Fülöp-szigetek, 1. rész

Ki mondta, hogy csak akkor lehet jó motoros kalandban része az embernek, ha legalább egy hét áll rendelkezésére? Néha elég egy hosszú hétvége is. Íme, egy példa arra, hogyan lehet eseménydússá tenni néhány napot.


A Fülöp-szigeteken tartózkodás egyik előnye, hogy az év nagy részében 25 fok feletti a hőmérséklet, így szinte bármikor lehet motorozni, strandolni stb. Az esős évszakban van csak gond, mert eléggé kiszámíthatatlan az időjárás és bármikor leszakadhat az ég, elárasztva falvakat, városokat, elmosva az utakat. Ezt elkerülendő, érdemes az év első vagy utolsó hónapjait választani motoros kirándulásra. No meg azért is, mert ha Magyarországról tervez utazást valaki, akkor amúgy is ezekben a hónapokban tudja leginkább élvezni az itteni klímát az otthoni hideg elől való menekülésként.

 

 

Túrák Fülöp-szigetek, 1. rész
Kattintson a képre a galéirához!

Márciusban sikerült egy hosszú hétvégére ellátogatnunk Cebu szigetére, ahol ezelőtt már többször járt egyedül Radka búvárkodás, illetve egy fesztivál megtekintése miatt, de ez volt az első alkalom, hogy motorozni is volt lehetőség. Másfél óra a manilai dugóban, másfél óra a reptéren (már reggel is késéssel indult a gép) és szintén másfél óra repülés után már ott is voltunk Cebu városában, pontosabban Mactan szigetén, amely arról híres, hogy annak idején itt győzte le Magellán csapatait – és ölte meg Magellánt magát – a helyi Lapu Lapu nevű törzsfőnök és harcosai, ezzel körülbelül 40 évvel kitolva a Fülöp-szigetek spanyol gyarmatosítását. A reptérről taxival robogtunk át a motorkölcsönzőbe, amit egy osztrák ember vezet. Amire gyakran számítani lehet ebben az országban, az itt is bekövetkezett. Amikor elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk, a válasz a híres-hírhedt „van egy kis probléma” volt. Korábbi kalandjaink után ez a mondat már szinte természetes volt, azt viszont erősen reméltük, hogy akkor ezzel hamar túl is leszünk a meglepetéseken.

 

Mint kiderült, a Honda XR125-össel nem volt semmi gond, de a másik lefoglalt motort még nem hozták vissza, és nem volt pont ilyen típusú tartalék a készleten. Szerencsére a tulaj felajánlott egy kicsit más stílusú gépet (egy Kawasaki Rouser 250-est) az eredetileg befoglalt, kicsit offroadosabb motor helyett, de mivel nem a mi hibánkból volt szükség a változtatásra, ezért a két motor közti bérleti díj különbözetét konszenzus alapján lefeleztük. Eddig ez volt az első hely, ahol karcolásmentes plexijű sisakot kaptunk, emellett néhány történetet is elmesélt a tulajdonos, hogy mennyire „tervezetten” történik itt az alkatrészbeszerzés, szerelés, karbantartás. Ezek az első időben komoly fejtörést okoztak precizitáshoz szokott énjének, mire fokozatosan megtalálta a módját, hogyan honosítsa meg – legalább saját üzletében – a hosszabb távú gondolkodást.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 1. rész

 

Felpakoltunk és már indultunk is, pontosabban több óra dugóban való araszolgatás következett. Azt hittük, Manila a legszennyezettebb és legjobban bedugult város az országban, de tévedtünk: Cebu városa és a hozzá csatlakozó elővárosok túltettek még a fővároson is. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy későn fogunk odaérni a szállásra, de szerencsére nem volt gond, megvártak. Az első éjszakát egy nagyon furcsa, posztmodern stílusú épületben töltöttük a tengerparton, aminek mindkét oldala üvegből készült; ez a szobában nagy világosságot és csodás panorámát eredményezett.

