A legnagyobb balekra év végéig vártunk

Ugyan már lecsengett a 2012-es év, nincs késő még egy bőrt lehúzni róla. Lássuk, mire emlékszünk belőle?





A tavalyi év egyből egy halállal kezdődött. Jorge Andrés Martínez Boero a Mar del Plata és Santa Rosa közötti útvonalon, a mért szakasz 55. kilométerénél szenvedett balesetet. Indulás előtt még a Twitteren üzent: „ami nem öl meg, az megerősít”. Bővebben >>>




###

Talmácsi Gábor nem találta helyét a világban. Egy éve még úgy nézett ki, hogy a rali lesz a jövője, ám végül csatlakozott a Superbike Világbajnoksághoz a Supersport 600-as kategóriában. Bővebben >>>




###

A 2012-es év egyik legnagyobb újdonsága a Ducati 1199 Panigale volt. Folyamatosan ámultunk, csodáltuk a külsejét és műszaki adatait. És idén már versenyezni is fognak vele. Alig várjuk. Bővebben >>>




###

Közlekedési balesetben elhunyt Enyedi Ferenc, közismert nevén Enyó. Ő védte a motorosok érdekeit, ha kellett, 10 000 főt megmozgató felvonulást szervezett, és 2006-ban ő gyalogolta ki a törvényhozókból, hogy a motorosok önálló kategóriaként közlekedhessenek az autópályán. Bővebben >>>

Enyo retro Hondája



###

A Stéphane Peterhansel a Dakar legendája. Motorral eddig hatszor, autóval eddig ötször nyert. Nos, Peterhansel még sportmotorral is terepen megy – legalábbis egy fotózás kedvéért elvállalta a látványos bravúrt. Bővebben >>>

galéria Stéphane Peterhansel Marokkóban



###

Tavaly tavasszal felröppent a hír, hogy a rendőrök az elsősegély-csomagra utaznak. Ami aztán percek alatt elfogyott mindenhonnan, majd mire a kereskedők hatalmas készleteket rendeltek, lecsengett az egész. Bővebben >>>




###

A Motor Fesztiválon rendhagyó véradással sokkoltuk a közönséget. Bram Stokert és Lugosi Bélát megidéző díszletünket Mike Tomi festette, és voltak ott csinos vámpírlányok is… Bővebben >>>




###

A nyár sem telt el tragédia nélkül. Tíz motoros közül hárman nem tértek vissza a lengyelországi túrájukról, ugyanis egy autós hajtott közéjük. Az egész ország döbbenten figyelte a tragédiát. Bővebben >>>




###

Igazán akciódúsra sikerült a Suzuki DL650-ek összehasonlítása. Jobbágyi Péter és Erdei Balázs stuntriderek siettek segítségünkre, és mindannyian nagyon jól szórakoztunk. Még azt is megérte az egész, hogy hazafelé alaposan bőrig áztunk. Bővebben >>>

Motorok Tesztek galériája Suzuki DL650 V-Strom 2006 vs 2012



###

Karácsonyra ajándékgyűjtési akciót szerveztünk, amire rengeteg adomány érkezett. És a bizonyíték, hogy minden megfelelő helyre került:




###

Az év balekjára egészen decemberig kellett várnunk. A francia Moto Journal újságírója ötcsillagos esést mutatott be az új Yamaha FJR1300-zal, amikor egy kikötőben gurulva neki ütött az oldaldobozt egy oszlopnak, majd egyensúlyát veszítve a lent parkoló jachtokra zuhant. Videó >>>