Elkapták a világbajnokot! - Helyszíni riport a MX GP Cseh Nagydíjáról





Van egy korosztály, igazából egy korosztályon felül több korcsoport, akiknek nehéz megszokni, hogy van Csehország, és van Szlovákia. Nekünk ez még Csehszlovákia volt, ahol az emberek egy részével könnyen szót értettünk, mivel magyarul is kitűnően beszéltek. Aztán megalakult a két külön ország, és bár már egy országgal távolabb került, de bármi történjék is motorsportban a cseheknél, egy kicsit mégis úgy érezzük mi magyarok, hogy hazai verseny. Miért is? Mert földrajzilag az itteni versenyek esnek hozzánk legközelebb, és ebből kiindulva sok magyar honfitársunk zarándokol el egy-egy ilyen eseményre.

Ez így történt a csehországi Loket-ben megrendezett Motocross Világbajnoksággal is.
A depóban lépten-nyomon magyar szavakra lettem figyelmes, magyarok ismertek meg és köszöntöttek a pálya mellett fotózás közben, vagy álltak sorban a hamburgeresnél ebédszünetben. Jó érzés, kicsit mintha otthon lennénk. Milyen sokszor fel is merült a hétvégén, hogy óóó be jó is lenne egy MX vébé otthon. Taglalják, hogy melyik pálya lenne a megfelelő, mikor és a többi. Sajnos hiányoltuk a magyar versenyzők jelenlétét. Az MXGP mezőnye is megritkítva érkezett, ez a sport már csak ilyen, mondhatnánk, de a kiesett versenyzőknek ez sokkal többet jelent. Elvesztett hónapok, kőkemény rehabilitáció, kiszálló szponzorok, vagy legrosszabb esetben egy tönkrement élet, ahogy idén sajnos egy 25 éves tehetség, Joel Roelants kényszerült tolószékbe. De az MX2-es kategóriában még idén ennyi versenyző nem állt rajthoz.

 

 

 

Az immár 29 fős GP és 36 fős MX2 mezőnyt verőfényes napsütés és egy kellemes, de trükkös pálya várta. A dombok között meghúzódó pályán már kora reggel csapják a port az EMX150 és az EMX125 lelkes versenyzői, a szomszédos völgyben, a reggeli párában sejtelmesen feszül a loketi vár. Mindenki pakol, készül, rendezkedik, keresi a helyét, felméri, hogy az ellenfelek milyen kondiban vannak, ki mennyire van megviselve így az év végéhez közeledve.

A kvalifikációs versenyen MX2-ben érezhető volt Jeffrey Herlings hiánya. A többi versenyző végre megmutathatta, hogy mire is képes. Na jó, tehát ehhez kell a legjobb kiesése? Nos igen, a tehetséges holland fiú azonban combcsont töréssel rehabilitálódik, így legnagyobb riválisa Romain Febvre, vitte el első pole pozícióját ebben a kategóriában. Valóban úgy ment, mint egy mérgezett egér, esélyt sem adva másnak agresszív, de azért nem túl erőszakos motorozásával.

MXGP-ben Max Nagl vezette a csoportot a rajtrács lecsapódásától a kockás zászlóig. Őt követte Jeremy Van Horebeek, a feltörekvő és nagyon elszánt Belga srác, aki a Yamahánál szó szerint szárnyal. Cairoli-nak nem fekszik ez a pálya, nyílt titok, hogy nem szereti a loketi nyálkás agyagot. De azért betámadta Horebeek-et, bár a rajt után az első tízben sem volt.

Vasárnapra mindenkiben túltengett az adrenalin. Az időjárás is kegyes volt, bár ígértek esőt és vihart is, mégis megúsztuk nagyon zuhé nélkül.

 

 

 

Ezt nem mondhatjuk el David Philippaerts-ről. Sajnos az ő évadának is vége, egy laposabb ugró után leakadt a lábfeje a motor és a föld között. Esés és törés lett a vége. Clement Desalle is kiállt és vélhetőleg már a maradék pár gp-n sem tud részt venni, egy korábbi kéz sérülés miatt.

A királykategóriában egy hihetetlen fordulattal, és hatalmas erővel, Jeremy Van Horebeek nyerte meg a hétvégét. Második és első helyezése, bár már várt volt, mégis hatalmas meglepetést okozott. Cairoli, aki harmadikként zárta a hétvégét, tényleg nagyon nem érzete a 350-est ezen a pályán, számára ez a talaj túl csúszós, egyszerűen nem találta meg az összhangot a motor, a talaj és önmaga között. A dobogó második fokára is egy belga jutott, Kevin Strijbos.

MX2-ben újra nagy csatározást láthattunk. Jordi Tixier, aki Herlings egyik legkomolyabb ellenfele, brillírozott az első futamban, de mindenki meglepetésére a második futamon már Christophe Charlier-nek lobogott a kockás zászló először. Ennek ellenére a hétvégét Jordi Tixier nyerte, de még így is 102 pont választja el a világbajnokságot vezető Jeffrey Herlings-től.

 

 

 

A hölgyek világbajnokságának ez volt az utolsó fordulója. A győztes pedig, immár háromszoros világbajnok, Kiara Fontanesi, akit csak 5 pont választott el a második helyezett Meghan Rutledge előtt. Az ünneplés fergetegesre és nagyon meghatóra sikerült. Édesanya, barátja és csapata vette körbe, amint átért a célvonalon. Őszinte leszek, szem nem maradt szárazon!

Még pár nap és kezdődik a lommel-i forduló, a Belgák ezen pályája mély és laza homokos, két éve a Nemzetek Krosszán nagyon csúnyán kifogott az amerikaikkal. Itt már láthatjuk hazánk fiait is, a HTS TEAM két versenyzője, Szvoboda Bence EMX300-ban, és Németh Kori MXGP kategóriákban fog minket képviselni. Ha bárkinek bármi kétsége lenne, most vesse el, a két magyar tehetség minden bizonnyal fog pár rossz pillanatot okozni riválisaiknak!