 

Másnap reggeli után átmotoroztunk a közeli Oslob nevű településre, ami a cetcápákról híres. Acetcápa a legnagyobb gerinces állat, ami nem emlős, és egyben a legnagyobb cápafaj is, a maga akár 12 méteres hosszúságával. Szerencsére ehhez a mérethez békés természet társul, így abszolút veszélytelen akár közelről is megfigyelni őket. Először nekünk is meg kellett hallgatnunk az eligazítást, amelyen elhangzott, hogy az állatok védelme érdekében nem szabad napkrémesen vízbe menni, és ha a félórás „wheleshark experience” során akár csak egyszer is hozzájuk érünk, akkor komoly pénzbüntetés vár ránk.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 1. rész

 

Kivártuk, mire a tízfős csapatunk sorra került, majd vízre szálltunk egy apró, motoros csónakban. Pár perc után megálltunk a többi csónak mellett és beleugorhattunk a vízbe, hogy búvárszemüvegen keresztül megcsodáljuk ezeket a szépséges állatokat. Érdekes, hogy hiába tudja az ember az eszével, hogy ezek az óriások planktonnal táplálkoznak, de a méretük miatt mégis lélegzetelállító élmény 1-2 méteres közelségbe kerülni tőlük és nézni, amint kitátják óriási szájukat, beszívják a vizet és kiszűrik belőle a táplálékukat. Azért egy mai városi ember számára mégiscsak szokatlan, hogy egy nálánál sokkal nagyobb és erősebb, több száz kilós állat ennyire közel legyen hozzá. A cetcápák általában komótosan mozognak, emellett precízen tudják, hol vannak az emberek körülöttük, de látszólag nem nagyon törődnek velük. Néha, ha túl melegük van, gyorsan elúsznak a mélyebb, hidegebb vízbe, hogy lehűtsék magukat, és ilyenkor jobban megfigyelhető a „cápás” mozgásuk. Nemcsak óriási, hanem gyönyörű állatok is: a hasuk fehéres, a hátuk sötétszürke, fehér foltokkal, amelyen szépen játszanak a vízen átszűrődő fénysugarak. A foltok alkotta minta példányonként eltér, így a kutatók ezek alapján azonosítják be őket.

 

 

Ugyan a tájékoztatón elhangzott, hogy ne érjünk a cápákhoz, de úgy tűnik, a cápáknak erről elfelejtettek szólni, így esett meg, hogy miközben épp az egyik példányt nézte és fotózta Radka, lábtempózásával véletlenül picit belerúgott az észrevétlenül mögé beúszó másik példányba, amely ezt vélhetően egy apró, kedves simogatásnak élte meg. Az emberi érzet viszont az volt, hogy a cetcápa bőre érdes és durva.

 

A csodás cápás élmény után motorra pattantunk és elgurultunk a közeli Tumalog-vízeséshez, amely egy szép bambuszligetben található. A bambuszok óriási kupolaformába hajlanak a vízesés alatt kialakult kis tó és az onnan induló patakocska fölé.

 

Túrák Fülöp-szigetek, 1. rész

 

A frissítő megmártózást követően elindultunk, hogy átvágjunk a sziget másik oldalára. Az eddigi tapasztalatok alapján a Fülöp-szigeteken nem véletlenül szeretünk olyan motorokat bérelni, amikkel járatlanabb utakon is lehet haladni, de ugye végül Radkának egy Rouserrel kellett beérnie, így amikor egy olyan hosszabb és emelkedős szakaszhoz értünk, amin az út fele fel volt szedve felújítás miatt, a másik oldalát pedig éppen építették (ezért nem lehetett ráhajtani), nem voltunk maradéktalanul boldogok. A legkevésbé akkor, amikor az offroad egy része még meredekebben folytatódott, és a hátsó kerék egyszer csak elkezdett kipörögni, amit néhány méter hátracsúszás követett teljesen behúzott fékekkel. Én mögötte araszoltam, és bármennyire is szerettem volna azonnal odarohanni, egy kis időbe telt, mire saját motoromat biztonságba helyeztem, és csak reménykedtem, hogy ezalatt Radka nem esik le az övéről. Szerencsére eközben a másik irányból megjelent egy robogó, rajta 3 helyi férfivel, akik egyből megálltak, leugrottak a robogóról és ők is odarohantak Radkának segíteni, kövekkel kitámasztva a hátsó kereket. Radka először örült a minden irányból érkező segítségnek, majd zavarni kezdte, hogy ennyien foglalkoznak vele. Egy-két perc után szerencsére kicsit lenyugodott, s miközben hátulról megtartottam, nehogy visszacsússzon, sikerült elindulnia. Valami oknál fogva azon a szakaszon még sokszor kipörgött a hátsó kereke és jobbra-balra szánkázott a gép hátsó fele. Látható módon nem a motorkölcsönzőben ért minket az utolsó kaland, de végül sikeresen abszolváltuk a hétvége legkihívásosabb részét.

