cikkek egy részében a nyelvezet nem volt egyértelmű, így volt, amelyik úgy hangzott, mintha a külföldieket a teljes részvételtől (például az esemény megfigyelésétől is) eltiltották, illetve volt olyan, amely még izgalmasabban hangzott: „betiltjuk a külföldiek keresztbefeszítését”, mintha eddig ez amolyan helyi szokás lett volna, hogy az odatévedő, mit sem sejtő turistákat egyszerűen fogják és keresztre feszítik, de mostantól a helyieknek le kell mondaniuk erről a szórakozásról. Ez elsőre extrémnek hangozhat, de egy olyan országban, ahol a mai napig vannak törzsi háborúk és élnek még fejvadászok, az ember már meg sem lepődik egy ilyen híren. Végül sikerült kideríteni, hogy valóban, aktív felfeszítettként ugyan nem lehet részt venni, de turistaként, nézőként igen, így izgatottan vártuk az indulást. Egyébként a helyi katolikus egyház – értelemszerűen – ellenzi ezt a szokást.

 

 

Az eseményre Manilától északnyugatra, a körülbelül 80 kilométerre lévő San Fernando városában, Pampanga tartományban kerül sor. Hogy odajussunk, előbb el kellett buszoznunk Angeles citybe, ahol szállást béreltünk. Ez már önmagában is kihívásos dolog volt, mivel a buszjáratoknak nincs szigorúan vett menetrendje, hanem sokszor megvárják, hogy tele legyen a busz, illetve a húsvét miatt nagyon nagy tömeg volt a buszpályaudvaron, de végül relatíve gyorsan sikerült kijutnunk Metro Manilából.

 

Angelesben előre lefoglaltunk két Honda XR200-as motort és azokkal kerekedtünk fel péntek reggel, hogy eljussunk San Fernandóba. Mivel a Fülöp-szigetek sok mindenről híres lehet, de a kitáblázottságáról biztos nem, így egy kicsit elbolyongtunk, mire megérkeztünk. Elég nehéz amúgy pontos információt találni arra vonatkozóan, hogy a városon belül pontosan hol van az esemény, illetve mikor. Az egyetlen időpont, amit találunk, déli 1 órát jelölt meg a korábbi évekre vonatkozóan. Nagyjából 1-re oda is értünk, de kiderült, maga a keresztre feszítés, ami körülbelül 15 percig tart, már le is zajlott (később megtudtuk, hogy ismerőseink, akik 2 órával korábban értek oda, szintén nem látták az eseményt). Ettől függetlenül, mivel még elég nagy tömeg volt, úgy döntöttünk, körbenézünk érdekességek után kutatva. Kicsit keringtünk, pontosabban araszoltunk a szűk kis utcácskákban, amelyek tele voltak emberekkel, majd amellett döntöttünk, hogy leparkoljuk a motorokat és gyalog folytatjuk a felfedezést.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 2. rész

 

Hamarosan észrevettük, hogy a tömegben fel-felbukkannak alakok, akik keresztet cipelnek a vállukon. Az arcuk le volt takarva és egyszerű szövésű ruhában voltak, ez utóbbi a Jézus-ábrázolásokra emlékeztetett. Körülöttük kisebb csoportok alakultak ki, akik kiabáltak, hogy utat törjenek a terhet cipelőknek és hogy segítsenek vinni a keresztfát, illetve néha letenni, amíg megpihennek. Azonban ezek nem azok az emberek voltak, akiket konkrétan keresztre feszítettek korábban, hanem olyanok, akik a vezeklés vagy ima eme formáját választották erre a napra.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 2. rész

Nem sokkal később újabb, szertartásban résztvevőket vettünk észre, akiknek szintén le volt takarva az arca és félmeztelenül haladtak a tömeggel, miközben ostorozták magukat. Ők voltak a flagellánsok, akik szintén vezekeltek vagy könyörögtek valamiért. Mivel az ostorcsapások sok apró vágást okoztak, a vér teljesen ellepte a hátukat, és amikor néhányan elhaladtak mellettünk, az ismétlődő csapások miatt a szélrózsa minden irányába hulló vércseppek közül a mi ruhánkra is jutott néhány. Ám a legdöbbenetesebb az volt, hogy ezek a vezeklők letérdeltek vagy le is feküdtek a földre, és átadták ostorukat valakinek, aki ugyan nagyon gyengéden, de tovább ostorozta őket. Sokszor mindez csak pár méterre történt a bámuló gyerekektől.

 

 

Ahogy a tömeg és a vezeklők haladtak, mi pedig próbáltuk minél jobban magunkba szívni az eseményt, láttunk néhány önostorozót, akik már végeztek a szertartással és éppen az út szélén mosakodtak, ezért megbizonyosodhattunk arról, hogy sebeik nem mélyek, inkább csak felszíniek, így valószínűleg pár hét múlva már nem lesz sok nyoma a hátukon ennek a napnak.

 

Ugyan nem láttuk magát a keresztre feszítést, de ezek után mindketten megállapítottuk, hogy ez az élmény így is eléggé döbbenetes volt, ezért felvetettem, hogy látogassunk el egy közeli templomba, amit már egyszer láttam, ahol remélhetőleg sikerül helyreállítani az idegállapotunkat. Előtte még a biztonság kedvéért egy utcai árustól vettünk egy 4 cm-es (de az itt rendszeresen látható valóságos méretnél mégis kisebb) csótányt és mérgező százlábút eléggé élethű műanyag utánzatban, hogy a hamarosan idelátogató barátaink ágyneműjébe becsempészve megijeszthessük őket.

