Így lett Goncalves majdnem a világ legszerencsésebb embere

Ismét félbe kellett szakítani a Dakart


Paulo Goncalves
Dakar-rali második maratoni szakaszának első etapja már elöljáróban is meglehetősen izgalmasnak ígérkezett. A még megmaradt 105 motoros dolga a 36-38 fokos forróság mellett a süppedős homokdűnék miatt is nagyon nehéznek tűnt. Éppen ezért lehetetlen lett volna megtippelni, hogy vajon milyen végeredmény születik az összecsapáson. Azonban arra, ami végül bekövetkezett valószínűleg senki nem számított.

 

A rajt előtt még azt latolgattuk a szerkesztőségben, hogy vajon az összetett állásban tegnap második helyre visszaesett Goncalves (Honda), milyen taktikát választ? Követi a kétperces előnnyel induló Toby Price-t (KTM), vagy saját nyomvonalat keres, és úgy próbálja meg visszaszerezni elsőségét az ausztráltól.

 

Az első ellenőrzőpontig még normális mederben zajlottak az események, igaz Goncalvesnek sikerült egy perccel növelni hátrányát, viszont ezt követően drámai fordulat következett.

 

A spanyol pilóta alatt lerobbant a motor és valahol a második ellenőrzőpont közelében megállni kényszerült. A hűtőrendszerben keletkezett meghibásodással nem tudta folytatni a versenyt. Riválisai már a negyedik pontnál voltak, amikor még mindig egy helyben rostokolt.

 

Ekkor azonban a szervezők az óriási forróság és a dűnék között elakadt több versenyző miatt végül úgy döntöttek, a második ellenőrző pontnál félbeszakítják a futamot. Ez azt jelenti, hogy Goncalvest csak néhány kilométer választotta el attól, hogy megússza a mai műszaki problémát és ne essen ki.

 

A jelenlegi információink szerint azonban nem sikerült neki. A második ellenőrzőpont adatai alapján Toby Price a győztes, immáron ötödik szakaszgyőzelmét elkönyvelve. Mögötte Kevin Benavides (Honda) és Stefan Svitko (KTM) végzett hét, illetve tíz perc lemaradással.

 

A kilencedik szakasz eredménye:

 

1 PRICE TOBY (AUS) KTM 450 02:24:19
2 BENAVIDES KEVIN (ARG) HONDA CRF450RALLY 02:31:29
3 SVITKO STEFAN (SVK) KTM 450 RALLY REPLICA 02:34:52
4 QUINTANILLA PABLO (CHL) HUSQVARNA 450 RALLY 02:35:07
5 BRABEC RICKY (USA) HONDA CRF 450 RALLY 02:35:22

 

Az összetett állása:

 

1 PRICE TOBY (AUS) KTM 450 29:53:15
2 SVITKO STEFAN (SVK) KTM 450 RALLY REPLICA 30:18:02
3 QUINTANILLA PABLO (CHL) HUSQVARNA 450 RALLY 30:25:29
4 BENAVIDES KEVIN (ARG) HONDA CRF450RALLY 30:26:20
5 MEO ANTOINE (FRA) KTM 450 RALLY REPLICA 30:33:52

 

 


 

Frissítés:

 

Goncalves végül mégsem esett ki. A szervezők több más indulóhoz hasonlóan, a spanyol versenyzőnek is megállapítottak egy „virtuális” időt. Ennek eredményeként 03:58:54-es eredménnyel zárta a tegnapi etapot, ami közel 32 perces hátrányt jelent az élen végző Toby Price-szal szemben. Goncalves összesítettben a harmadik helyről vághat neki a mai szakasznak.