 

Amikor túljutottunk a hegyláncon és elkezdtünk leereszkedni a sziget másik oldalán, gyönyörű látvány tárult elénk: a tengert, a tengerszoros másik oldalán lévő másik szigetet (Negros) a délutáni nap világította meg súrolófényben. A tengerpart mentén haladó úton észak felé vettük az irányt. Miután megérkeztünk következő úti célunkhoz Moalboalba, nem volt egyszerű megtalálni a szállást, mivel már sötét volt és nem igazán jellemző errefelé a köztéri világítás, valamint a kitáblázottság is hiányos, de végül szerencsésen befutottunk. Másnap a reggelit úgy fogyasztottuk a panorámaétteremben, hogy közben ismét csodálhattuk a tengert és a másik szigetet, csak most más szögből és reggeli fényeiben. Az ég bárányfelhői, a közeli és távolabbi tengerszakaszok, valamint a szemben lévő sziget színárnyalatai is percről percre változnak, mindig valami új harmóniát létrehozva.

 

 

A part sziklás, köves volt,de ide amúgy sem a sima, homokos part miatt jöttünk. Béreltünk búvárszemüveget, uszonyt és belevetettük magunkat a vízbe. Alighogy beértünk a már úszásra alkalmas vízbe, felbukkant előttünk egy közepes méretű teknős, akit valószínűleg a jól megérdemelt délutáni sziesztájában zavartunk meg. Próbáltuk követni, de amennyire a szárazföldön a teknősök lassúak és esetlenek, annyira gyorsak és kecsesek a vízben, így egy kissé lenéző hátrapillantás után gyorsan lehagyott minket és eltűnt a szemünk elől.

 

Ezután folytattuk a part menti vizek felfedezését. Sok apró és közepes méretű halat láttunk, bohóchaltól tűzhalon át a gömbhalig. Amikor kicsit beljebb úsztunk, egyszer csak megláttuk, hogy a kb. két-három méteres vízmélységű plató, amely felett lebegtünk, hirtelen véget ért, és egy meredeken a mélybe zuhanó korallfallá változott. Előttünk és alattunk csak a sötét, végtelen kékséget láttuk. Alig tértünk magunkhoz a döbbenettől, jött az újabb meglepetés. Éppen a sekély és mély szakasz határa felett lebegtünk és próbáltuk befogadni a természet eme szépségét és fenségességét, amikor rájöttünk, hogy nem vagyunk egyedül, sőt, nagyon is sokan vagyunk. A semmiből egy óriási halraj közepén találtuk magunkat. Mivel úgy tűnik, hogy pont a vonulásuk útjában voltunk, így a sok ezer halból álló csapat – ami tökéletes koordinációban, szorosan egymás mellett úszott – kettévált és szinte körbevett minket. A kb. 30 centis halakról visszaverődött a nap, így olyan volt, mintha egy diszkógömbben lennénk; úgy két percig tartott ez az elképesztő élmény. Aznap még egy teknőst láttunk meg távolabb a vízben, de ez még az előzőnél is gyorsabb volt, így nem sikerült közelről megfigyelni.

 

Elégedetten fejeztük be az úszást, és másnap már Cebu felé tartottunk. Mivel választások előtt voltunk, minden lehetséges helyen plakátok sorakoztak, színes kavalkádot eredményezve, valamint számos, hangfallal felszerelt autó mellett haladtunk el, amelyekből a jelöltek egyéni indulói (ugye a fülöpkék nagy karaoke nemzet) és választási ígéretei harsogtak. A visszaúton még egy érdekességre lettünk figyelmesek, egy farmra, ahol pár strucc pihengetett, ami elég ritka jelenség errefelé. Visszaérve Cebu városába, sajnos megint a hihetetlen szmog, káosz, dugó és zaj fogadott, aztán a szokásos többórás késéssel hazainduló repülő, a manilai repterek környékén késő este is araszolgató tempó, de ezek most kevésbé idegesítettek fel minket, mivel tele voltunk a négy nap élményeivel.