 

 

A San Guillermo-templomhoz nem vezetett hosszú út, de a „kiváló” kitáblázottságnak köszönhetően azért ismét kellett egy-két felesleges km-t tennünk. A templomot 1576-ban alapították, barokk és rokokó vegyes stílusban épült. Ami még különlegesebbé teszi, hogy 1995-ben a közeli Pinatubo vulkán kitörésekor a vulkanikus iszap elárasztotta a templom belsejét, így az eredetileg 12 méteres belmagasság a felére csökkent, de a helyiek nem estek kétségbe, és a vulkanikus iszapra építették az új padlózatot. Ez a természeti katasztrófa az épület arányait teljesen megváltoztatta, illetve némileg a funkcióit is, mert az eredetileg homlokzati ablaknak épített nyílást alakították át főbejárattá.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 2. rész

 

Éppen a mise végére értünk oda, ami után az emberek elkezdtek sorba állni, hogy megérinthessék az oltár előtt kiállított Jézus-szobrot, ami leginkább kínai, fröccsöntött műanyagnak tűnt, de a hívők olyan ihletett arccal sorakoztak fel, mintha egy ritka, eredeti ereklye lenne. Az egésznek olyan hangulata volt, mintha egy dél-amerikai, a kereszténység mázával bevont, pogány szertartás kellős közepébe csöppentünk volna. És az élmény tovább folytatódott. Miután körbejártuk a templomot, az előtte lévő térre értünk, ahol éppen készülődött a körmenet, ami kisvártatva el is indult. Az elején több, óriási, kézzel húzott járgány haladt virágokkal és szobrokkal feldíszítve. Ezek pazar kivilágítását a mögöttük tolt generátorok szolgáltatták. Utánuk vonultak a fekete ruhába öltözött emberek, akik különféle dolgokat vittek a fejükön vagy afölött, például mini Golgota-hegyet vagy dobókockákat. Azt közel sem mernénk állítani, hogy minden fejen viselt és kézben vitt szimbólum jelentését értettük, de nagyon érdekes volt nézni a forgatagot.

 

 

Másnap eredetileg azzal a szándékkal kerekedtünk fel, hogy a változatosság kedvéért csak könnyed motorozásban legyen részünk, megnézzük, sikerül-e elgurulni a Pinatubo vulkán lábához, ilyesmik, de persze a dolgok máshogy alakultak. Ahogy haladtunk, az út bal oldalán egyszer csak egy óriási, toronyszerű képződményre lettünk figyelmesek, ami felkeltette az érdeklődésünket. Kiderült, hogy ez a Capas nemzeti emlékmű, amely a II. világháború egy sötét eseményének, a bataani halálmenet áldozatainak állít emléket. Már többször hallottunk, ill. olvastunk a történelem ezen epizódjáról, így tudtuk, nem lesz vidám hely. A 70 méter magas obeliszk körül egy nagy parkot alakítottak ki, amibe behajthattunk motorral. Amikor, immár gyalogosan közelebb értünk az obeliszkhez és a körülötte lévő márványfalhoz, amelyre a filippínó és amerikai áldozatok neve, illetve a halálmenet statisztikai adatai vannak felvésve, észrevettük, hogy a közeli kis erdőben divatfotózás zajlik. A különböző ruhákban pózoló egyetlen lány sokkal kevésbé volt szép, mint amilyen nagy felhajtást csináltak körülötte. Emellett kicsit furcsának találtuk, hogy egy olyan helyen fotózkodik valaki, ahol több ezer ember halálának állítanak emléket; de ugye nem ez volt az első és a legnagyobb furcsaság, amit ebben az országban tapasztaltunk.

 

Az emlékmű megtekintése után kísérletet tettünk arra, hogy megközelítsük a Pinatubo vulkánt, de mivel a körülötte lévő terület egy katonai támaszpont része és éppen gyakorlatoztak, néhány ellenőrző ponton ugyan még átengedtek minket, de végül az egyik nagyobb csomópontnál gépfegyveres katonák kedvesen, de határozottan visszafordítottak minket, és egy ilyen udvarias kérésnek ugye érdemes eleget tenni. A visszafelé úton egy carabao (vízibivaly) csapatot vettünk észre az út mellett legelni a festői tájban. Megálltunk, hogy közelebbről is megcsodáljuk ezeket a nagy, erőteljes, de békés állatokat. Az egyik bivalynak volt egy kicsi borja, és amikor meglátott minket egyre közelebb lépdelve fotózni, az anyai védelmi ösztönök rögtön felébredtek benne. Abbahagyta a rágást és le sem vette rólunk a szemét, de nem a legkedvesebb pillantásaiból osztogatott nekünk. Hiába próbáltunk másik oldalról közeledni, mindig úgy helyezkedett, hogy védeni tudja a kicsinyét a két furcsa, nagy fejű lénytől. Így utólag visszagondolva lehet, hogy kevésbé lettünk volna ijesztőek, ha levettük volna a sisakokat. Néhány méterrel odébb egy vízibivalypárt is lencsevégre kaptunk, ahogy mámorosan udvaroltak egymásnak a sárban dagonyázást élvezve.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 2. rész

 

A direkt kis kerülővel tett hazaút során láttunk még kisteherautó tetejére felkötözve szállított lobogó fülű tehenet, valamint a megszokott módon, ha több mint 10 ember által lakott településre értünk, rögtön a dugók is megjelentek. És ugye az autóval dugóban araszolásnál már csak egy a jobb, ha ezt motorral tesszük. A néhány apró kellemetlenség ellenére azonban sok érdekes és kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak a négy nap során.